A mesterséges intelligencia túl természetes?
Természetesen a világ legtermészetesebb dolga, hogy minden természetes intelligencia létrehozza a mesterséges változatát, ez eddig 100%-ban így történt, mert mind az összes természetes intelligencia megtette ezt, mind az egy, amelyet ismerünk - vagyis mi magunk.
Ez a természet törvénye!
Csakhogy ami kezdetben mesterséges intelligenciának minősül, az idővel természetesé válik, hiszen tök mindegy, miként indult, mert ha már létre tudja hozni saját magát, vagy teszem azt magától is fejlődni tud, akkor már a természet teljes jogú tagjává válik és ez arra is igaz, ha a mesterségesen induló, de már természetes intelligenciává vált intelligencia mesterséges módon további természetes intelligenciát hoz létre, mert mondjuk felokosítja a hangyákat, mert neki az úgy tetszik, akkor az természetesen természetes intelligenciának számít majd, mégpedig mind, mert aztán jönnek a méhek, meg a darazsak, stb...
Ha aztán természetesen ezek a további mesterséges módon intelligenssé tett természetes intelligenciák további mesterséges módon előállított természetes intelligenciákat hoznak majd létre, akkor természetszerűen azok sem lehetnek mások, mint természetes, de mesterségesen létrejött intelligenciák és ha aztán ezek majd további, stb, stb...
Én ugyan nem!!! Nekem édesanyám megtanította gyerekkoromban, hogy ne vegyem a számat a kezembe.
Nem is tudom, hogy mire mennék a Sanya útmutatása nélkül, vagy azt, hogy merre.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!