Mit ír ki, ha belenyomod a fejed a billentyűzetbe? 2.
Ezt írja ki:
"Sikerre esélytelen" üzleti tervekkel állt elő a rádiós frekvenciapályázaton győztes két cég - mondta Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) távozó elnöke a Financial Timesnak.
Az ügyről szintén beszámoló The Economist szerint Budapesten dolgozó amerikai diplomaták "háborognak" a Sláger Rádió miatt.
A Financial Times pénteken közölt cikkében felidézi, hogy az ORTT MSZP- és Fidesz-delegáltjai nem szavazták meg a Sláger és a Danubius rádiók műsorszolgáltatási engedélyének meghosszabbítását. A lap szerint az ügy aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon erősödhet a politikai beavatkozás az üzleti szférában, ahogy "a pártok igyekeznek pénzhez jutni a jövő évi általános választások előtt".
Az engedélyeket két olyan új pályázó kapta, amelyeknek Majtényi László szerint jogosultságuk sem lett volna a pályázati részvételre.
Az ORTT leköszönő vezetője a Financial Timesnak azt mondta: a két cégnek olyan üzleti tervei voltak, amelyek esélytelenek a sikerre. Nettó bevételük 50-55 százalékát ajánlották fel licencdíjként, jóllehet egy kereskedelmi rádióállomás a nettó bevétel legfeljebb 20 százalék körüli hányadát tudja befizetni úgy, hogy még nyereséges maradjon - tette hozzá Majtényi László.
A médiatestület távozó vezetője az MSZP és a Fidesz delegáltjairól azt mondta: "ezek olyan emberek, akik egy falusi rádió engedélye ügyében is élethalálharcot vívnak egymással, (ebben az esetben) azonban teljes volt az egyetértés közöttük". "A szemükbe néztem, és megkérdeztem tőlük: mivel indokolják, hogy a két pályázatot nem zárták ki ... nem válaszoltak. A találkozó után azonnal lemondtam" - idézi Majtényit a Financial Times.
November 19-én két új rádió szólal meg a Sláger és a Danubius helyén. Ön mit szól a döntéshez? Szavazzon!
A lap szerint az egyik pályázati győztes, az Advenio egy olyan csoport tagja, amely "Fidesz-barát médiaorgánumokat birtokol". A másik győztesnek, az Econetnek "nincs azonosítható szerkesztési irányvonala". Majtényi László azonban gyanítja, hogy pártfinanszírozási igények is szerepet játszhattak az odaítélési eljárásban - írta a Financial Times.
Kádár Tamás, az Econet vezérigazgatója ugyanakkor azt mondta a lapnak, hogy nem volt politikai alku, és cége még a nettó bevétel 50 százalékát kitevő licencdíj esetén is nyereséges lenne, mivel a vállalati szerkezet alapján az értékesítési bevételek egy külön cégnél jelennek meg.
Csiszár Jenő, az Advenio tulajdonosainak tanácsadója is azt mondta, hogy nincs politikai egyezség. Hozzátette: rádiójuk programjának 95 százaléka zene lesz, és a tulajdonosok "a profitban érdekeltek".
A Financial Times írása szerint ugyanakkor a két másik, külföldi tulajdonú rádióállomás arról számolt be, hogy a pályázati eljárás kezdete előtt "olyanok keresték meg őket, akik a két párt képviselőinek mondták magukat", és felajánlották: meghosszabbítják engedélyeiket, ha a pártok megkapják a cégek tőkéjének 50 százalékát.
A Sláger Rádiót birtokló amerikai Emmis Communications érdekeltségének alelnöke, Barbara Brill azt mondta a Financial Timesnak: megkereste őket egy politikai párt, és "egyértelműnek tűnő módon alkut ajánlottak annak fejében, hogy a párt támogasson (bennünket) a pályázaton".
A lap szerint mindkét párt cáfolja, hogy finanszírozásuk tényező lett volna a pályázati eljárásban, és azt is, hogy bármiféle ilyen alkut felajánlottak volna.
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője rosszindulatúnak nevezi ezeket az állításokat, a szocialisták pedig azt mondják: delegáltjaik önállóan cselekedtek - áll a Financial Times cikkében.
A The Economist című vezető brit gazdasági-politikai hetilap pénteken megjelent legújabb számában azt írta: Budapesten dolgozó amerikai diplomaták, akik lobbiztak az Emmis Communications tulajdonában lévő Sláger Rádióért, most "forrnak a dühtől". A folyóirat idézi a Danubiust tulajdonló, bécsi székhelyű Accession Mezzanine Capital befektetési alapot, amely szerint "Magyarországnak jobban kellene bánnia a külföldiekkel, tekintettel arra, hogy az IMF (a Nemzetközi Valutaalap) életmentő segítségének köszönhetően maradt talpon".
Sláger, Danubius: még nem engedték el a húzóneveket
Egyetlen "húzóembert" sem engedett máshová szerződni a Sláger és a Danubius Rádió - tudta meg pénteken a lejáró országos kereskedelmi rádiós koncessziókat birtokló társaságok vezetőitől az MTI. A hatályban lévő szerződéseket akkor sem mondják fel, ha csak "kis időkieséssel" jelentkeznek november 18., azaz országos jogosultságuk lejárta után - közölte Heal Edina, a Sláger Rádió vezérigazgatója; a reggeli műsort vezető Bochkor Gábor-Boros Lajos párossal 2010 végéig szóló megállapodásuk van, és attól nem szándékoznak elállni.
Egy ilyen döntés tulajdonosi kompetencia - jegyezte meg Földes Ádám, a Danubius Rádió vezérigazgatója, akinek közlése szerint előreláthatólag a jövő héten születnek meg az ezzel kapcsolatos döntések. Arra konkrétumok említése nélkül felhívta a figyelmet: a médiában általános, hogy versenykorlátozó passzus is helyet kap a "húzóemberek" szerződésében.
A médiahatóság múlt kedden döntött arról, mely pályázók üzemeltethetik a két országos kereskedelmi jogosultságot, két nappal ezelőtt pedig már alá is írták a győztesekkel a műsorszolgáltatási szerződést.
A Sláger jelenlegi frekvenciáját az FM1 Zrt. nyerte el, amely sajtóértesülések szerint átvenné a Bumeráng című reggeli műsort jegyző Bochkor Gábort és Boros Lajost, míg a Danubius hullámhosszán reggel hallható Sebestyén Balázst a november 19. első másodpercétől itt jelentkező, az Advenio Zrt. által működtetett Klassz Rádióval "hozták hírbe".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!