Értéktelenebb az a nő, akinek (önhibáján kívül) nem született gyereke?

Akkor, ha lakatlan szigeten él, vagy ő a faja utolsó képviselője.

A többi esetben pl. nevelhet gyereket, vagy dolgozhat a következő nemzedék számára, és ugyanolyan értékes lesz, mint mások.

Szokták mondani, hogy minden élet egyformán értékes és megfizethetetlen. Csakhogy ebben van valamiféle önámítás. Mert bizonyos szempontok alapján mégis szoktuk rangsorolni, hogy ki mennyit ér. Csak van ezzel kapcsolatban valamiféle szégyenérzetünk, mert valahol tudjuk, hogy az értékelés szempontja önző és szubjektív.

Kinek az élete ér többet?

A mérnöké, aki nem épít semmit, csak rajzolgat, számolgat, vagy a kétkezi munkásé, aki ténylegesen létre is hoz, fel is épít valamit? A kétkezi munkásé, aki csak annyit csinál, amire kvázi bárki képes, csak követi a tervrajzot, vagy a mérnöké, aki megalkotja annak a tervét, amit a munkás csak megvalósít? Nyilván mindkettőnek megvan a maga logikája. Hajlamosak vagyunk ezért azt mondani, hogy egyaránt fontos mindkettő. De mikor a fizetésről van szó, a mérnök életének napi 8 órájának „kikölcsönzéséért” egy adott cég többet fizet, mint egy kétkezi munkás ugyanannyi munkaidejéért. Valahol ez is érthető, valóban sokkal többen tudják elvégezni azt, amit egy kétkezi munkás, egy mérnöki diplomát viszont jóval kevesebben tudnak megszerezni, jóval több képesség, intelligencia, kreativitás, tudás kell ennek a munkának az elvégzéséhez.

De ez alapján lehet mondani, hogy egy mérnök élete többet ér, mint egy munkásé? És mi a helyzet más területen? Mi van, ha a mérnök amúgy arrogáns, önző, míg a kétkezi munkás adakozik, segítőkész, sokan számíthatnak a magánéletben a segítségére? Mi a helyzet sok száz másik szempont alapján? Nyilván egy céget – mikor a fizetést osztja – ez nem érdekli. Számára ez nem szempont, mert ezekből a tulajdonságokból nincs haszna.

Egy költő neve a halála után évszázadokkal fennmarad. Ha szerencsés korban élt, akkor talán az állam is kitünteti. Az, akinek köszönhetően annak a költőnek volt mit ennie, annak meg a neve a feledés homályába vész. Az értelmi fogyatékos neve szintén, de mégis van, akinek ő a legfontosabb, és a társadalom is valamiért fontosnak tartja, hogy ő se essen a szociális háló alá, hiszen nem maga tehet az állapotáért. Érzünk itt valami igazságtalanságot, hogy ő csak azért nem lehet mérnök, mert valamiből kevesebbet kapott, mi meg többet.

~ ~ ~

A társadalomnak is vannak érdekei. Egy olyan társadalomban – amilyen a miénk is –, ahol kevés gyerek születik, a társadalom érdeke az, hogy szülessen több gyermek. Teljesen érthető, ha a társadalom ösztönzi, díjazza azt, ha valaki gyereket vállal, adókedvezményt, ilyen-olyan juttatásokat kap. Egy olyan társadalomban viszont, ahol óriási a népességnövekedés, ott meg lehet, hogy pont fordítva van. Tehát ez sem objektív szempont, az adott helyzettől függ. De az adott helyzet tükrében teljesen érthető.

A cég már kicsit máshogy gondolkodik. Számára az a munkaerő a jobb munkaerő, és őt díjazza alkalmasint jobban – amennyire az állam engedi –, ha valaki nem megy el szülni, nem vesz ki előre be nem jelentett szabadságot, mert belázasodott a gyerek, stb… Az ő elvárása, az ő értékrendje más.

