Ki tuda a leghülyébbb dolgokat írni erről?

galambfélék (Columbidae), vagy közismert nevükön galambok, a madarak osztályának galambalakúak (Columbiformes) rendjébe tartozó család. 42 nem és 313 faj tartozik a családba.

Többnyire tipikusan búgó hangúak, termetük a rigótól a lúdnagyságig terjed. Erdőben, részben sziklás vagy a szárazföldi területen élő, ügyesen repülő madarak. A galambalakúak monogám módon élnek, a hímek ugyanúgy költenek, mint a nőstények. Egy-két fiókájuk fészeklakó, a szülők túrószerű begytejjel táplálják őket.

A párban élő galambfajok szokásos neve a magyar nyelvterületen a gerle (gerlepár, gerlicepár). A vadgerlét (Streptopelia turtur) és a balkáni gerlét (Streptopelia decaocto) vadgalambnak is nevezik.

A tipikus galambok (a galambformák alcsaládjának fajai) elsősorban magevők, a magokat a talajról szedegetik fel és azokat erős zúzájuk őrli meg. Egyes évszakokban fogyaszthatnak zöld leveleket, rügyeket, virágokat és kevés gyümölcsöt is. Táplálkozásuknál fogva több faj komoly mezőgazdasági kártevővé válhat, mind az érő termés fogyasztásával, mind az elvetett mag kiszedegetésével. A gyümölcsgalambok szinte kizárólag erdei gyümölcsök húsos részeivel táplálkoznak.

A leggyakoribb képviselőjük a házigalamb (Columba livia domestica), a szirti galamb (Columba livia) háziasított alfaja. E madarak sokfelé visszavadultak és a Föld szinte minden nagyobb településén megtalálhatóak, olykor több ezres nagyságrendben is. Szabadon költenek és fokozatosan visszaütnek a szirti galamb külsejére. Gyakran kellemetlenné válnak, mert a házak falait bepiszkítják ürülékükkel, kicsipegetik a kötőanyagot a háztetők kúpcserepei közül. Ennél fontosabb azonban, hogy terjesztenek bizonyos fertőző betegségeket, így az ornitózist, a papagájkórhoz hasonló betegséget. Ezért hadat is üzennek a galamboknak, de ennek még sehol nem volt tartós eredménye.

A galambféléken kívül néha „galambnak” neveznek még két kihalt röpképtelen madárfajt, a Mauritius-szigeti dodót („dodógalamb”) és a Rodrigues-szigeti galambot vagy remetegalambot is, ezeket azonban rendszertanilag a galambalakúak rendének külön családjába, a dodófélék (Raphidae) közé sorolják.

Tartalomjegyzék [elrejtés]

1 Elnevezésük

2 Elterjedésük

3 Rendszerezés

3.1 Nemek és fajok

4 Megjelenésük

5 Életmódjuk

6 Szaporodásuk

6.1 Begytej

7 Természetvédelmi helyzetük

8 A Kárpát-medencében előforduló fajok

9 A galamb a kultúrában

10 Külső hivatkozások

11 Források

12 Jegyzetek

Elnevezésük [szerkesztés]

A magyar galamb szó az azonos jelentésű latin columba szó északolasz dialektális golomba alakjából származik délszláv közvetítéssel.[1] A latin szó él családnévként Kolumbusz nevében (latin Christophorus Columbus, azaz „Galamb Kristóf”), a nagy felfedező nevén keresztül pedig a dél-amerikai ország, Kolumbia nevében, de ez a jelentése például a tévésorozatból ismert Columbo felügyelő nevének is. A magyar galamb szó is több település nevében szerepel, mint Galambok (Magyarország), Galambos (Kárpátalja), Galambod és Nagygalambfalva (Erdély) és Galambóc (Szerbia).

