Szerintetek van igazság a mítoszokban?

A mítoszok nem a történelmi igazságról szólnak, hanem az adott korszak és nép belső világáról (ha úgy tetszik, lelki valóságáról). Tehát a mítosz lényegében nem történelem (bár kell hozzá a történelmi kontextus), hanem inkább mélypszichológia. Gyakran történelmi személyre vetülnek, például a történelem állása szerint Gilgames létező király lehetett, de a Gilgames-eposz nem az ő konkrét tetteiről szól. (Bár az nem teljesen kizárt, hogy részben az ő társadalmi hatását szemlélteti, annak a lényegét mutatja be szimbolikus tettekben.)

A mítoszt nem csak „elhitték”, hanem akkor válhatott egy történet(csomag) mítosszá, ha „betalált” az embereknek, vagyis mélyen érintette a koruk legalapvetőbb, meg nem értett problémáit, amiket ugyan a szerző sem értett, de sikerült indirekt kifejeznie azt a megoldást, ami már mindenkiben formálódik, vagy esetleg „ösztönösen” már meg is kezdődött az alkalmazása. A Gilgames-eposzban például (leegyszerűsítve) az volt az egyik ilyen probléma, hogy a nagyobb ókori városokban élő emberek egyre jobban szenvedtek a kőkorszaki lelkületüktől (ami tökéletesen összefonódott az anyatermészettel – ez nekik Innin/Istár istennő volt), így ebből a szinte ősember-állapotból tovább kellett valahogy fejlődni (a tudatosság egy új szintjével). Egy szereplő attól lesz mitikus hős, hogy fejlődési irányt képvisel egy-egy ilyen problémára. Persze ez lehet akár élő ember is, ha az össznépileg vágyott lépcsőt elsőként lépi meg (vagy akár csak meglátták benne az emberek a lehetőséget és rákényszerült erre a szerepre), ilyen lehetett a történelmi Jézus is.