Énekelnek az űroperákban? Ha nem akkor mit csinálnak?
Igen, amikor kapnak levegőt. Azt meg a zűrellátó Központban tudnak venni percenként egy litert.
Előző válaszadó írta, amikor nem, akkor keresik meg Maszt urat, aki bált szokott tartani.
Már-ki
Nyitányként megszólal a - Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok - dallama.
Aztán a hősszerelmes - Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek - áriával kezdi az első felvonást és elérkezik az úrhajó közben a Taurus csillagképben a Zöld csillaghoz by Radics és a csillag kéri, hogy - Szólíts meg vándor! -
Ez megtörténik és - Csillagfényben - mi tagadás - Csillag születik -
Második felvonás:Babits prózában elmondja, mi van a - Csillag után -, majd megjelennek - Az elveszett csillag sárkányai -, amik valójában Alienek.
Ekkor öt percig sikoltozás van előírva, amit azzal is lehet fokozni, hogy a nézőtéren a közönség székei a súlytalanság állapotában lebegni kezdenek, ami innentől az előadás végéig úgyis marad. Azokat a renitens nézőket, akik berepkednek a színpadra, a segédrendező egy teniszütővel, mint egy szervát, visszaadogat, hogy ne zavarják a cselekményt.
A feszültség további fokozására elhangzik a - Láva dal-, mert a bolygón, ahol éppen járnak, még kezdetlegesek az állapotok.
Harmadik felvonás: Bizony, ez a - Káosz birodalma -, így elhangzik a - Káoszdal -.
ahol a - Kárhozat Holdja - lebeg.
A fináléra beröppen Vera Schmidt és előadja a - Süvít a szél - dalát, ami így a nézőket kiröppenti az előcsarnokba, de a ruhatárban nincs tumultus, mert zorall Terminátorok fegyelmezik a népet.
A kíséretet a BioRoBot adta.
Örök 63, nyomok egy ződet, elolvastam a sztoridat, nem semmi a 63.
Már-ki
Akkor gondolom te pontoztál le mindkettőnket most Örök 63%-kal.
Ha komolyan kérdezted miért a Humor kategóriába írtad? Miért nem az Egyéb kérdésekbe például? Mit vártál itt?
Már-ki
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!