A gerle szó régi alakja gerlice volt (népies alakváltozatai: gilice, gilica), amely szintén a délszláv nyelvekből származik. (A gerle neve szerbül, horvátul, szlovénul egyaránt grlica.)[1]

Elterjedésük [szerkesztés]

A galambfélék családja szinte az egész Földön elterjedt. Az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen megtalálhatók. Legtöbb helyen két vagy több fajuk is él egyszerre, de az északi sarkkörön csak az elvadult házigalamb és a balkáni gerle hatol túl. Mindenfelé megtalálhatóak a trópusi és a mérsékelt övi részeken, bár a Szahara nagy részén és az Arab-sivatagban csak mint átvonulók fordulnak elő. Sok fajuk a part menti szigeteken és az óceáni szigetcsoportokon is megtelepedett. Olyan, a kontinensektől távol eső szigeteken és szigetcsoportokon is élnek galambfajok, mint Madeira, a Hawaii szigetek vagy a Francia Polinéziához tartozó Marqueses-szigetek. A legdélebbi olyan hely, ahol természetes módon előfordulnak, Új-Zéland.

A galambok szinte minden szárazföldi élőhelyen megtalálhatóak a trópusoktól a mérsékelt övi erdőkig, a sztyeppékig és félsivatagokig, a tüskés bozótosokig, a tenger szintjétől egészen a hóhatárig a Himalájában. Legtöbbjük magevő, ezért rendszeresen inniuk kell. Ebből következően ritkán távolodnak el messzire a vízforrásoktól. A legtöbb faj fákon él, főként a lombkoronában, de talaj- és sziklalakó is akad köztük.

A fajok többsége állandó madár, de emellett jó repülő. Néhány faj viszont hosszú távú vonuló. Egyesek, főleg a száraz térségekben élők - mint az álarcos gerle (Oena capenis) Afrikában és több ausztrál faj - kizárólag nomád életmódot folytatnak. Vannak évszakos vonulók is, mint az európai vadgerle (Streptopelia turtur), amely a Szaharától délre húzódó Száhel-övezetben tölti a telet. Hozzá hasonlóan Észak-Amerikában a sirató gerle (Zenaida macroura) vonul fészkelőhelyéről télire Mexikóba.[2]

Rendszerezés [szerkesztés]

Házigalambok, egy begyesgalamb és egy keringő galamb

Óriás-gyümölcsgalamb (Hemiphaga novaeseelandiae) a legdélebbre élő faj

Kontyos galamb (Ocyphaps lophotes), egy felálló bóbitájú faj

Vörhenyes bronzgalamb (Phaps elegans)

Vonga-galamb (Leucosarcia melanoleuca)

Rózsásfejű gyümölcsgalamb (Ptilinopus porphyrea), a színes tollazatú, gyümölcsökkel táplálkozó galambfajok egyike

Vörösmellű koronásgalamb (Goura scheepmakeri)

A galambféléket hagyományosan öt alcsaládra bontják. Az első alcsaládba a galambformák (Columbinae) közé tartozó fajok elsősorban magevők és szinte az egész Földön élnek képviselőik, bár Óceánia szigetvilágában viszonylag kevés fajuk él.

A második alcsaládot képező gyümölcsgalambformák (Treroninae) Afrika trópusi részén, Ázsia déli és délkeleti felén, Ausztrália északi területein élnek és sok fajuk az óceániai szigetvilágban fordul elő.

A fácángalamb egymaga alkotja a fácángalambformák (Otidiphabinae) alcsaládját. Besorolása sokáig vitatott volt, és ma sem teljesen egyértelmű. Korábban vagy a galambformák közé, vagy a koronásgalambokkal közös alcsaládba sorolták. Ma a legtöbb kutató elismeri, hogy elég távol áll a koronásgalamboktól ahhoz, hogy egymaga alkosson egy alcsaládot.

A koronásgalamb-formák (Gourinae) alcsaládjának képviselői, mint a fácángalamb is, Új-Guinea szigetén endemikusak.

