Mit tudok Budapestről?

Budapest Magyarország fővárosa, az ország politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja, valamint nevezetes gyógyfürdőváros. Az Európai Unió nyolcadik legnépesebb városa. A Duna két partján, az Alföld és a dombvidékek találkozásánál fekszik. Természetföldrajzi adottságainak köszönhetően a világ egyik legszebb fekvésű fővárosának tartják.

Budapesten a 2001. évi népszámlálás adatai alapján 1 millió 778 ezer fő, az ország népességének 17%-a élt. Budapest az ország legsűrűbben lakott települése: 2001-ben egy km²-en 3385 ember élt, amely az országos átlag több mint harmincszorosa. Az egyes városrészek eltérő szerkezetéből, funkciójából adódóan a kerületenkénti népsűrűség széles skálán, 508 és 30 700 között szóródik.

Budapestnek az ország gazdasági központjává válása, a gyors iparosítás, az agrárválság, a közlekedési technika rohamos fejlődése és a főváros előnyös közlekedési helyzete azt eredményezték, hogy a 19. század utolsó harmadától Budapest lakossága viharos gyorsasággal növekedett. A lakosság dinamikus gyarapodása az 1960-as évek közepéig folytatódott, de forrása az 1950-es évek végétől már teljes egészében a vándorlási nyereségből adódott.

Az 1990-es évektől a budapesti népességszám alakulásában fordulat következett be, a korábbi mérséklődő ütemű népgyarapodást csökkenés váltotta fel. A legutóbbi – 2001. évi – népszámlálás adatai alapján a főváros népessége 12%-kal, közel 240 ezer fővel csökkent 1990-hez viszonyítva. Az 1990-es években az országban a népességszám változása tekintetében Budapest és Pest megye képviselte a két szélső értéket: Budapest lakossága csökkent a legjobban, jóval meghaladva az országos, 1,7%-os mértéket, viszont kiugró mértékű népességnövekedés következett be Pest megyében, amelynek lakossága több mint 130 ezer fővel, közel 14%-kal nőtt. Ez elsősorban a városból az elővárosi övezetekbe költözés következménye volt.

A budapesti népesség korösszetétele igen kedvezőtlen. 2001. év elején a 15 évesnél fiatalabbak népességen belüli súlya 13%, az 59 éven felülieké 22% volt.

Budapesten a 2001. februári adatok szerint mintegy 756 ezer háztartás volt. Közülük minden harmadik háztartás egyszemélyes. A fővárosban száz háztartásra 229 személy jut, 31 fővel kevesebb, mint az országban átlagosan. A mutató értéke az országban Budapesten a legalacsonyabb. A nemek aránya Budapesten a legkedvezőtlenebb: ezer férfira 1166 nő jut, mely 70-nel több az országos átlagnál.

A 2001. évi népszámlálás adatai alapján a főváros lakónépességének 2,2%-a, mintegy 40 ezer személy vallotta magát valamely kisebbséghez tartozónak. A kisebbségek közül cigány és német nemzetiséginek vallották magukat a legtöbben: a cigányság létszáma meghaladja a 12 ezer főt, a német nemzetiségieké a 7 ezer főt.

Budapesten – az utóbbi években bekövetkezett javulás ellenére – a fejlett nyugat-európai országokban élőkénél rosszabbak a népesség életkilátásai: 1999-ben a férfiaknál 67,9, a nőknél 75,5 év volt a születéskor várható átlagos élettartam. A csecsemőhalálozások száma és aránya csökkent, bár az európai fővárosok között e tekintetben sem foglal el előkelő helyet.

