Vajon hányan válaszolnak rendszeresen itt a gyakorin?

#6> MAGYARUL: Ha birka vagy, és követed a tömeget, akkor jár a pont. Sajnos tudnék felhozni olyan témákat, ahol a tömegek tévednek és csak 1-2 ember tudja az igazságot. Mégis ők lesznek lepontozva.

Igen, ez kétségtelenül így van bizonyos esetekben. Van, mikor a „Szereted-e a mákos tésztát?” kérdésre beírt „Szeretem, bár nem a kedvenc ételem.” választ is lepontozzák, mert páran összekeverik a „válasz hasznos” gombot a lájk gombbal, nem tudnak a saját véleményükön kívül más véleményt képtelenek elfogadni, illetve nem rendelkeznek kellő önkritikával a saját ismeretükkel szemben.

De azért összességében mégis a tömeg dönti el, hogy számára a válasz mennyire volt elfogadható. Most lehet, hogy az adott témában igazad van, de ha nem tudod ezt megfelelő tényekkel, érveléssel alátámasztani, akkor lehet, hogy a lepontozás részben az a válaszod hibája is.

Én látom a másik oldalát is a dolognak. Sokan végigszántanák a válaszokat, ugyanúgy értékelve azokat, csak hogy jobb helyet szerezzenek a toplistán. Vagy csak poénból lepontoznák a legutóbbi 1000 választ, mert miért ne. Ennek kicsit elejét veszi az, hogy nem mindegy, hogy egy választ hogyan értékelsz, kicsit több figyelmet igényel, hogy ilyen módon kerülj feljebb a toplistán, illetve egy kicsit elveszi a kedvét a notórius látogatóknak a trollkodástól. Lehetne persze azt is csinálni, hogy az értékelésért nem járna pont, de így hogy jár, ösztönzőleg hat, érdekelté teszi a látogatókat, hogy értékeljék is a válaszokat. Biztos, hogy nem ez a legjobb megoldás, de ennél jobb megoldást már csak nagyon hozzáértő, bölcs emberek bevonásával lehetne adni.

Meg lehetne ezt még cizellálni. Pl. minél inkább kap valaki negatív szavazatokat, illetve minél jobban ellentétes a véleménye a többiekével, annál kisebb súlya is lehetne a szavazatának. Sőt még azt is el tudom képzelni, hogy aki 10%-ban ad hasznos választ, és az esetek 90%-ban ad a többiekével ellentétes értékelést, annak a lepontozását a rendszer felpontozásnak értékelné. Afféle karmaként működne a dolog. :-P

Mindazonáltal nem zavar nagyon – persze nem is hagy azért teljesen hidegen –, ha egy-egy válaszomat lepontozzák. Ha véleményes válasz, akkor legyintek rá. Nem az a célom, hogy a többi válaszolóval versenyezzek, vagy hogy minél több pontot szerezzek, hanem az, hogy egy-egy kérdésben – ha úgy érzem rendelkezek kellő tudással – segítsek a kérdezőnek. Hogy ez másnak tetszik-e, vagy sem, az leginkább mások problémája, nem az enyém.

Engem inkább az zavar, ha egy egzakt kérdésben úgy pontozzák le a kérdésre általam adott egyetlen választ, hogy nem indokolják meg, hogy miért tették, nem írnak ellenvéleményt, nem derül ki, hogy mivel nem értenek egyet, így mit kellene jobban kifejtenem.

Az, hogy a válasz mennyire elfogadható, a látogatók mennyire tartják hasznosnak a választ, az egy dolog.

Egy másik dolog meg az, hogy a válasz mennyire igaz, mennyire felel meg a valóságnak.

A kettőn nem feltétlenül jelenit ugyanazt. Fontos, hogy ezt észrevegyük. Az oldal, a szavazatok ez előbbit mérik, ez is van odaírva. Az értékelés is így hangzik: „hasznos”, ”félig-meddig hasznos”, „nem hasznos” és nem úgy, hogy „igaz”, „van benne igazság”, „nem igaz”. Illetve a válaszoknál is az van írva, hogy „A válasz X%-ban hasznosnak !!!tűnik!!!. A válaszíró Y%-ban hasznos válaszokat ad.”, és nem az, hogy „A válasz X%-ban igaznak tűnik. A válaszíró Y%-ban igaz válaszokat ad.”.

Pont ezért lényegtelen számomra az, hogy a válaszomat le, vagy felpontozzák, illetve hogy a tömeggel együtt szavazok-e vagy sem. Ez azért az esetek többségében tud informatív lenni, de nem feltétlenül értékmérő tényező.

