Lányok, nektek imponál ha egy srác ilyen kalandokba vesz részt?
Mert hogy igazi túlélő vagyok, tegnap jártam külföldön, kiszálltam pisálni a kocsiból egy kukoricatábla mellett, egyszer csak előbukkant egy medve, szemtől szemben farkasszemet néztünk, két lábra állt, majd elkezdett futni felém. Megőrizve hidegvérem, még befejeztem a pisálni utolsó fázisait, majd beugrottam a kocsiba, a medve persze evvel már nem tudott mit kezdeni, így fogtam, visszatolattam és belerongyoltam, de nem túl nagy sebességgel, hogy ne legyen a kocsiban nagy kár, de azért kapjon a medve is.
Nem sokkal később egy fogadóba érkeztem, már hajnalodott, gondoltam megszállok, így kivettem egy motelszobát. Este derűs idő volt, friss levegővel, így gondoltam elmegyek sétálni. Alig tettem meg a motelszobától 1 kilométert a kietlen országúton, amikor egy lilás fény kezdett el világítani felettem, először azt hittem egy rendőrségi helikopter, mert hát volt olyan ország, ahol köröztek is, de aztán feltűnt, hogy ez nem helikopter, hanem egy háromszög alakú repülő tárgy, hangtalanul repült, majd rám világított egy fénysugárral, gondoltam ezek biztos valami ufók vagy mik, de ha a medvénél nem fostam be, most sem szartam össze magam, fogtam egy hatalmas követ az út széléről és nekiba$ztam a tárgynak, majd visszasétáltam, ezek után már nem mertek utánam jönni.
A motelszoba előtt láttam, hogy egy fiatal hölggyel dulakodik két izompacsirta, csak csendben odaléptem, előrántottam a 8 millisemet, a levegőbe lőttem, és csak annyit mondtam, hogy kilyukasztalak titeket kutyák, ha nem takarodtok el. Erre eltakarodtak. A fiatal hölgy persze nálam aludt és jól megdugtam.
Másnak korán keltem, mikor még aludt, és útnak indultam, de már nem volt kedvem autóval menni, így mivel jó érzékem van a járművek elkötésében, motorra pattantam, egy Harley volt, beindítottam, és avval szeltem az országutat, persze sisakom nem volt, így 20 kilométeren belül lekapcsolt a rendőrség, persze totális hidegvérrel odaléptem, és előadtam egy történetet, hogy a honvédelmi minisztériumnál dolgozom és titkos kiküldetésen vagyok, pár perccel később elengedtek és még az országhatárig kíséretet is biztosítottak a kérésemre, szirénával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!