Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Humor » Fiam holnap indul a Roxfort...

Fiam holnap indul a Roxfort Expressszel, mire készüljön?

Figyelt kérdés

Üdvözletem!


Hát nem is tudom, hol kezdjem.


Fiam tavasszal betöltötte a 11. életévét, és megkapta az általa már nagyon várt és sokat emlegetett levelét, hogy idén megkezdheti tanulmányait egy Roxfort Varázsló- és Boszorkányképző Szakiskola nevezetű intézményben, mint első osztályos varázsló, ahová egy Roxfort Express nevezetű vonatjárattal fog elutazni, mely holnap délelőtt 11 órakkor indul.


Mivel mi, szülők nem vagyunk varázslók, a gyermekünk viszont elvileg az, ezért nagyon aggódunk, hogy mire számíthat a fiunk a vonatút alatt és a tanulmányai közben.

Egy nagydarab, szakállas férfi már meglátogatta őt múlt héten és megkért minket, hogy engedjük el Londonba, de nem kötötte orrunkra, hogy miért, mert azt mondta, a muglik törődjenek a maguk dolgával.


Azóta végül visszajöttek és a fiunk nagyon izgatott volt, mert sok fiatal varázslóval találkozott Londonban, akik szintén abban az iskolában fognak tanulni.

Én mégis féltem őt és tanácsokat kérek: mire számíthat a fiunk Roxfortban?



Üdvözlettel,


Egy aggódó anyuka



2019. aug. 31. 22:40
 1/8 anonim ***** válasza:
29%
Valószínűleg az egészet csak álmodni tetszett, mert az a világ nem létezik. Jó? Tessék szépen elfogadni.
2019. aug. 31. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
97%
Gatya húzogatásra, fej mosásra a slozin, kaja pénz elvételére, Persze mindezt varázspálcával. A tanárok közönyösségére.
2019. aug. 31. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 1112 ***** válasza:
97%

Bukósisakkal. Nehogy aztán a rossz falnak fusson neki, mer ' annak rossz vége lesz és valszeg belilul.

Vagy még továbbá, ha véletlenül netán ő lenne Mardekár utódja, amit 2lek, de bármi megeshet; akkor azesetben, vigyen magára mégegy bukósisakot (húzzon a fejére kettő darabot) , mert hátha Dobby is ott lesz , és akadályozni próbálja az átjutást. Továbbá a kísérő szülőknem sem árt az elővigyázatosság, mer' ha a gyerek neki tud faladni, akkor ők is.

2019. aug. 31. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 1112 ***** válasza:
91%
*szülőknek
2019. aug. 31. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
98%

A Roxfortba az idén repülővel lehet eljutni, a Józsihegy 3+1/2 terminálról, ahonnan 3/4 repülők szállítják a kölyköket, de nem sugárhajtásúak, hanem láthatatlan szárnyas szamarak vonják a repcsit, hangos iázás közepette.

Csak akkor van egy kis gáz, amikor a bárányfelhőknek ütköznek, hangos bégetés kíséretében, de szerencsére megbűvölt repülő trabantok is rendelkezésre állnak a nagyobb kényelem végett, ami elől a bárányfelhők eliszkolnak, hiszen nem állhatják a szagát a füstjének.

A sötét varázslatok idén annyira sötétek, hogy minden diák az üstje helyett előírt kuktafazekába tegyen foszforeszkáló sajtot is, hogy lássanak valamit az órán, amely a legjobban akkor világít, ha rohadtra megérett, ám mivel lehetetlen a szagát kibírni, az orrok összecsíptetéséhez ruhacsipeszt is vigyenek magukkal, vállfa nem jó.

A bájitalra idén mindenki vigyen egy csomag szegedi boszorkánypaprika csomagot, mert az iskola készletét megették a buggyanó szőrkókok.

A ragyahúzó firkic se hiányozzon a lányok eszköztárából, mert ragyaverés járvány dúl minden oktatási intézetben, főleg a tanárok között, de mivel ragályos, olyan rondák lehetnek tőle, hogy nem lesznek képesek eljárni a szálemi boszorkánytáncot és addig a hagyományok szerint nem kezdhető meg a tanítás.

Az idén szalonnát tilos vinni, mert több iskola négy sarkát bekenték már kópé bikficek, így azokat elvitték a kutyák és így ott tanítás sem lehetséges többé.

2019. szept. 1. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
98%

Magukat igen rosszul tájékoztatták , mert idén Uber seprűk-el szállítják a diákokat. A szállító eszközök, re reggel háromnegyed kilenckor kor kell várni , pálcát az égnek szegezve. (Figyelem esős villámlós napon érdemes villámhárítós talárt adni a kis csemetére.)


De tehetősebbek, és bátrabbak igénybe vehetik Ron Weasley retro élmény rapülő autó útját. [link]

A csemetéjüket a házuk előtt veszik fel, és az iskolában teszik le közben átélhet egy remeke kis kalandot. Hát nem nagyszerű ?

2019. szept. 1. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
94%

Ahogy az előttem író mágus kolléga is írta, a Sötét varázslatok kivédése órák ez alakalommal ingen sötét lesz. Tanítójuk Fekete Pákó. Asszisztense pedig Kiszel tünde. Sajnos Páko mágus, egy tavaly történt incidens során idiotikusz átkot szórt magára. Így Tolmács fül kagyló-t ne felejtsék otthon. Ellenkező esetben az iskola nem válal felelősséget, a balul elsült varázslatok miatt. Idény kötelezővé tettük a Pulicer penna, gyengített verzióját, mert régebben sok gyermek kar fájdalmakra panaszkodott. Ezért hát Csont törő doktor, kezelésbe vette őket. Aminek az eredménye, hogy egy napos csontnövesztő kúrát kellet tartaniuk.


Bályital tan tanárjuk ezúttal Bay Alex lesz, Az igazgató úr felszólít mindenkit, hogy ne akasszák ki , mert akkor dalra fakad, és még a Mandragóra sivításánál is nagyobb károkat okozhat. (Megértésüket köszönjük.)


Az ebédlőben az esőtalár kötelező, mivel sajnos a mennyezet ezúttal megfertőződött, a Monszun vírussal, ami miatt, állandóan esik. Hogy a felgyülemlett vízmennyiséget el tudjuk vezetni, megnyitottuk a titkok kamráját. A víz akadály nélkül lefolyását Malfoy kolléga biztosítja.

2019. szept. 1. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
39%
pardon indén, és ByeAlex
2019. szept. 1. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!