Igen, jobb lenne, hogy ha az igazságot lehetne mérni, de azt meg nem igazán lehet. Amit mérni lehet, az az, hogy a látogatók mennyire tartják hasznosnak a választ. Azt meg tényleg a többség fogja eldönteni. Itt tehát nem a rendszer mérési módszerével van alapvetően gond(od), hanem azzal, hogy a rendszer mit mér, és az mennyire jellemzi jól a választ.

Azért pl. vannak kérdések, ahol jól mutatja a válasz igazságát is a dolog. Pl. én rendszeresen a tudomány témakörben válaszolok, ott azért az esetek minimum 95%-ban a tárgyi hibát, tévedést tartalmazó válaszok vannak lepontozva, és a megfelelő ismeretekkel rendelkező, korrekt, pontos választ adó válaszolók vannak felpontozva. Ha valaki – jellemzően pont a kérdező – nem rendelkezik kellő ismerettel a válasz helyességének megítéléséhez, akkor az értékelés azért megmutatja, hogy melyik választ fogadhatja el nyugodt szívvel, és melyikkel szemben legyenek fenntartásai.

Meg úgy összességében én azt látom, hogy akiknek az összes százaléka magasabb, azok összeszedettebb, helyesebb válaszokat adnak. A százalékos érték persze nem számjegyre pontos, attól, hogy valaki 80%-on van, attól lehet, hogy valójában a válaszainak a 95%-a helyes, igaz, tehát nem kell szó szerint értelmezni azt a számjegyet, nem pontos a dolog, de azért az esetek jelentős többségében egy 50%-ban hasznos választ adó és egy 90%-ban hasznos választ adó között jól érezhető a különbség, amennyiben objektíven és egzaktul megítélhető a választ igazságtartalma.

<félofftopic>

Egyébként ez a kérdés messzire vezet, mert alapvetően a demokrácia intézményének helyességét is firtatja. Hiszen itt is arról van szó, hogy a többség akarata érvényesül a válaszok értékelésében, és nem az igazság, igazságosság, jóság. De amúgy a demokrácia is pont emiatt korlátozott. Nem véletlen, hogy például költségvetést érintő kérdésekről nem lehet népszavazást tartani. Ha most megszavaztatnánk, hogy holnaptól legyen-e ingyenes a sör, akkor a legtöbb ember boldogan szavazna igennel. Persze azért, mert nem látja a következményeit. Ha ingyen van a sör, akkor sem a boltoknak, sem a sörgyáraknak nem érdeke, hogy a sör gyártásának, árusításának költségeit magára vállalja. Az eredmény az lenne, hogy nem gyártana senki sört, és nem árulna senki sört. Ezt persze lehet kompenzálni, ha az állam vállalja magára ezeket a költségeket, de akkor végeredményben ugyanúgy megfizetnénk a sör árát, csak nem a boltban, hanem az adóbevallásban, hiszen az államnak annyival lesz több pénze, amennyivel több adót szed be. De mivel több kézen megy át a pénz, extra adminisztrációval járna ezeknek a kezelése, az ingyen sör jóval drágább lenne, mint most. (A korrupciós hatásokról már ne is beszéljünk.)

Tehát a demokrácia nem a leghatékonyabb, sőt Platónnál az öt államforma közül a negyedik a sorban. De a kérdés, hogy ha nem a tömeg határozza meg a döntéseket, akkor ki? Mert akkor ez azt jelenti ugye, hogy valakinek a véleményét előbbre kell helyezni, mint a többség véleményét. De honnan lehet tudni, hogy annak az illetőnek a döntése jobb, igazságosabb, mint a többségé? Milyen ismérvek alapján lehetne ezt mérlegelni? Mert ugye egy autokráciában, ez megvalósul, de ezzel csúnyán vissza is lehet élni. Ott is kérdés, hogy meddig kell megbíznia a tömegnek a vezetőben, hogy meddig kell azt mondania, hogy „bár én nem gondolom helyesnek, nem értek egyet, nem látom át, hogy ez miért jó, de ő a vezető, biztos jobban ért hozzá, jobban átlátja az egészet, biztos jobb döntést hoz, mint én”, és mikor kell azt mondania, hogy „nem, ez már nem elfogadható, a vezető visszaél a hatalmával”.

</félofftopic>

> Mert egyesek nem fognak pozitív értékelést adni annak, aki már kapott egy negatívat, mert megintcsak "mennek a tömeg után", mivel ez a listán való előreugrást jelenti.

