A babakocsi is járműnek számít a KRESZ-ben?
Természetesen!
Négyütemű, tejüzemű lánctalpas pelenkahajtány, amit képzett harci pilóták irányítanak, szakszerű felszerelésben, ahol is az elmaradhatatlan kellékek közé tartozik a szájból lezserül kilógó cumi.
A négy ütem ez esetben nem magára a járgányra vonatkozik, amelynek csúcssebessége elérheti a fantasztikus óránkénti harminchárom láb, huszonnyolc hüvelyk, öt köröm sebességet, hanem magára a kézi erejű gépjármű utasára.
Életének ezt a korszakát, amikor harci eszközével szokásos őrjáratát végzi, ez a négy ütem tölti ki.
Cupoázplaty ciklusnak is szokták nevezni a leghíresebb fizikusok, de részletes leírás is található a kezelési utasításban erről, amit a 'szülészet' nevezetű pilóta kiképző központban szokás kiállítani, a garancia jeggyel egyetemben.
A ciklus részletezése, lásd lentebb:
Oké, lent vagyunk, tehát akár el is kezdhetem, ha mindenki feszülten figyel.
1, cup fázis, ami a képzett személy táplálkozási szokásaira utal.
2, oá fázis, ami a jellegzetesen erős kommunikációs hangképzést jelzi (220 decibel volt)
3, z(zzz) fázis, ami a regeneráció időszaka
4, platy fázis, amit remélem senki sem igényel, hogy pontosabban körülírjam (megjegyzem ennek a fázisnak a kapcsán esedékessé válik a 'pelenka' nevezetű alkatrész cseréje.
A garancia jegyen semmi más nem áll, csak annyi, hogy ezen kívül a képzett személy garantáltan semmi mást nem csinál, ami egyúttal a nagyfokú elkötelezettségét is jelzi felénk.
A továbbiakban a járgány turbósítására még számos lehetőség kínálkozik, ilyen adalékanyag pl.: a Milupa nevezetű speciális fehér por, amit tejbe, egyes szakértők szerint vízbe is lehet keverni és ettől a teljesítmény gyakran megnő, vagy legalább is szinten marad.
Szívesen folytatnám még a széleskörű és mindenre kiterjedő ismeretterjesztést, de sajnos éppen most az én hajtóanyagom kezd kifogyni, amit a előállítási helységből soproni néven is titulálnak, így annak pótlását kell kezdeményeznem, de azért remélem,
rövid ismertetőm kellően szakszerű és kielégítő volt.
Kedves kérdező!
Ha emeleten laksz, akkor örülök, hogy sikerült az estédet feldobnom, de ha az alagsorban, akkor elnézésedet kérem.
A tegnapihoz visszatérve jó, hogy csak az estéd lett feldobva, mert ha ez a napoddal is megtörtént volna, akkor a felcserélődött és addig megszokott nappal és éjszaka zavart okozhatott volna az életritmusoddal.
Ha csak az elsőn laksz, akkor valószínűleg nem szükséges liftet használnod, ezért annak kezelési utasítására nem fontos részletesen kitérnem, bőven elég, ha a liftekkel kapcsolatban megemlítem az idevonatkozó legfontosabb tiltó szabályát a KRESZnek, amely így hangzik: Előzni tilos!
Azt, hogy ezt a szabályt milyen következetesen betartja a liftet használók nagy tábora, jól mutatja, hogy nincs arról tudomásom, hogy bárkire is bírságot szabtak volna ki ezen szabály megsértéséért.
Ha szeretnéd, hogy a napodat is feldobjam, az első emeletig bevállalom.
Tisztelettel
Felbert Zweistein
ps.
Az eddig megszokott reakciókból, amik velem a bemutatkozásom után történtek, ki tudom következtetni, hogy felmerült benned, rokona vagyok e a híres és népszerű fizikusnak?
Igen, bevallom igen a fia vagyok.
Atyám az első válaszban kifejtett kézi erejű gépjármű kapcsán tudta felállítani a híres energiamegmaradási speciális törvényét, amely relatívan összhangban van az elektromágneses sugárzással, sőt, még az impulzusmegmaradással is és kimondva így hangzik: E egyenlő em szer cé a négy zeten, leírva pedig a következő formában lehet: E=m*c/z(zzz)
Ahol is az energia jele természetesen az E továbbá a négy zet mutatja a német származásunkat, mert atyám a zé betűt következetesen zetnek használja.
Pongyolán megfogalmazva első látásra is érthető, hogy az energiabevitel amit a c jelöl a cup fázisra utalva elosztva a regenerációra szánt idővel (z(zzz) miképpen jelzi a megmaradt energiát.
Azt, hogy a képletben az m mit jelent, azt senki sem tudja, ugyanis sajnos atyám olyan rettenetesen unalmasan fejti ki zseniális nézeteit, hogy addig még senki nem jutott el. Mindenki aki csak látja, hallgatja, olvassa a tételt, addigra a mély alvás azon szakaszába jut, amit természetes körülmények között csak több órai alvással lehet elérni.
Megjegyzem a tudományos módszertan alkalmazóinak rugalmasságát és leleményességét dicséri, hogy miután ez köztudott lett, a háziorvosok az álmatlanságban szenvedőknek atyám előadásait írják fel receptre és ez a módszer altatás céljára még a műtőkben is beválik.
Tovább nem zavarom a vasárnapodat, már csak atyám pontos nevét adom meg, akit Jaroszláv Jaroszlávevics Gerencsérnek hívtak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!