Mit jelent az hogy übermensch?

Ennek a szónak van azonban másfajta jelentése is!

Übermensch, aki más ember fölött áll értékességben.

Ezt mondja, képzeli magáról, azaz magát túlértékeli, másokat lenéz.

Ha ez a szó embercsoportra, népre, vagy emberfajtára vonatkozik, annak már politikai, társadalmi, történelmi vonzata is van. És az már egyáltalán nem pozitív értelmű.

Jó régi a kérdés, de én egy kicsit pontosítanék a szó jelentésével kapcsolatban. Hátha valakinek hasznos is lesz.

Tehát az Übermensch megvalósulása egy belső folyamat, ami felismerésekből kéne, hogy következzen. Először is az ember eljut a nihilizmusig, amikor is a társadalmi és erkölcsi értékeket elkezdi megkérdőjelezni (ezt bővebben is ki lehetne fejteni, mert erre is komplett irodalmak épültek), aztán elkezd a saját törvényei szerint élni, hogy a saját felemelkedését, önmagát szolgálja. Önmagát, akit nem láncol le sem erkölcsi, sem semmilyen egyéb vallási vagy ideológiai lánc. Mivel a nihilizmusban ezek szétporladtak, megszűntek és csak önmagára támaszkodhat és ez hangsúlyoznám, hogy szerintem egy nagyon veszélyes dolog az egyénre nézve.

Ehhez elsősorban hatalmas belső erőre van szükség, mert az ember a nihilizmust követően elvileg megszűnik szolgálni azt a vallást, eszmerendszert amiben hitt, hiszen a nihilizmusunkban ebben veszítettük el a hitünket és emiatt támasz nélkül maradtunk. De ne felejtsük el, hogy van olyan ember akit a láncai (hite) támasztanak meg, ebbe kapaszkodik és amikor ezeket elveszíti összeomlik annak következtében, hogy rájön mennyi téveszmében hitt a világgal kapcsolatban.

Nietzsche kereste az örökkévalóságot.

Ezt ő maga írta a nihilizmusról:

A nihilizmusnak mint lelkiállapotnak első ízben akkor kell fellépnie, amikor oly „értelmet” keresünk minden történésben, amelyet az nem tartalmaz: így aztán a kutató végül elveszíti bátorságát. A nihilizmus itt az erő hosszas tékozlásának tudatosulása, a „hiába” gyötrelme, a bizonytalanság, az alkalom hiánya arra, hogy valahogy kipihenjük mindezt, valamiben megnyugodjunk – a szégyenkezés önmagunk előtt, mintha túlságosan sokáig a megcsalatás állapotában éltünk volna... Az a bizonyos értelem pedig a következő lehetett: egy

magasabb rendű erkölcsi kánon „beteljesítése” minden történésben, az erkölcsi világrend; vagy a szeretet és harmónia fokozódása a lények egymással való kapcsolatában; vagy egy általános boldogság-állapothoz való közeledés; vagy akár egy általános semmi-állapot felé

való elindulás – egy cél még mindig értelmet jelent.