Melyek voltak a választással betöltött tisztségek Athénban?

demokrácia aranykorában minden elöljárót sorsolással jelöltek ki, leszámítva a katonai parancsnokokat, bizonyos kincstárnokokat és a kutak felügyelőjét. Csakhogy a demokrácia egész történetén végigvonult a vagyoni cenzus kötöttsége, amelyet törvényesen sohasem töröltek el. Még Szolón (Kr. e. 594) osztotta fel jövedelme szerint a népet négy vagyoni osztályra, az ötszáz mérősökére, a háromszáz mérősökére, a kétszáz mérősökére és a thészekére (napszámos), akik gyakorlatilag vagyontalanoknak számítottak. Athén hagyományosan nagy tekintélyű vezetőit, az arkhónokat pl. csak az első két vagyoni osztályból lehetett választani, illetve Kr. e. 487-től sorsolni, méghozzá a következő módon: a nép kijelölt ötszáz férfit, s azok közül sorsoltak ki babszemekkel phülénként egyet, de összesen kilencet. A tizedik phülé adta abban az évben a jegyzőt. Az ilyen módon a vakvéletlen segítségével vezetővé lett kilenc férfiú egyikéről nevezték el az athéni évet, s ennek alapján tartották számon az esztendő eseményeit. Kr. e. 457–456-tól kezdve a kétszáz mérősök közül is lehetett arkhónt sorsolni, de a thészek hivatalosan sosem nyerték el ezt a jogot. A megválasztott tisztségviselőket általában bíróság vizsgálta meg, az arkhónokat azonban az ötszázak tanácsa. A vizsgálat abból állt, hogy megkérdezték a hivatal várományosát: ki az apja, anyja, apai és anyai nagyapja, valamennyien athéni polgárok voltak-e, részt vesz-e az állami kultuszban (biztos, ami biztos, megkérdezték, hogy melyik szentély hol található), hol van a családi sírboltja, jól bánik-e a szüleivel, részt vett-e valamelyik hadjáratban és rendesen fizeti-e az adóját. Nem számított, hogy a jelölt tud-e írni-olvasni, van-e politikai gyakorlata és egyáltalán alkalmas e valamiféle vezető tisztségre. Nem csoda, hogy Szókratész (Kr. e. 469–399) így dohogott: „őrültség babszem-sorsolással választani az állam vezetőit, amikor sem a kormányost, sem az ácsot, sem a fuvolást, sem más hasonló mesterembert nem akarna senki babszemekkel kiválasztani, noha az ilyenekben jóval kisebb kárt okoznak az elkövetett tévedések, mint az államügyekben.”

A sorsolt tisztségek értéke rohamosan devalválódott. Erre jó példa az államelnök (episztatész)esete. Athénban egy napra sorsoltak elnököt, aki huszonnégy órán át őrizte a templomok, kincstárak, irattárak kulcsait és az állami pecsétet; de egy éjjelnél és egy nappalnál tovább senki sem tölthette be ezt a tisztet, vagyis az egy napos uralom semmiféle gyakorlati hatalommal nem járt. Határozottan megnövekedett viszont a választással betöltött hivatalokbecsülete.

A kincstárnokokat a feddhetetlen hírű és jelentős vagyonnal rendelkező polgárok közül választotta kézfelemeléssel a népgyűlés, ők ugyanis saját vagyonukkal feleltek az esetleges hivatali visszaéléseikért.

A legnagyobb tekintélye a tíz, egy esztendőre választott sztratégosznak (hadvezérnek) volt. Periklész például mint többször is újraválasztott sztratégosz befolyásolta döntően az athéni politikát több mint harminc éven át (Kr. e. 461–429). Ez csak úgy volt lehetséges, hogy míg az összes polgári hivatalt csupán egyszer, legföljebb kétszer lehetett betölteni az életben, sztratégosszá annyiszor választhatták meg a nép bizalmát élvező polgárt, ahányszor csak akarták. Minthogy a hadvezérek viszonylag szabadon cselekedhettek, rendszeres időközönként (évente, de volt, hogy havonta) beszámolót kellett tartaniuk a népgyűlésen, ahol szavazással döntötték el, hogy az állam helyesli vagy nehezményezi egyes lépéseiket. Ha nem fogadták el a beszámolót, a kihallgatás a bíróság előtt folytatódott.

Periklész, bármilyen nagy is volt a befolyása, mégsem élt ezzel vissza. Minek tette volna, hiszen így is mindent keresztül tudott vinni, amit csak akart. Thuküdidész, a történetíró találóan írta, hogy Athénban csak „névleg volt demokrácia, valójában az első ember uralma valósult meg”.