Szerintetek milyen lett a versem? Tudom, a helyesírás nem a legjobb, de pls a verset nézzétek. Építő kritikát elfogadok.
Őszi éj
Nincsenek már álmaim,
sem átkozott, bűnös vágyaim.
Nem hiszek már ezekbe,
e gondolatok mind el vannak már feledve.
Ó szép őszi éj,
hozd el nékem a boldogságot,
mert már csak sodródom céltalanul a végtelenbe,
a fájdalom lyukat üt a szívembe.
Nem tudok tovább az álmoknak élni,
s álszentséggel ebben reménykedni.
Te voltál az egyetlen célom,
hogy a szeretetem elérjen hozzád,
de te ezt sohasem akarnád.
Csak sírok csendben,
hiányzol nagyon, őrülten.
Ó szép őszi éj, mondd meg nékem mi értelme az életnek? S egyaránt a szerelemnek?
Én már nem értem ezeket,
hogy az emberek állandóan álmokból várat építenek.
A helyesírási hibáktól nem lehet eltekinteni. Bizonyos esetekben fontos szerepet kap, rögtön a második sorpárnál, mert helyesen úgy írjuk – és jó esetben mondjuk –, hogy Nem hiszek már ezekben. Rögtön tönkre is vágja a rímet: ezekbe-feledve még jó lenne, de az ezekeben-feledve már kissé döcög.
~ ~ ~
A vers egy kötött forma. A vers nem a rímektől lesz vers, hanem sokkal inkább a ritmustól. Itt két klasszikus forma van, az időmértékes és az ütemhangsúlyos vers, a tied egyik formai szabályrendszerének sem felel meg. Bár modern jelenségként megjelent a szabad vers, aminél a formai kötöttségek megszűnnek, de ez nem jelenti azt, hogy a verssel kapcsolatban nincsenek ritmikai elvárások. Egy szabad vers akkor igazán jó – ha már a szótagszámok nem kötöttek –, hogy a vers érzelmi lüktetésével együtt lüktetnek a sorok hosszai.
A vers művészet. Szerény véleményem szerint a művészet attól művészet, hogy valamit közvetlenül képes megszólítani benned, olyan érzéseket, gondolatokat, illetve olyan mélységben, amit egyszerű szavakkal nem lehet elérni. Hát itt nem mondom, hogy ez teljesen hiányzik a versből, de a vers üzenet eléggé „zavaros”. Pontosabban egy zavaros, helyét nem találó – valószínű tizenéves – ember érzéseit, gondolatait fogalmazza meg, aminek így önmagában én személy szerint nem érzem annyira a mélységét. Az egész gondolatmenet csapongó, némi belső ellentmondások is vannak benne. Elsőre egy kiüresedett, célok, álmok nélküli embert mutat be, majd leírja, hogy mik a céljai és álmai. Zavaros. De ez azért szubjektív szempont. Viszont valahol mégis együtt tudok érezni a verssel, lévén olyan érzéseket fogalmaz meg, amely érzéseket sokan átélnek életük egy időszakában. Nyilván ez megpendít az emberben valamit, de ott a sok zavaró tényező. Térjünk is át objektív szempontokra.
Ha csak a rímeket nézem, akkor még azok is eléggé problémásak. Az első négy sor még értelmezhető egy versszaknak AABB rímképlettel. Utána van egy sor, majd még egy, ami semmire nem rímel, aztán újra van két sor, ami összecseng. Mi itt a rímképlet? ABCC? Finoman fogalmazva fura…
Eddig négysoros versszakok kezdenek kirajzolódni. Innen úgy tűnik, mint lenne egy kétsoros, egy háromsoros, újra egy kétsoros, és egy – némi áttördeléssel – végül egy négysoros versszak.
Persze egy szabad versnél a versszak kötöttsége is felrúgható, de itt az a gond ezzel, hogy a pár nélküli sorok egyszerűen csak megtörik a vers ritmusát, lüktetését, amitől szétesik az egész.
A rímek minősége változó, de nagyon erőltetett rímek nincsenek benne, viszont van pár ragrím. Vannak rímek, ahol a mássalhangzók is szépen összecsengenek, és nem csak az utolsó magánhangzó cseng össze, hanem több is, ami jó. De néhol vannak gyengébb rímek is.
Különösebben egyéb költői eszközöknek viszont híján van a vers, nincsenek benne alliterációk, belső rímek, különösebben lírai költői képek, hasonlatok, metaforák.
~ ~ ~
Ha te szükségét érzed, hogy az érzéseidet, gondolataidat vers formájában papírra/monitorra vesd, akkor csináld. Lehet, hogy nem lesznek jó versek, de nem is kell annak lenniük. Viszont ebben az esetben nem biztos, hogy érdemes véleményeztetni idegenekkel.
Ha viszont jó verset akarsz írni, akkor az a tanácsom, hogy előbb sajátítsd el a klasszikus versformákat. Olvass sok verset, próbáld megtalálni, hogy mitől többek, mintha ugyanezt válogatlan szavakkal prózaként mondaná el valaki. Gondolom tanulsz irodalmat, az ott megszerzett tudást, szempontrendszert pont most lenne ideje leporolni. Nyilván ez sokkal nehezebbnek tűnik, sokkal több munkát, időt, odafigyelést igényel, sokkal nehezebb megszülni egy verset, de amíg a klasszikus versformákban nem vagy magabiztos, igazán jó szabad verset sem nagyon fogsz tudni írni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!