A fogasgalambformák (Didunculinae) alcsaládját a Szamoa szigeteken előforduló sajátságos fogasgalamb alkotja egymagában.

A hagyományos besorolással szemben egyes rendszerek több alcsaládot ismernek el, elsősorban a galambformák alcsaládját bontva több, kisebb részre.[3]

Nemek és fajok [szerkesztés]

Bővebben: Galambfajok listája

A család az alábbi 5 alcsaládot és 42 nemet foglalja magában (taxonómiai sorrendben).

Galambformák

A galambformák (Columbinae) alcsaládjába 29 nem és 186 faj tartozik. A nemek a következők:

Columba (Linnaeus, 1758) – 36 faj, az óvilági galambok, ide tartozik a közismert házigalamb, valamint kék galamb és az örvös galamb[4]

Patagioenas (Reichenbach, 1852) - 17 faj, közép- és dél-amerikai galambok [4]

Zenaida (Bonaparte, 1838) – 7 faj, amerikai gerlék

Ectopistes (Swainson, 1827) – 1 faj, a kihalt észak-amerikai vándorgalamb

Starnoenas (Bonaparte, 1838) – 1 faj, a kubai fogolygalamb

Caloenas (Gray, 1840) – 1 faj, az indonéziai sörényes galamb

Streptopelia (Bonaparte, 1855) – 18 faj, az óvilági gerlék, köztük a balkáni gerle és a vadgerle [4]

Columbina (Spix, 1825) – 9 faj, apró termetű közép- és dél-amerikai galambok

Turacoena (Bonaparte, 1854) – 2 faj, indonéziai galambok

Macropygia (Swainson, 1837) – 9 faj, a délkelet-ázsiai, óceániai kakukkgalambok egy része

Reinwardtoena (Bonaparte, 1854) – 3 faj, a kakukkgalambok másik része

Oena (Swainson, 1837) – 1 faj, az afrikai álarcos gerle

Turtur (Boddaert, 1783) – 5 faj, az afrikai erdeigerlék

Chalcophaps (Gould, 1843) – 2 faj, indonéziai galambok

Henicophaps (Gray, 1862) – 2 faj, az óceániai bronzgalambok

Petrophassa (Gould, 1841) – 2 faj, az ausztráliai „tükrös galambok”

Phaps (Selby, 1835) – 3 faj, ausztráliai galambok

Ocyphaps (Gray, 1842 – 1 faj, az ausztráliai kontyos galamb

Geophaps (Gray, 1842) – 3 faj, ausztráliai galambok

Geopelia (Swainson, 1837) – 5 faj, délkelet-ázsiai, óceániai galambok

Leucosarcia (Gould, 1843) – 1 faj, az ausztráliai Vonga-galamb

Claravis (Oberholser, 1899) – 3 faj, közép- és dél-amerikai galambok

Metriopelia (Bonaparte, 1855) – 4 faj, dél-amerikai galambok

Leptotila (Swainson, 1837) – 11 faj, a közép- és dél-amerikai pufókgerlék

Geotrygon (Gosse, 1847) – 17 faj, a közép- és dél-amerikai földigalambok

Uropelia (Bonaparte, 1855) – 1 faj, a dél-amerikai Campos-galambocska

Gallicolumba (Heck, 1849) – 20 faj, a délkelet-ázsiai és óceániai csillagosgalambok

Trugon (Gray, 1849) – 1 faj, a délkelet-ázsiai és óceániai földi galamb

Microgoura (Rothschild, 1904) – 1 faj, a kihalt Salamon-szigeteki koronásgalamb

Gyümölcsgalambformák

A gyümölcsgalambformák (Treroninae) alcsaládjába 10 nem és 122 faj tartozik. Nemeik a következők:

