Jogilag a helyzetből adódóan milyen lehetőségek vannak?
Adott egy családba fogadás ami az apuka részéről lett kezdeményezve. Édesanya beleegyezett és így a nagymama lett kirendelve gyámul egy 4 éves kisfiúhoz,akivel eddig is egy háztartásban élt.
Jelenleg a kapcsolattartás nincsen szabályozva..na most..
Múlt szombaton édesanya elvitte a kisfiút 2 napra az ünnepekre,azzal a feltétellel,hogy kedd délután 2-ig vissza viszi,hogy apuka is a gyerekkel lehessen. A vissza hozatal nem történt meg,sőt édesanya kijelentette nem fogja vissza adni a gyermeket többet. Azt tudni kell, hogy anyuka több mint egy éve már nem lakott a kicsivel együtt,nagymamára hagyta és elköltözött. Érdeklődni egyáltalán nem érdeklődött a hogy léte felől sem a szükségletei felől.
A tegnapi napon előzetes egyeztetéssel mint a gyámügy úgy a rendőrséggel a nagymama édesapával együtt a megadott címen felkereste az anyát. Rendőri segítséggel a pici haza került majd egy hét után.
Édesanya azóta folyamatosan fenyeget,zaklat...pedig állítólagosan ő készenléti rendőr vagy határvadász. (pontosan nem tudjuk) Édesanya erősen idegbeteg. Míg nála van a gyerek a kapcsolattartás teljesen tiltva van az apuka és a nagymama fele. A kicsi sosem akar hozzá menni,illetve ott lakni amit határozottan ki is jelent. Ha édesanya hívja telefonon,nem hajlandó beszélni vele.
Ilyen esetben mit tehet a nagymama mint törvényes gyám,aki többszöri súlyos fenyegetésnek van kitéve?
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!