A 2001-es népszámlálás adatai szerint a főváros lakosságának többsége, 63,5%-a vallja magát valamely keresztény felekezet tagjának, ez az arány az országos átlagnál majdnem 11%-nyival alacsonyabb. A budapestiek 45,5%-a vallotta magát római katolikusnak, 12,6%-a reformátusnak, 2,6%-a evangélikusnak, 1,6%-a görög katolikusnak és 1,2% más keresztény felekezetekhez tartozónak. Viszont az országos átlagnál nagyobb arányban képviseltették magukat a következő csoportok: a fővárosiak 0,5%-a vallotta magát izraelitának, 0,3%-a más vallási közösségek tagjának, 19,5%-a egyházhoz-felekezethez nem tartozónak, 15,1% pedig nem kívánt válaszolni. A Fővárosi Önkormányzat a 2003-ban elfogadott Budapest Városfejlesztési Koncepciója című dokumentum [10] alapján fogalmazta meg a városfejlesztés prioritásait, és 2005-ben a Podmaniczky báróról elnevezett Középtávú Városfejlesztési Programjában konkrét célkitűzéseket határozott meg az Európai Unió 2007–2013 közötti programozási időszakához kapcsolódóan.[11] A Podmaniczky Program 130 projektet tartalmaz. Ezek közül a szerzők lehatároltak egy 101 programelemből álló Magprogramot, amit úgy tekintettek, hogy mindenképpen megvalósítható a fejlesztési periódusra rendelkezésre álló 490 milliárd forintos fővárosi önerő felhasználásával. A tényleges fejlesztési költségvetést azonban a Podmaniczky Programtól függetlenül fogadta el a főváros. A kiválasztott 23 kulcsprojektet az Európai Unió kohéziós és regionális fejlesztési alapjai igénybevételével kívánja a főváros finanszírozni.[12] A revideált költségvetési lista alapján (a fővárosi önerőt tekintve) az élen a metróépítés (97,4 milliárd forint – 20%), a leginkább kátyúzást jelentő útfelújítások (81,5 milliárd forint – 17%), és a csepeli szennyvíztisztító és kapcsolódó beruházásai (59 milliárd forint – 12%) állnak.[13]

A rendszerváltás óta elsősorban a magántőke befektetései irányítják a város fejlődését. Ennek három főbb hulláma volt, a kereskedelmi fejlesztések, az irodaházak építése, majd legutoljára a vállalkozói lakásépítések. Az utóbbi évtizedekben visszatérően felmerül a városrehabilitáció szükségessége. A megvalósult rehabilitációs vagy revitalizációs programok azonban a probléma léptékéhez mérten csekély eredményeket tudtak felmutatni.

Budapest városi múltja az ókorra nyúlik vissza. A mai Gellérthegy, Tabán és Víziváros területén kelta települések nyomait tárták fel. Óbuda területén az 1. század második felében jött létre Aquincum római katonai tábora, katonavárosa és polgári települése, amely az 5. századig maradt fent. A magyar honfoglalás után valószínűleg Óbuda környékén volt Árpád fejedelem szállása, és ez a település az Árpád-korban is fontos központ maradt. 1247-ben IV. Béla király építtette fel az első királyi várat a Duna jobb partján fekvő Várhegyen, amely körül kialakult a középkori Buda polgári városa, hat nagy templommal, országos vásárhellyel.

A 15. század második felében, Mátyás király alatt Buda az ország fővárosa lett, reneszánsz királyi palotája európai hírű volt. Ugyanakkor a Duna bal partján fekvő Pest is jelentős kereskedővárossá fejlődött. 1541-ben a törökök kezére jutott a két város, akik 150 éves uralmuk alatt Budán rendezték be központjukat. A város arculatát a keleti városeszményhez igazították, fürdők, bazárok, dzsámik épültek. Budát és Pestet a Habsburgok véres háborúban foglalták vissza a törököktől 1686-ban, amelynek során a két város teljesen elpusztult.

A 18. századi barokk korban a városi élet csak lassan bontakozott ki újra. Buda újkori fejlődését Mária Terézia alapozta meg, amikor Pozsonyból ide költöztette a királyi intézményeket és Nagyszombatról az egyetemet. Az igazi fejlődés azonban csak a 19. század első felében, a reformkor idején indult meg, amikor Pest az ország kulturális és gazdasági központja lett. A korszak jelképeként megépült a két várost összekötő Széchenyi lánchíd. Az 1848. március 15-i pesti forradalom a magyar történelem egyik fő eseménye volt, ez a nap ma nemzeti ünnepünk. Az 1848-as forradalmi események során Pest-Buda az ország fővárosa lett, majd a harcok során a város osztrák kézre került. A magyar honvédsereg Buda 1849-es bevételével a szabadságharc egyik legnagyobb katonai sikerét érte el.

A szabadságharc bukását követő osztrák elnyomás egy időre megakasztotta a fejlődést, az 1867-es kiegyezést követően azonban világvárosi növekedés kezdődött. A mai Budapest 1873. november 17-én jött létre Pest, Buda és Óbuda városának egyesítésével. Budapest Európa leggyorsabban növekvő városa lett, a lakosság húsz év alatt megduplázódva a századfordulóra közel háromnegyed milliósra duzzadt. Ekkor alakult ki a mai város képe, a hidakkal, körutakkal, modern közlekedési hálózattal, Európa első Nagy-Britannián kívüli földalatti vasútjával, a belső és külső kerületekkel, az Országházzal és a többi országos középülettel. Világhírűek lettek Budapest színházai, kávéházai, gyógyfürdői, a pezsgő kulturális élet, a „pesti éjszaka”. A fejlődés jelképeként tartották meg 1896-ban a városban a millenáris kiállítást és ünnepségeket.

