Ha veszek egy villamost, akkor használhatom a villamossíneket?
Arra gondoltam, hogy veszek egy kiselejtezett darabot és azzal járok majd iskolába, mert elegem van, hogy reggel mindig késik a járatom. Szerintetek ez lehetséges? A sínek végül is köztulajdonban vannak, nem? Vagy ha kell valamilyen engedély, azt honnan tudnám beszerezni?
Nem köztulajdon, de ha veszel egy vilit, és megszerzed hozzá az üzemeltetési engedélyeket, no meg a vezetői engedélyt is. Akkor már más dolgod sincs, csak egy szerződést kötni a közlekedési vállalattal és mehetsz is a suliba. Igaz parkolni nem nagyon tudsz majd vele, hiszen nem hagyhatod a körút közepén amíg dogát írsz. No meg a villanyszámla is több lesz mint a heti zsebpénzed.
:D
Milyen iskolába jársz te?
Három tippem van:
1. milliomosképző
2. kisegítő iskola fogyatékosoknak
3. vicces gyerekek iskolája
A villamos vágányok nem köztulajdonban vannak, s ha az is lenne, sem közforgalom számára megnyitott.
Az értékesítésre kerülő villamosok aligha felelnek meg a műszaki követelményeknek. Hiszen nem adnák el őket, ha kifogástalanul üzemelhetnének tovább.
Tehát első körben rendbe kellene hozni őket.
Ez kb. azt jelenti, hogy megmarad olyan 5%, a többi részét el kell dobni, s új villamost építeni. Vegyél újat!
Ha van egy üzemképes kocsid vagy szerelvényed, azt valahol raktároztatnod kell, mert haza se viheted.
Hiába van szép nagy telketek (jaj bocs, hatalmas park a kastélyotok körül - de ha van kastély, akkor házitanító is… na mindegy.)
Szóval nem állhat a kertben.
De a BKK telephelyén sem, a BKV vonalain sem közlekedhet.
Az ugyanis nem neked épült, hanem fontos feladatot lát el. Tömegközlekedésnek hívták, mostanában valami barom kitalálta, hogy közösségi.
Nos, van egy teljesen felújított villamosod, ami a BKV vonalán közlekedik.
Haha. Kocsiszínből megy ki, létező vágányokon közlekedik, s a kocsiszínbe tér vissza. És ügye az alapprobléma az, hogy késik a járatod.
Ezen a pontos is időzzünk el.
Ha a járgányod röpképes, mint a sas, akkor sín sem kell, vágány meg pláne. De ha olyan, mint a strucc, akkor nagy a baj.
Ugyanis csak a többi villamos között tud közlekedni. Ha megáll egy előtte, akkor a tiédnek is állnia kell. Megállók előtt, kereszteződésekben.
Nagy beruházás, rengeteg irat, idegeskedés stb., s van egy hasznavehetetlen villamosod, ami pont olyan lassú, mint ami miatt az egész projekt létrejött.
Ami a hasznosítást illeti: A világon sehol sem nyereséges a tömegközlekedés. Nem fogod tudni úgy bérbe adni, hogy az nagyobb bevételt termeljen, mint amennyibe az üzemeltetés (!) kerül. Tehát a használat sem, nemhogy az előkészítés költsége.
Tőri óra következik. "1918 novemberének elején alapították a Budapesti Egyesített Városi Vasutak (BEVV) nevű társaságot, melynek tulajdonosaként ^Budapest Székesfőváros Közönségét^ jegyezték be."
Megnéztem, nincs a vaterán eladó időgép.
Ha ennek ellenére valaki villamos vásárláson töri a fejét lehetőleg ezt vegye: [link]
Személyes kedvencem, sok fotóm van róla :)
Ócskavasként árulják, üzemképtelen állapotban. Kikiáltási ár 1,3 milla/per kocsi.
A szállítást úgysem tudnád megoldani, ha mégis, az több milla+ plusz a kertben alapozott sínekre kell tenni.
Inkább készülj a jegyeid javítására..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!