Ciki sztori; pech széria. Veletek is történt már hasonló?
Múltkor nagyon bénán sikerült kifestenem magamat, és a szüleim mondták, hogy 30 perc és kezdődik a barátnőm szülinapi bulija, amiről totál elfelejtkeztem... Kiderült, hogy mindkét autóból kifogyott a benzin, és még ajándékot sem vettem, szóval nekem kellett bagyalogolnom a városba. Kapkodva lemostam a szememet. De a kihúzó se és a spirál se jött le teljesen, mert mint utólag kiderült; VÍZÁLLÓ volt.
Utána elkezdtem kapkodni a ruhámat a szennyesből, mert anya azt mondta,h nincs kimosva egyik ruhám se, csak a szennyesből tudok válogatni. 4 ruha volt ott, 2 az apumé, 2 pedig az enyém, de én azt soha nem veszem föl.. :S
Olyan miniszoknya volt, amiből ki volt a fél seggem, a top alja pedig kicsi volt(a hasam teljesen kivolt belőle) a teteje pedig olyan bő volt, hogy félig kivolt belőle a mellem.
Eme csodálatos szerelésben kétségbeesetten a belváros felé vettem az irányt loholó tempóval.
A legközelebbi ajándékbolt felé igyekeztem, és mivel már csak 10 perc volt hátra olyan gyorsan futottam, amilyen gyorsan csak tudtam!
Nagy elánnal vetettem be magam a boltba, amibe több mint 5-en voltak a szokásostól eltérően. Nem tudtam megmondani az eladónak, hogy mit szeretnék mert gőzöm se volt rólam, így hát össze-vissza sétáltam a boltban. Megláttam az elég drága ajándékot: egy műanyag kerámia ló volt. Gyorsan megfogtam, és kifele vettem az irányt, azonban mivel elfelejtettem fizetni, elkezdett sípolni a sípoló és gondolhatjátok: minden szem rám figyelt. Én persze váltig mentegetőztem, hogy nem akartam lopni, de az eladó azt mondta, hogy csak az ő felügyeletével vásárolhatok nála!
Nyomomban az eladóval egy másik ajándék után néztem, mert hát ez még elég kevés volt. Egy violinkulcsos ceruza volt egy dobozban, de csak egy volt benne, és láttam, hogy egy másik néninek is az kell, így hát olyan gyorsan nyúltam oda, amilyen gyorsan csak tudtam. Valahogy sikerült akkora lendületet vennem, hogy azok a színes gömbök, (amiket meg kell rázni és esik belőle az a cucc) levertem a földre, és egy üvegelefántot is sikerült eltörnöm.
Unfortunately az eladó azt mondta, hogy ezt bizony ki kell fizetnem, pedig amúgy is kevés pénz volt nálam. Kifizettem, a maradék penzből pedig csak a ceruzára tellett, úgyhogy kénytelen voltam 1 ceruzával távozni.
Visszafele rohantam mert már is 20 percet késtem, de először haza kellett mnnem átoltözni, ugyanis anya addig kimosta az általam kiválasztott ruhákat.
Otthon a szüleim elég mérgesek voltak rám, és annyira ordítoztak velem, hogy "miért vagy ilyen böszme kislányom.. És legalább az elefántot elhoztad?" basszus-.- ...
Ráadásul annyira rohantam haza, hogy 2szer is elbotlottam, és több ismerősömmel is összetalálkoztam, akiknek csalafinta mosoly ült az arcán. Így hát elmentem a buliba, ami végülis jól sikerült. De nem éreztem magam egyáltalán jól ott, mivel csak a történtekre tudtam gondolni.
Ha veled is történt már hasonló (vagy nem h.) ciki sztori, írd meg!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Ne haragudj, tényleg nem azért, de olyan jókat mosolyogtam a sztoridon :)
Velem egyszer történt egy iszonyú, borzalmasan cikis dolog és iszonyat gáz...Remélem senki nem ismer rám :)
Úgy volt, hogy elmentem pár baráttal az egyik kedvenc magyar együttesem koncertjére. Nem a legismertebb banda így nem is volt olyan veszélyesen nagy tömeg aki látott volna. Na szóval-leszögezném szökő évente egyszer iszom egy pohár alkoholt-de akkor valahogy mégis sikerült felöntenem a garatra...életemben először voltam részeg. Hála ennek az állapotnak teljesen kikeltem magamból. Eleinte csak ordítozva tomboltam, ami még úgy ahogy tűrhető dolog, de aztán felugrottam az amúgy-szerencsére- nem túl magas színpadra és ott folytattam a tombolást. Már ez is ultra gáz, de aztán még az énekesre is megpróbáltam rámászni...szerencsére nagyon jól kezelték, nem hoztak még kellemetlenebb helyzetbe és amikor kis híján leestem a színpadról, az énekes elkapott és lesegített onnan én meg folytattam a tombolást...A barátok akik velem voltak, azt mondják, hogy ahelyett, hogy szégyenkezve gondoljak vissza a dologra, inkább nevessek rajt egy jót, mert ez az egész így volt jó, ahogy volt. Talán igazuk van. Mindenesetre azóta még inkább megvetem az alkoholt...:)
17/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!