Phapitreron (Bonaparte, 1854) – 3 faj

Treron (Vieillot, 1816) – 23 faj, a zöldgalambok

Ptilinopus (Swainson, 1825) – 50 faj

Drepanoptila (Bonaparte, 1855) – 1 faj

Alectroenas (Gray, 1840) – 4 faj

Ducula (Hodgson, 183Z) – 35 faj, a császárgalambok

Hemiphaga (Bonaparte, 1854) – 1 faj, az óriás gyümölcsgalamb

Lopholaimus (Gould, 1841) – 1 faj, a kontyos gyümölcsgalamb

Cryptophaps (Salvadori, 1893) – 1 faj, a foltoshasú gyümölcsgalamb

Gymnophaps (Salvadori, 1874) – 3 faj

Fácángalambformák

A fácángalambformák (Otidiphabinae) alcsaládjába 1 nem és 1 faj tartozik.

Otidiphaps (Gould, 1870) – 1 faj, a fácángalamb

Koronásgalamb-formák

A koronásgalamb-formák (Gourinae) alcsaládjába 1 nem és 3 faj tartozik.

Goura (Stephens, 1819) – 3 faj, a koronásgalambok

Fogasgalambformák

A fogasgalambformák (Didunculinae) alcsaládba 1 nem és 1 faj tartozik.

Didunculus (Peale, 1848) – 1 faj, a fogasgalamb

Megjelenésük [szerkesztés]

A galambok többnyire zömök, erőteljes felépítésű madarak, a legtöbb faj közepes testméretű. Mérettartományuk a kis termetű törpegerléktől, melyek alig nagyobbak a verébnél, egészen a koronás galambokig terjed, melyek súlya a 2 kilogrammot is meghaladhatja.

A legtöbb fajnál a két ivar hasonló, bár a tojók valamivel tompább színűek. Kevés fajnál azonban kifejezett ivari dimorfizmus figyelhető meg. Ilyen például az Afrikában és Madagaszkáron élő álarcos gerle, melynek hímjének fekete maszkja van, ami hiányzik a tojón.

A galambok tipikus színei a szürke (ennek egyik árnyalatát róluk nevezték el galambszürkének) és a barna. Ezen kívül sok fajnál találunk fekete, fehér vagy írizáló foltokat a nyakon, a szárnyon vagy a farkon. Egyes fajoknak bóbitája is van, mint például az Ausztráliában élő rőtbóbitás galambnak.

A gyümölcsgalambok tollazata sokkal színgazdagabb. Az Ázsiában és Afrikában elterjedt Treron (zöldgalamb) nem fajainak lágy, halványzöld a tollazata, néhol sárga vagy mályvaszínű díszítéssel. Az Indiai-óceán szigetekein élő Alectroenas-fajok főként kék színűek. Az Ázsia délkeleti részén és Óceánia szigetvilágában előforduló Ptilinopus és Ducula (császárgalamb) nemek fajai még ragyogóbb színűek. [2]

Életmódjuk [szerkesztés]

Fürdőző gyöngyösnyakú gerlék (Streptopelia chinensis)

A tipikus galambok elsősorban magevők, a magokat a talajról szedegetik fel és azokat erős zúzájuk őrli meg. Egyes évszakokban fogyaszthatnak zöld leveleket, rügyeket, virágokat és kevés gyümölcsöt is. Táplálkozásuknál fogva több faj komoly mezőgazdasági kártevővé válhat, mind az érő termés fogyasztásával, mind az elvetett mag kiszedegetésével.

A gyümölcsgalambok szinte kizárólag erdei gyümölcsök húsos részeivel táplálkoznak.

Egyes fajok kisebb mennyiségben csigákat vagy más gerinctelen állatokat is fogyaszthatnak, főként a költési időszakban.

A magevő fajoknak rendszeresen inniuk kell. Más madarak többségétől eltérően a galambok nem kortyonként isznak, hanem csaknem az orrnyílásukig vízbe dugják a csőrüket és így szívják fel folyamatosan a vizet.

