Miert idegesiti az ide irogatokat, ha lepontozzak a valaszait? Mi a jelentosege, hogy hany %-ban hasznos valaszokat adunk?
Ennek nem csak erre a témakörre korlátozódó oka van. Az emberek igen különbözőek. Más területeken is, ezügyben is.
Vannak, akik követelőzően elvárják a kizárólagos elismerést. Akik csak a legjobbak lehetnek. Senki sem előzheti meg őket, még közlekedésben sem. Ha mégis, az jogtalan, szabálytalan, elfogadhatatlan, felháborító! Moderátor, rendőrség, bíróság, ítéletvégrehajtás! Azonnal!!!
Vannak aránytévesztettek. Akik egy „Tetszik a frizurám?” GYK-s kérdésre adott igen, vagy nem válaszuk értékelését is ugyanolyan fontosnak tartják, mint az érettségijük eredményét.
És vannak, akik helyükön kezelik a dolgokat; de a kérdés nem róluk szól.
Például, jónéhány év óta, érdeklődéssel olvasom két, felhasználónévvel író válaszait. Mindkettőjüknél nemegyszer látom, hogy helytálló, okos válaszukat méltatlanul alacsony hasznosságúnak ítélik.
Egyikük soha, semmilyen megjegyzést nem fűzött hozzá. Pedig, legalább néhány alkalommal biztosan látnia kellett, mert pl. kérdező kommentje révén olyan módosító körülmény került szóba, ami miatt újabb választ írt. Akkor biztosan látnia kellett előző válasza értékelését, de máskor is láthatta, mert eszerint figyelemmel kíséri.
Másikuk, ha pl. csak 78%-ot kap, azonnal új „választ” ír, ami abból áll, hogy felháborodik a lepontozás miatt, és követeli, hogy indokolják meg, hogy miért nem 100%-os a válasza. Még az sem tántorítja el ettől, hogy indoklás helyett, a háborgós „válaszait” rendszeresen 0%-úra értékelik.
Van, aki, akár a jó fasírtkészítés receptjéről érdeklődő-, akár EXCEL makró-írással kapcsolatos problémáról szóló a kérdés, a válasz elejére és végére is, jajongva, odaírja, hogy őt egész biztosan – természetesen, érdemtelenül - le fogják pontozni.
Van, aki itt a GYIK-ben tesz fel kérdést, hogy hogyan növelhetné a válaszadási százalékát?
http://www.gyakorikerdesek.hu/kereses.php?keres=n%F6velni&ka..
Van, aki a válasza után írt újabb „válaszban” kéri, hogy pontozzák fel. És van, aki – finoman szólva – bosszankodik a „lepontozáson”. Néhány példa:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!