Ti nem féltitek a lányaitokat a migránsoktól?
Néha elborzadva figyelem a híreket és elég katasztrofális jövőképet látok magam / magunk előtt.
Van, aki állítja, azért annyira nem veszélyesek, túléltünk már ezt - azt.
De ha mégis Európa meghódítása a céljuk, a nők megerőszakolása, hogy saját génjeiket sokasodjanak, akkor ki állíthatja meg őket? Hová meneküljünk? Hiszen Európa -szerte ott vannak.
Aki nem látja ennyire borúsan a helyzetet, az kifejtené, hogy miért nem? Mi a garancia arra, hogy itt nem lesz vérontás és rendszeres erőszakoskodások?
Eddig sem sikerült nekik, a jövőben miért sikerülne?
Amit idáig el tudtak érni, az a néhány terrortámadás, ami viszont édeskevés ahhoz, hogy megborítsák Európát.
Azt miből gondolod, hogy nem védekeznénk? Szerintem, ha esetleg odáig fajul a dolog, eljöhet még az a kor, amikor lángokban áll az összes mecset. Én ezt nem szeretném, de a történelmünkből kiindulva, Európa azért nem az a fajta, aki csak úgy hagyja magát. Sőt, az elmúlt évszázadokban többször voltunk épp olyan kegyetlenek, mint amilyenek egyes fanatikus iszlám csoportok, mint szelídek.
Egyébként ez nem úgy működik, hogy minden egyes iszlám familía nap mint nap azon ügyködik, hogy mégis hogy a fenébe írtson ki minket. Vannak szélsőséges csoportok, de azoknak a nagyrésze is csak ott helyben képes működni, és van köztük az a pár csoport, akiknek elég pénze/energiája/elhivatottsága van arra, hogy Európát bomlassza. A mára letelepült, egykori bevándorlók sem lettek egytől egyig terroristák, sokan teljesen átlagos életet élnek, némileg más szokásokkal. Szóval, jelentős erőfölényben vagyunk azokkal szemben, akiknek valóban a mi kiírtásunk a célja.
A legnagyobb félelem szerintem maximum az lehet, hogy Európa nem lesz annyira egységesen keresztény, mint most. De ez közel sem akkora tragédia, mint amilyennek egyesek látják a helyzetet.
Az már más kérdés, hogy más okokból (pl. szárazság, ivóvízkészletek fogyása, tengerszint emelkedése, stb.) akár még tízszer, százszor ennyien jöhetnek, mint amennyien eddig jöttek az elmúlt években. Ennek a lehetőségnek megvan a gyakorlati esélye. De erre meg azt mondom, mégis mi akadályoz meg bennünket abban, hogy gépfegyvereseket telepítsünk a határokra, és halomra lőjjük az ide érkezőket? A humanizmus? Én azt gondolom, a humanizmus meg a szolidarítás is legfeljebb csak addig tart, amíg nem érzi közvetlen életveszélyben magát az ember. Onnantól már a fogat-fogért elv uralkodik. Sokaknak még ennyi sem kell hozzá, hogy meghúzzák a ravaszt, már a migráns távoli látványa is triggereli őket.
Nem, ettől így ebben a formában kevésbé félek. (Oké, nincs lányom, de ezt most tegyük félre.)
A migránsok többségére nem jellemző a szexuális erőszak, akire meg igen, azt idővel le fogják ültetni. Persze a probléma mértéke attól függ, milyen mértékű időben a migráció. De azért nem százezrével erőszakolnak meg nőket, így annak az esélye, hogy egy kiválasztott nőt meg fognak erőszakolni, annak az esélye elég kicsi. Itt Magyarországon meg középtávon pláne, mert nem igazán vannak migránsok.
A migrációval szerintem igazán nem most vagy elkövetkező években lesz gond, hanem néhány generáció után. A migránsok jelentős része emlékszik honnan menekült, és kevésbé lesz elégedetlen itt Európában. A gyermekeik, vagy unokáik viszont már nem élik meg az, hogy milyen állapotból menekültek el a szülei, nagyszülei, viszont megkapja ugyanazokat a kulturális mintákat, amik miatt ki fog lógni a többségi társadalomból. Ők sokkal könnyebben fanatizálhatóak a többségi társadalom ellen. A terrorcselekmények jó részét is már régen betelepült migránsok leszármazottai okozták. Bár mondjuk a terrorcselekmények elégé átütik a médiát, de közvetlenül azért nagyon kevés embert érintenek, tehát itt is kicsit túl nagy a félelem – nyilván ez is a célja ezeknek a cselekményeknek –, hiszen az emberek 99%-a számára sem közvetlenül, sem közvetve nincs semmiféle vesztesége a terrorcselekményekből.
Szerény véleményem szerint a migrációt szabályozni kell, meg kell húzni a határokat. A migránsokat, mint fogalmi masszát meg el kellene felejteni, és megkülönböztetni menekülteket és bevándorlókat. Én mondjuk nem is értem egészen a dolgot. Oké, valaki elmenekül Szíriából, mert rommá lőtték a várost, ahol lakott. Rendben, legyünk vele szolidárisak. Adjunk neki szálláshelyet, élelmet, meg mindent, ami egy emberhez méltó élethez kell. De miért kellene letelepíteni őket, állampolgárságot adni, elvegyíteni a többségi társadalomban? De ez egy hosszú és bonyolult téma, és igazán jó válaszokat bizonyos kérdésekre nem is lehet adni.
> Nem kívánok nagy vitákat szítani, csak félek és féltem a családomat
A helyes aggodalom mértéke mondjuk úgy a félelem tárgyát képező esemény súlyának és a bekövetkezési valószínűségének a szorzata. Nyilván nagyon nagy súlyú esemény számodra, ha a fejedre esik egy műhold, mert nem éled túl. Viszont igen kis valószínűségű esemény, ergo az ember nem szokott ezzel a félelemmel sétálni az utcán, vagy túrázni, vagy úszkálni a Balatonban. Itt azért mind a médiának, mind a politikai propagandának van egy nagyító szerepe. Ott van a kölni szilveszteri incidens, ez folyt a csapból is vagy egy hónapig. Összességében 500 feljelentés érkezett szexuális bűncselekmény tárgyában. (Aztán ki tudja ebből mennyi a valós, de tételezzük fel, hogy mind.) Innen nézve elég ijesztő a helyzet. De ha onnan nézem, hogy Köln egy egymilliós nagyváros, tehát kb. félmillió nő él ott, akkor a nők 0,1%-a érintett. Ennél jóval magasabb a súlyos autóbalesetek áldozatainak száma.
Nyilván ez az 500 is sok, de másik oldalról azért nem a világvége jött el.
Rettegő vagy kérdező...
Biztos a migránsok erőszakolnak nálunk is...(Jó példa a Nyíregyházi eset mikor 5 fiú egy 14 éves lányt nemrégiben.)
Minden országban és minden kontinensen vannak szörnyű dolgok, csak valahol megértik hogy nem általánosítva a migránsokra/menekültekre kell fogni...hanem látni a tényeket és a valóságot.
De igen, én is. Felháborító az hogy az unió vezetése úgy akarja megtisztítani a fejlett országokat hogy az alja kiválogatott migránsokat erőszakkal akarja betelepíteni ide és a v4 országokba. Állítólag Romániába is,de ott ez nem lenne feltűnő :-)
Azt nem értem miért nem lehet őket kasztrálni és úgy betelapíteni hogy ne szaporodjanak. Így is sokan vannak és ezért jönnek ide szanaszét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!