Nem tudom, hogy az egyes emberek mennyire mennek a tömeg után. Azt tudom, hogy mikor én úgy érzem, hogy egy választ értékelnem kellene, akkor nem veszem figyelembe, hogy amúgy mások hogy értékeltek előttem. Biztos van, aki csak azért szavaz, hogy a listán előreugorjon, a kérdés, hogy a többség így tesz-e, vagy mennyire játszik szerepet az emberek szavazatában a válasz addigi értékelése. Ezt gondolom te sem tudod egzaktul megmondani, tehát itt csak a megérzéseinkre, optimista, vagy éppen pesszimista hipotéziseinkre tudunk maximum hagyatkozni, és nem a tényleges tényekre, adatokra. Én azt gondolom, hogy azért az értékelők jellemzően inkább a pillanatnyi érzelmi állapotuk, felháborodásuk, helyeslésük alapján szavaznak, mintsem valamiféle versenyszellemet figyelembe véve. Ha nem értenek egyet egy válasszal, akkor nem fogják felpontozni, csak mert a többség felpontozta. Illetve ha egyetértenek egy válasszal, nem fogják lepontozni, csak mert a tömeg is lepontozta.

Platón helyesen látta, hogy egy állam irányítása egy „szakma”. Mint minden szakma, ez is megfelelő képességeket, erényeket kíván. Vannak emberek, akik önzőek, részrehajlóak, befolyásolhatóak, stb… Meg vannak emberek, akik önzetlenek, nemeslelkűek, műveltek, szélet látókörűek, intelligensek. Ő ezeknek az embereknek az uralmát hívja arisztokráciának. A szó is innen ered: aristos = legjobb, kratein = uralkodni. Tehát itt a legjobbak, legrátermettebbek uralkodásáról van szó. (Nem tévesztendő össze ez a középkori arisztokráciával, ami csak névleg volt az, tartalmát tekintve nem annyira.) A jogok, kötelességek leginkább a tényleges erények, rátermettségek arányában érvényesül, a hatalom azoknak a kezében van, akik tudnak vele bánni. Ha az ember elképzel egy igazán bölcs, igazságos, jó királyt, császárt, na az az igazi arisztokrácia. A legjobb példa talán erre Marcus Aurelius filozófuscsászár. Vagy ilyen arisztokrata volt mondjuk Mahatma Gandhi.

Persze egy jó uralkodó – köszönhetően a jó döntéseinek – virágzásnak indítja az országot, birodalmat, ami hírnévhez, dicsőséghez vezet. Az arisztokrata uralkodónak nem a hírnév, a megbecsülés a célja, de ez következménye a tevékenységének. A gyerekei már ebbe születnek bele, számukra a dicsőség, hírnév lesz fontos. Az ő uralmuk a timokrácia, ahol nem feltétlenül az ország, a nép sorsa a legfontosabb, hanem a birodalom, illetve az uralkodó dicsősége. A állampolgári jogok sokszor az anyagi javak, birtokok, rangok arányában érvényesülnek. De itt az anyagi javak, a pénz, a gazdagság nem öncélú, csak a dicsőség, hírnév mérőszáma úgymond. Itt még vannak azért erények: hősiesség, bátorság, kitartás, akaraterő. Ez az uralkodási forma még képes az államot nagyobbá, virágzóbbá tenni, az ilyen uralkodó rendszerint hódítóként, hadvezérként jelenik meg.

Egy timokrácia uralkodójának gyermekei abba születnek bele, hogy a birodalom a hódításoknak köszönhetően gyarapodni fog. Fontossá válnak a tényleges anyagi javak, és csakis azok. Ekkor születik meg az oligarchia, ahol az uralkodó már csak kizárólag csak a saját vagy az állam vagyonát akarja gyarapítani. A jogok megvásárolhatóak, a kötelességek pénzben kiválthatóak. Minden azon múlik, hogy mennyi pénzed, milyen anyagi lehetőségeid vannak. Ez rendszerint a jogok sérüléséhez, igazságtalanságokhoz, az adók emeléséhez, kizsákmányolásához vezet. Tipikusan ilyenek voltak a forradalom előtti francia királyságok.

