Van esetleg tippetek, hogy hogyan vagy milyen módszerrel lehetne tanulni az alábbi esetben vagy diplomát szerezni?
Szóval, nekem az a problémám van, hogy akár hányszor felvételiztem sikeresen egyetemre, fél egy év elteltével nem tudom befejezni az óráimat, valamint a félév közepén elkezdek nem nem bejárni rá, és hiába próbáltam magam motiválni, akármivel nem jött össze. Még fizetős képzést is kipróbáltam csak azért, hogy hátha az motiválna, de nem.
Gyakorlatban nagyon nagyon könnyen tanulok, valamint kutatómunkát is folytattam már és konferencián is voltam előadó.
A dilemmám csak az, hogy nem tudok befejezni így semmilyen képzést, ami karrier céljaimhoz köthető lenne.
Egyetem mellett egyébként a munkavállalás nem okoz gondot, mert elég könnyen találok normális munkát, viszont az az érdeklődésemtől sokszor távoli, és nem eléggé összetett, ahhoz képest amilyen intellektuális igényeim lennének.
Még a sima programozói gyorstalpalók is megfordultak a fejemben mint lehetséges képzések, hátha sikeresen tudnám teljesíteni őket, és valaminemű kihívásokat tapasztalnék a munkámban.
Van bármi tippetek, hogy merre lehetne tapogatózni, hogy mi tudna segíteni abban, hogy egy egyetemi végzettségre is találjak kellő indíttatást?
"A dilemmám csak az, hogy nem tudok befejezni így semmilyen képzést, ami karrier céljaimhoz köthető lenne."
Mik a karrier céljaid? Mihez van tehetséged? Mit szeretnél az életben csinálni?
Ha ezekre választ tudsz adni magadnak, akkor meg fogod találni azt a képzési formát, amely életed értelmét meg tudja adni. Amíg ezt nem találod meg, addig lehet próbálkozni, lehet különféle végzettségeket szerezni, de azok nem biztosítanak semmiféle örömöt, kihívást.
Legelsőként találd meg, fedezd fel önmagadat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!