A galambok hangja fajonként rendkívül változatos. Búgnak, burukkolnak, turbékolnak, kacagnak. Egyes fajok füttyhöz hasonló vagy rekedt hangra is képesek, de igazán hangosan kiáltani egyik faj sem tud. Úgy tűnik, hogy riasztó hangjuk nincs. Meneküléskor erősebben csapkodnak szárnyaikkal és azok csattogó hangja jeladás a többi egyed számára.[2]

Szaporodásuk [szerkesztés]

Galambfészek

Sirató gerle (Zenaida macroura) fészkén a fiókáival

A költési idő kezdetén a csapatban élő fajoknál a csapatok szétbomlanak és a madarak párba állnak. Valamennyi faj monogám. A legtöbb madár csak egy költési szezonra áll párba, néhány fajnál azonban a párkapcsolat több éven át, vagy akár a madarak egész életén keresztül tarthat.

A fákon élő fajok apró hajtásokból és ágakból látszólag törékeny, bár alapjában véve jól összerakott fészket építenek, melyet többnyire egy vízszintes ágra vagy egy kisebb ágcsoportra helyeznek. Más fajok sziklára vagy emberi építményekre fészkelnek, néhány faj pedig a földre építi fészkét. Kivételesen néhány faj, így a kék galamb faodvakban költ.

Rendszerint a tojó építi a fészket, de a hím hordja a fészekanyag többségét. Valamennyi faj tojása mintázatlan fehér vagy fehéres. A fajok többsége két tojást rak, de a nagyobb fajok és a legtöbb trópusi gyümölcsgalamb csak egyet.

A költési időszak nagyon rövid és a fajok többségének több költése is van egy szezonban, egyes esetekben akár nyolc is lehet. Ehhez a szaporasághoz a rövid kotlási idő (13-18 nap) is hozzájárul. A fiókák rövid idő alatt röpképesek, egyes fajok fiókái már két hetes korukban repülnek. Az egymást követő fészekaljak szinte átfedik egymást, vagyis az előző fiókák még a fészekben vannak, amikor a tojó már ugyanabba a fészekbe lerakja a következő tojásokat. A kotlásban és a fiókák felnevelésében mindkét szülő részt vesz és mindkét ivar termel begytejet, ami energiában és ásványi anyagokban gazdag és hozzásegíti a fiókákat a gyors növekedéshez.

Begytej [szerkesztés]

A galambok azon ritka madarak közé tartoznak, melyek tejjel táplálják fiókájukat. A begyükben képződő tej kémiailag is hasonló az emlősök tejéhez. Más madarak közül csupán a flamingók és a császárpingvin (Aptenodytes forsteni) szervezetében termelődik tej.

A galambtej az kifejlett madarak begyében képződő váladék, mely néhány napos korukig a fiókák egyedüli tápláléka. Úgy tűnik, fontos, hogy a fiókák elesége ebben az időszakban más táplálékot ne tartalmazzon. Néhány napos koruk után

Tudod miért ilyen a galambok tolla? Nem? Hát én se tudom.

A galamb a viziló és ló darázs keresztezése.Ne akard tudni de a darázs volt az anyuka, aki elevenen szülte meg a galambot.Még mindenki abban a tév hitben él hogy tojást rak.DE EZ NEM IGAZ. A galambok minden évben el mennek a tenger partra ha hím ha tojó és fel csináltassa magát! Igen még a hímek is és ők is szülnek galambok! Jah és még egy valami a télapó nem létezik!

a télapó télleg nem létezik, ha akarsz ajándékot karácsonykor, akk írj a vadgalambnak, vagy az anyjának a lódarázsnak, azt kapsz egy csomó jó cuucot. A 2011-es ajándékaid is tőlük vannak.

XDDD

Fogtam egyet fogtam egyet, jajj ne, mindjárt elszáll, na, kiveszi meg? Lehet rá licitálni!!!

Mi legyen a neve?

XDD