Aztán az emberben két erős ösztön munkálkodik, és szinte minden eszménk, értékrendet, világképet képező gondolatmorzsánk visszavezethető erre a két ösztönre: lét- és fajfenntartás. Az emberben ott az ösztön, hogy márpedig a fajt fenn kell tartani. Aki ehhez nem járul hozzá, azt nógatni kell, vagy éreztetni vele, hogy nem tett eleget a fajfenntartás kötelezettségének. Nem csoda, hogy minden gyerektelen párt folyamatosan bombázzák a rokonok azzal a kérdéssel, hogy „és mikor jönnek az unokák”. Érthető. De azt is hozzá kell tenni, hogy az ember attól ember, hogy képes meghaladni az állati ösztönökből származó indíttatásokat. Lehet, hogy valaki tudatosan nem vállal gyereket, mert olyan küldetéstudata van, amiben ő ezt más téren éli meg. Nem csak sejtek és gének továbbörökítésével lehet gyarapítani a társadalmat, hanem lehet eszmék, elvek továbbörökítésével. Lehet, hogy valaki gyerekvállalás helyett valami számára fontosabb dolog továbbadását, éltetését tűzi ki célul, amit nem, vagy nem az általa áhított mértékben, időben és energiával tudna csak végezni.

Tehát még annak az élete sem értéktelenebb, aki nem önhibáján kívül nem vállal gyereket, hanem – bár vállalhatna – úgy dönt, hogy más módon járul hozzá az emberiség gyarapodásához. Teréz anyának nem tudom, lehetett volna-e gyereke. De nem volt. Ha lett volna, talán nem tudta volna véghezvinni azt, amit véghezvitt. Nem volt gyereke, tudatosan vállalva nem volt, mégis a halála után is a világ minden táján naponta rengetegszer hangzik el a neve, míg egy átlagos szülőé a legritkábban. Oké, nyilván ez egy véglet, nem kell Teréz anyának lenni ahhoz, hogy valaki legyen mások, de legfőképpen önmaga szemében annyira értékes, mint az, aki szült egy-két gyereket.

~ ~ ~

Értéktelenebb-e az a nő, akinek nem lehet gyereke? Önmagában, objektíven nem. Lehet, hogy valakinek, vagy valakiknek a saját célja, érdeke, és az abból fakadó értékrendje alapján értéktelenebbnek fogja tartani, de ez az ő problémája, az ő értékválasztása. Nem feltétlenül kell ennek megfelelni. Pláne nem róható fel senkinek, ha önhibáján kívül nem felel meg ennek az elvárásnak.

Annyi felelősség talán van a dologban, hogy ha valaki ilyen helyzettel lett megverve, akkor mérlegelje azt, hogy hogyan tudja kamatoztatni az ebből származó előnyét, mert bizony a gyerektelenségnek vannak az egyénre nézve előnyei is. Akarja-e, megtalálja-e a módját, hogy mást tegyen be a közösbe, a gyereknevelésre fordított időt, energiát valami olyanba fektesse be, ami valóban hasznos, képezze magát, mélyedjen el valamiben, és az így szerzett tudását adja tovább, vagy fordítsa mások hasznára.

De alapvetően ez sem kötelező, csak látni kell, hogy ez nem csak egy hiányosság, hanem egy lehetőség is egyben, amit ki lehet használni önző módon, ki lehet használni nemes módon, és kiaknázatlanul is lehet hagyni. Neked kell megtalálni, hogy ezzel a lehetőséggel hogy tudsz úgy élni, hogy az magad számára kielégítő legyen, hogy elmondhasd, hogy ugyan nem szültél gyereket, de elmélyedtél mit tudom én akár a sakkban, és sok embernek adtad át az ebben szerzett tudásodat. Vagy lehet, hogy ha naponta megválaszolsz itt a GYK-n a legjobb tudásoddal és segítőkészségeddel itt egy kérdést, egy valódi problémában segítve, azzal bizonyos szempontból többet is tehetsz másokért, mint ha szülsz, etetsz, ruházol egy gyereket, és átadod – már ha átadod – a magad szerény tudását, tapasztalatát, értékrendedet.

Meg ha valakinek nem lehet gyereke, de mégis nagyon erős az ösztön benne, hogy a társadalmat ne csak szellemi, lelki síkon táplálja, hanem biológiai szinten is, az is választhatja azt, hogy örökbe fogad egy olyan gyermeket, akit egy olyan anya szült, aki bár szülni képes volt, de önhibájából, önérdekből, vagy önhibáján kívül nem volt képes / nem akarta felnevelni a gyermekét. Ez is egy út. De ez is csak egy a választható utak közül.