Normális, hogy azóta is ezen röhögök?

Szóval kora délelőtt elhaladtam a folyosón, és a főnököm irodája félig be volt hajtva, szóval csak félig volt nyitva. Na most a folyosón olyan szőnyeg van, ami szinte elnyeli a léptek hangját 100%-ban, és nem is volt felkapcsolva a világítás, lehet ezért nem vettek észre. Ugyanis azt láttam fél szemmel odabent, hogy a főnök ott állt nekem háttal, full letolt gatyával, két kézzel az asztalra támaszkodva. Aztán hátrafordította a fejét (pont nem a felém eső irányba, hanem az ellenkezőbe, így nem vett észre), és annak a valakinek aki nyilván mögötte állt (azt nem láttam, mert őt már takarta az ajtó) csak ennyit mondott:

- Na? Gyerünk, nyaljad.

Erre az volt a reakcióm, hogy sürgősen továbbgyalogoltam, majd ki a lépcsőházba, és szinte négykézláb rohantam fel a lépcsőn fuldokolva a felettünk levő emeleti retyóba, majd bevágtam magam után az ajtót és az egyik fülkébe rontva szó szerint kirobbant belőlem az üvöltve nevetés. Hálistennek senki nem volt bent a WC-n, így aminek ki kellett jönnie, az ki jött, ja igen, mert gyorsan le kellett rántanom a nadrágomat nekem is, és ráülni a trónra, mert a sok nevetéstől szó szerint beszartam.

Normális, hogy már visszafogottabban, de azóta is ezen röhögök?