Nyugtató hatású gyógyszert hol lehet kapni?
Az a baj, hogy azt hiszed a gyógyszerek majd segítenek.
Ha felírnának neked gyógyszert, az lenne belőle, hogy első hetekben szenvednél a mellékhatásoktól, rengeteget aludnál, de szednéd, hiszen valamilyen szinten megnyugtat, és az tök jó. Mindeközben tompítja a gondolkodásod, memória problémákhoz vezet.
Ezután a lehetséges esetek közül az egyik, hogy pár hét után ugyanolyan szarul érzed magad, mint gyógyszerszedés előtt - tehát rohadtul nem volt szükséged rá -, és elkezded magadtól növelni az adagot (vagy rosszabb pillanatodban akár túladagolni), vagy majd az orvosod felír egy másik gyógyszert, ami ugyanúgy nem fog segíteni, hiszen a probléma nem a fejedben van, hanem a környezetedben.
Másik eset, hogy jobban érzed magad tőle, de le akarsz szokni, hiszen minek már gyógyszer, ha tök jól vagy. Aztán vagy le tudsz szokni, vagy nem, mert az elvonási tüneteknek elég durva fizikai megnyilvánulásai vannak. Persze leszokás után ugyanolyan szar lesz, mert a gyógyszerek eddig elnyomták a reális gondolataidat, most meg szembe kell nézni velük.
Az is lehet, hogy tényleg elhiszed, hogy segítenek, és vígan szeded életed végéig a gyógyszereket, pedig csak egy rövid szakasz volt az életedben rossz, amin túljutottál volna amúgyis. És akkor promotálod a gyógyszereket, mert neked is mennyit segített, pedig nem is lett volna rá szükség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!