Orbán nem sokára elindítja az I. Éhezők Viadalát az országban?
Egyre gyanúsabb nekem. Sorra hozza a kétségbeejtő bejelentéseket, mindemellett egyre jobban hasonlít Snow elnökre az Éhezők Viadalából.
Orbán:
Snow elnök:
A változó külseje egy jel? Nem sokára az összes megyéből kisorsolnak 2 kiválasztottat, majd berakják őket egy arénába, ahol élet-halál harcot kell vívniuk? Ha igen remélem Borsod megye nyer!
Sőt szerintem az esőtánc is nemsokára divatba jön.
Megtanulunk újra könyörögni :))
Bár a kérdés humoros hangvételű, a valóságon nem nevetünk annyit. Már most egekben az árak, és szinte exponenciálisan növekednek, a fizetések maradnak, a forint gyengül, az államadósság megtriplázódott 2 év alatt, államcsőd szélén állunk, vak is tudja már, de orbán hallgat ezekről, mintha amiről nem beszélnénk az nem is lenne. A megszorításokon kívül másról nem esik szó, nem mintha ez nem volna elég baj, de ez még semmi ahhoz képest ahogy fest. Most Toroczkai próbálja jelenleg kinyitni az idősebb korosztály szemét is, ahogy itt is látszik, a fiatalabbak már nem birkulnak annyira, de az idősebbek mind orbánfan. Most Toroczkait sem istenítem még, ő is szelektálja mit árul el abból amit lát, nem mindent tár föl, bár némileg ez érthető, van kiért aggódnia, és a politikában nincs kegyelem. Összességében akkor is talán csak róla és pártjáról mondható el jelenleg hogy nem káros, de láttunk már karón varjút, csak tartsuk nyitva a szemünket nála is, és amíg nincs gyanú, próbáljuk támogatni, mert a jövőnk a tét, snow elnök(orbán) pedig nem olyan jó szívű mint a filmben volt. Jelenleg vagy hazudik, vagy hülyének néz és még ki is gúnyol, néha bohóckodik azaz egy színházat ad elő nekünk a fizetett ellenzékével, vagy pedig hallgat, azaz csendben marad, elhallgat létfontosságú eseményeket, ez egyébként a leggyakoribb.
Lesz itt éhezők nyomora, ja bocs, már tart, a szegénység és kilátástalanság már beköszöntött, csak még nem mindenkinek tűnt fel, de ez még kiskutya ahhoz, ami alakul jelenleg.
#9: van egy fél hektár kertnek valónk.
De nem igazán éri / érte meg művelni.
Elmúlt 5 évben csak pár négyzetméternyit,
paradicsom, uborka... alap dolgokat.
De, ha nincs öntözve, alig hoz termést.
Régen mocsaras volt, most homokos-sivatagos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!