Kedvenc viccetek?
- Mi a pók kedvenc regénye?
- A légy jó mindhalálig.
Érteeeeeed?!?! Óriási!!!
Egyszer a pápa elhatározta, hogy kitiltja a zsidókat a Vatikánból. A zsidók felháborodtak, ezért a pápa beleegyezett, hogy ha egy zsidó le tudja győzni teológiai vitában, maradhatnak.
A zsidók egy bölcsességérol ismert rabbit választanak, hogy kiálljon a pápával a vallási párbajra.
A rabbi azt mondja, hogy tegyék érdekesebbé a vitát és egyiküknek se legyen szabad beszélni. A pápa beleegyezett. A vita napján a pápa és a rabbi leültek egymással szemben, a hívek köréjük gyűltek.
- A pápa felemelte három ujját.
- A rabbi erre felmutatta egy ujját.
- A pápa egy kört rajzolt a levegőbe.
- A rabbi erre a földre mutatott.
- A pápa elővett egy ostyát és egy pohár bort.
- A rabbi erre elővett egy almát.
A pápa ekkor felállt:
- Feladom - mondta. - Te túl bölcs vagy, rabbi. Maradhattok.
Később megkérdezik a pápát a bíborosok:
- Mit beszélt a rabbival?
- Először felmutattam három ujjamat, hogy a Szentháromságra emlékeztessem. Ő felmutatta egy ujját jelezve, hogy egy Isten van mindkét vallásban. Ezután rajzoltam egy kört a levegobe, mutatva, hogy Isten mindenhol ott van körülöttünk. Erre a földre mutatott, jelezve, hogy Isten itt is van, velünk. Ekkor elővettem egy ostyát és egy pohár bort, megmutatva, hogy Isten feloldoz a bűneink alól. Ő elővett egy almát, hogy az eredendő bűnre emlékeztessen. Mindenre volt válasza. Mit tehettem volna?
Közben a zsidók is körbeveszik a rabbit:
- Mi történt, rabbi?
- Először azt mutatta, hogy három napunk van elhagyni a várost. Mutattam, hogy EGY zsidó sem fog elmenni. Ezután körbemutatott, jelezve, hogy az egész várost megtisztítja a zsidóktól. A földre mutattam, jelezve, hogy mind itt maradunk.
- És utána?
A rabbi vállat vont:
- Nem tudom. Elővette az ebédjét, mire én is.
Pistike odamegy az apjához, és megkérdezi:
- Apa, mi a különbség aközött, hogy "elméletileg" és "gyakorlatilag"?
Erre az apja odamegy az anyósához, és azt kérdezi:
- Mondja, Mama, mit csinálna, ha egy kétméteres néger adna magának 5000 dollárt, hogy lefeküdjön vele?
Mire az anyós:
- Fiam, az én koromban az ember ne legyen válogatós, és különben is kell a pénz.
Erre az apa odamegy a feleségéhez:
- Drágám, mit csinálnál, ha egy kétméteres néger felajánlana 5000 dollárt, hogy lefeküdj vele?
Mire a felesége:
- Tudod, hogy szeretlek, de hát a gyereknek kell a cipőre a pénz, és nyaralni is el kéne menni, szóval feláldoznám magam...
Erre az apa odamegy a nagylányhoz:
- Kislányom, mit csinálnál, ha egy kétméteres néger adna neked 5000 dollárt, hogy lefeküdj vele?
Mire a lány:
- Tudod Apa, én már nagykorú vagyok, és szívesen kipróbálnám, főleg, ha ennyi pénzt kapnék érte.
Erre az apa azt mondja Pistikének:
- Látod kisfiam, elméletileg most van 15000 dollárunk, gyakorlatilag viszont három rossz r*banccal élünk együtt!
Az arab gépész gyakornokot az első napján beállítják a kompresszor mellé.
Egy kis idő múlva megkérdezi a kollégája:
Na mi a helyzet??
Még nem tudom, de állva hat bar!!!!
- Szia, szomszéd! Te kergetted tegnap a kutyámat?
- Tekergette a rosseb! Meg se tudtam fogni...
Kislány: Anyuuuu!
Anyuka: Mivan?
Kislány: Ba**nak a kutyák.
Anyuka: Ne nézz oda!
Kislány: Na de fáááj!
Katona: Közöljék kíméletesen a halálhírt!
- Maga, özvegy Kovácsné?
-Nem.
-De.
Kiskatona éjjeli őrségben, megzörren a bokor, oda ugrik csőre töltött fegyverrel, állj, ki vagy???
- anyád...
A TIED!!! RA-TA-TA-TA-TA-TA-TA-TA...
Katona az örségben:
- Ki az?
- Anyád a demizsonnal!
- Anyám ájjl! Demizson 10 lépést előre! :D
Mi van akkor, ha a néger beleköp a hóba?
Na?
Nem, nem tél, hanem migráció!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!