A nép rendszerint megunja a kizsákmányolást, az igazságtalanságokat, a kapzsiságot, és az uralkodót elkergetve a saját kezébe veszi az irányítást. Ez a tényleges demokrácia. A jogok, kötelességek nagyjából egyenlően vannak elosztva, a hatalomból mindenki ugyanúgy részesül. (Persze lehetnek saját jellegzetességek, pl. lehet, hogy mondjuk a nők nem kapnak szavazati jogot, stb…)

Csakhogy a nép rendszerint középszerű, átlagos, vagy ha keményebben fogalmazunk, akkor hibás, nem optimális döntéseket fog hozni. (Lásd: ingyen sör.) Ez rendszerint anarchiához, majd káoszhoz vezet. A káoszban viszont megszületik valaki, aki kezébe veszi az irányítást, és rendet rak. Ekkor születik meg a türannisz, mint államforma, magyarul a zsarnokság, diktatúra. Kezdetben ennek mindenki örül, de idővel öncélúvá, rombolóvá válik a rend. A rend, a szabályok fontosabbak lesznek mindennél, az igazságnál, a jóságnál, a praktikumnál, stb… A teljhatalom általában egy kézben összpontosul. Persze lehet vitatkozni, de sok szempontból a náci Németország egy tipikus példa erre, vagy a sztálini diktatúra.

Persze aztán megjelenik egy vezető, egy igazán rátermett igazságos, bölcs ember, aki mögé felsorakozva az emberek megdöntik a türannosz, a zsarnok uralmát, és újra kialakul a valódi arisztokrácia.

Persze az államformák ritkán jelennek meg ilyen kristálytisztán, sokszor kevert állapot van, illetve nem törvényszerű, hogy így következzenek egymásból. Pl. a mai demokráciánk sem tiszta, részben magán viseli az oligarchia jellegzetességeit, a választás részben csak illúzió. Te eldöntheted, hogy melyik gazdasági érdekekkel rendelkező, tulajdonképpen oligarcha kerüljön be a parlamentben. Persze elvileg megvan a lehetősége, hogy bárki elinduljon egy választáson, de a gyakorlatban egy nem párthoz tartozó, a gazdasági érdekek mentén nem manipulálható jelölt esélyei eléggé kicsik.

Mindenesetre azért érdekes a jelenlegi felállás, mert az oligarchiából következő problémákat látjuk, csak nem tudunk fellázadni ellene, nem tudjuk a demokráciával leváltani az oligarchiát, mert névleg, de jure már demokrácia van. Persze el lehet kergetni a kormányt, lehet forradalmat csinálni, előrehozott választásokat kierőszakolni, de ami ezt váltja, az egy másik oligarchia kör érdekeit szem előtt tartó másik párt lesz. Sőt sok esetben ugyanannak az érdekcsoportnak a kiszolgálójává válik a másik párt is. Sőt ezt nagyon nehéz is elkerülni. A gazdasági hatalom birtokosai meg sokkal jobban a névtelenség homályába merülnek, nem nyilvánvaló a szerepük, illetve régen ugye azért nagyobb családok kezében összpontosult a gazdasági hatalom. Elég volt néhány fejet levágni úgymond, de ma már a gazdasági hatalom túlságosan sokszereplőssé vált.

Meg régen azért a gazdasági hatalom tudatosan fényezte magát. A földesúr nagy várat épített, zászlók jelezték a jelenlétét, ha elhagyta a várat, azt nagy felhajtással tette. Egyszerűen fitogtatni kellett azt a gazdasági hatalmat ahhoz, hogy valóban működni tudjon. Ha a földesúr lánya férjhez ment, akkor látványos, fényűző lakodalmat csaptak, kidobolták a falukban, stb… Ma egy gazdasági hatalommal rendelkező ember inkább elrejtőzik, elsötétített ablakú autóval jár, elrejti a tényleges gazdagságát, falak mögé zárja a villáját, kerüli a nyilvánosságot, nem lehet tudni róla szinte semmit.

> Érdekes téma, minden attól is függ, hogy az emberek javát, vagy az ország javát szeretnénk előtérbe helyezni.