Az 1910-es népszámlálás 880 ezer lakost talált az akkori Budapesten, míg a legnagyobb elővárosban, Újpesten 55 ezret. A lakosság döntő többsége magyar nemzetiségű volt, 9,0% vallotta magát németnek és 2,3% szlováknak. A vallási összetétel a következő volt: katolikus 60,9%, izraelita 23,1%, református 9,9%, evangélikus 5,0%.

A 20. században az ország szinte minden meghatározó eseménye a fővárosban zajlott, így például az 1918–1919-es őszirózsás forradalom és Tanácsköztársaság eseményei. A második világháború végén a város súlyos csapásokat szenvedett. Az 1944-es német megszállást követően a lakosság egy része a holokausztnak esett áldozatul, másik része (38 000 fő) pedig a 102 napig tartó ostrom során vesztette életét. A város épületeinek jelentős része romba dőlt, és valamennyi hidat felrobbantották. Sajnálatos módon a legnagyobb károkat a város építészeti kincsekben leggazdagabb területei szenvedték: a Belváros és a Várnegyed. A károk teljes helyreállítása mind a mai napig nem fejeződött be, hol foghíjtelkek, hol lövésnyomokat viselő homlokzatok emlékeztetnek az ostrom pusztítására.

Az újjáépítés évei után az Országgyűlés 1949. december 20-án szavazta meg azt a törvényt, amely 1950. január 1-jével Budapesthez csatolt huszonhárom környező, addig önálló települést: hét várost és tizenhat nagyközséget (a listát lásd a Budapest kerületei szócikkben), aminek révén létrejött Nagy-Budapest.[8] Az 1950-es években a sztálinista elnyomás nehezedett a budapestiekre, majd az 1956-os forradalom eseményei és utcai harcai rázták meg a várost. A 1960-as évektől a Kádár-rendszer „puha diktatúrája” alatt élte Budapest második nagy fejlődési korszakát. 1970-ben átadták az első metróvonalat. Sorra épültek a nagy lakótelepek, és az ország minden területéről újabb százezrek költöztek a fővárosba, amelynek lakossága az 1980-as években elérte a 2,1 millió főt. Az 1989-es rendszerváltás óta a lakosság száma jelentős csökkenésnek indult, aminek oka részben a fővárosiak tömeges kiköltözése az agglomeráció településeire.

Forrás: Wikipédia a bártnőm:)

Ezen a vidéken már az őskorban is volt emberi település. A város jelenlegi területén belül az egyik első ismert település a kelta alapítású, de latin néven elhíresült Aquincum, amely a római korban Alsó-Pannónia tartomány székhelye volt. A honfoglaló magyarok 900 táján jutottak ide. Településüket az 1241-es tatárjárás elpusztította. Az újjáépült város a 15. században a humanista műveltség egyik európai központjává vált. A közel másfél százados török uralom után a városi élet csak a 18. század során kezdett ismét kibontakozni, de igazi lendületet a 19. században, az ország nagyarányú iparosodásával vett. 1873-ban az addig önálló három várost, Pestet, Budát és Óbudát Budapest néven egyesítették.

A mai Budapest a 19. század utolsó harmadában és a 20. században lett világvárossá. Történetében új fejezet kezdődött 1950. január 1-jén, amikor 23 környező települést hozzácsatoltak, amivel a főváros területe két és félszeresére, népessége másfélszeresére nőtt. Jelenleg Budapestet 23 kerületi önkormányzat és az egész városra kiterjedő jogkörrel rendelkező Fővárosi Önkormányzat igazgatja.

A legmagasabb nyilvántartott népesség 2 059 347 lakos volt (1980). Az 1990-es évek eleje óta viszont a népesség száma rohamosan csökken (1990–2005 között több mint 300 000 fővel). Ennek okai elsősorban a budapesti agglomeráció településeire való kiköltözés (szuburbanizáció), valamint a demográfiai hanyatlás felgyorsulása (születésszám visszaesése).

Budapest világörökségi helyszínként elismert látnivalói a Duna-part látképe és a Budai Várnegyed, valamint az Andrássy út és történelmi környezete. A főváros számtalan egyéb látnivalója között nemzetközi viszonylatban is különleges műemlékek, templomok, kastélyok, ókori, középkori és török kori emlékek, barokk, klasszicista, romantikus, neoreneszánsz, eklektikus és szecessziós stílusú középületek és lakóházak, 223 múzeum és galéria (közöttük jó néhány nemzetközi rangú gyűjtemény), történelmi hidak, valamint a köztéri szobrok és emlékművek sokasága található.