Ez is egy érdekes téma. Az ember túlságosan úgy gondol magára, mint egyénre. Pedig pont ugyanennyire a társadalomnak, a korának, a családjának, nemének, vallásának a része is. Kicsit erre úgy gondolunk, mintha ez csak másodlagos tényező lenne, történetesen én, mint EGYÉN, amúgy MELLÉKESEN tartozom néhány közösségbe is. Pedig ez nem így van, te nem csak egy közösségbe tartozol, hanem maga vagy a közösség, maga vagy a társadalom. Amíg egy kérdés úgy merül fel, hogy én, vagy a társadalom, addig ez valamiféle hibás képből fakad (szerintem). Ahogy Marcus Aurelius mondta: Ami a rajnak nem hasznos, az a méhnek sem hasznos. Vannak, akik képesek ezt teljes egészében belátni, valódi önzetlenség, önfeláldozás ebből fakad. Aki meghal mondjuk a hazájáért, annak nem kérdés, hogy egyén vagy társadalom, mert tudja, ha az egyént választja, a társadalom rovására, akkor mivel ő is a társadalom része, ezért végső soron ugyanúgy megissza a levét a döntésének. Félreértés ne essék, nem a magas lóról akarok beszélni, én is csak törekszem rá, hogy megpróbáljam így nézni a világ dolgait, és nem feltétlenül sikerül ez mindig. De azt hiszem az az igazán jó uralkodó, aki képes mondjuk egy ilyen kérdést belátni. A többség nem képes, pont ezért nem jó, ha a többség dönt, a saját egyéni érdekei mentén, mert az a társadalom, így tulajdonképpen a saját kárára dönt. (Lásd megint az ingyen sörös példámat.)

> döntéseket egy szenátus intézné, melybe minden társadalmi rétegből bekerülhetne 10-10 tag

Tulajdonképpen ez is demokrácia, képviseleti demokrácia, csak kicsit más az intézményrendszer. Meg itt aztán mennének a viták, hogy mi számít társadalmi rétegnek. Pl. a földművesek és az iparosok egy társadalmi réteg, vagy kettő? A nehéziparban dolgozók, és a könnyűiparban dolgozók ők most egy társadalmi réteg, vagy kettő? Meg aztán itt is az az eredmény, hogy mondjuk egy mezőgazdasági kérdésben a szenátusban ülők többsége laikus, nem látja át a következményeket, nem ért hozzá, így nem a legjobb döntéseket hozza. Az, aki meg igazán ért hozzá, látja, hogy egy áldozathozatal hosszútávon miért éri meg, az meg le lesz szavazva azok által, akik inkább az áldozathozatalt élik meg, a hosszútávú hasznosságával a döntésnek nem tudnak úgy azonosulni.

> melyeket hetente újraválasztanának

Ebből meg káosz lenne. Kb. hetente indulnának és állnának le projektek. Nem véletlen, hogy a mai demokráciák többségében több évnyi ciklusok vannak. Egy év mondjuk elmegy tűzoltással, a legfontosabb dolgokban való lépésekkel. Egy év elegendő új dolgokat megtervezni. Egy év elég a kivitelezéshez. Újabb egy év után meg látni lehet, hogy végül is hosszútávon tényleg megérte-e áldozatokat hozni, vagy sem, a döntések, intézkedések gyümölcse már be tud érni.

> Ők nem tarthatnának közös gyűléseket, mindegyikük külön-külön kellene, hogy döntsön.

Ezt meg nehéz lenne megakadályozni. Biztos, hogy előbb-utóbb kialakulnának hasonló gondolkodású emberekből csoportok, vagy egy-egy eszmei vezető megjelenne, akinek a véleményével sokan elkezdenének azonosulni. Lesznek olyanok, akik önmagukkal szemben egy rátermettebb embert kezdenének reklámozni, kinyilatkoztatnák az emberek a véleményüket, stb…

> Ha ez a rendszer elindulna és működne, elvileg a legnagyobb többség akarata érvényesülhetne, korrupciómentesen.

Egyrészt ez nem akadályozza meg a korrupciót, hogy éppen a szenátus összes emberét felkeressem lefizessem, hogy az én projektemre szavazzon, cserébe kap majd ő is valamiféle anyagi juttatást. Másrészt ugye pont az a baj, hogy nem a legjobb, legigazságosabb, legönzetlenebb vélemény fog győzni, hanem a többség akarata. Pont ugyanaz lenne ennek a rendszernek is a hibája, mint a jelenlegi rendszernek, hogy nem az objektíve legjobb döntést preferálja, hanem azt, amit a legtöbben gondolnak hasznosnak, alapvetően a magukra nézve.

Én inkább gondolkodom azon, hogy hogyan lehet úgy biztosítani az arisztokráciát, hogy ne lehessen visszaélni vele. De ez nehéz, hiszen pont az a lényeg, hogy akkor is a jó, igazságod döntésnek kellene érvényesülnie, mikor a többség ezt nem tartja jónak, vagy igazságosnak, mert nem látják az egész képet, nincs kellő ismeretük, kizárólag a saját és rövidtávú érdekeik mentén döntenének. Hiszen ki alkalmas megítélni azt, hogy mi igazságos, mi jó?