Sziatszok! Annyira vonz a színészi szakma egyszerűen belebolondulok hogy nem Amerikába születtem. Magyarországon sosem lesz esélyem nagy színésznőnek lennem. Kb.6 éve szeretnék színésznő lenni de ez igazából kb.3 hete erősödött nagyon fel bennem. Elkezdtem Amerikában városokat keresgélni stb. Végül Kanadát néztem ki azon belül is Ontariot. A kedvenc színésznőm Marie Avgeropoulos őt láttam a The 100 című sorozatban és azóta ő a példaképem. 2 hangszeren jászok zongora és fuvola, egy zenekarban is benne vagyok azt mondják tehetséges vagyok. A szüleim és a rokonok kiskoromban mindig aztmondták én leszek az új Gobi Hilda (bocsánat ha nem jól írtam külösen nem ismeretem).Amilyen szakmában el szeretnék helyezkedni az a forgatás és a színészet illetve az éneklés. Tudom nagyon kevés esélyem van magyarként befutni Amerikába de hátha. Ha nem megy legalább úgy adom majd fel hogy én mindent megtettem érte nem úgy hogy meg se próbáltam. Ne értsetek félre nekem nem az a lényeg hogy híres legyek persze mindenkinek szinte ez a vágya, persze ez is bennem van hogy jó lenne de elsősorban a színészkedés vonz. Hogy belebújhatok más-más emberek bőrébe játszhatok hogy éppen milyen tulajdonsággal rendelkezem és most is éppen könnyezek mert úgy vágyok erre. A családom nem milliárdos egy átlagos család vagyunk. Persze nem vagyunk szegények sem nem panaszkodhatom mert szinte mindig kapok pár pólót vagy ilyeneket.( félreértés ne essék ezt nem azért írtam mert hogy én most itt az orrotok alá akarom dugni hogy nekünk van pénzünk erre csak azért írtam hogy nagyjabol képbe legyeket az anyi állapotunkról). Az angolt már lassan 7 éve tanulom és járok külön angol órákra is. Imádok angolul beszélni bár nem megy még olyan jól de haladok. Nagyon jó lenne kimenni külföldre és ott elvégezni egy művészeti főiskolát de arra nem lenne pénzünk. Itt Magyarországon aztmondta anya hogy még ki tudná fizetni valahogyan megteremtené nekem azt a pénzt. De az a baj mire elvégezném már lennék 23 éves (mivel 10 féléves általában) és még mire kiköltözök stb... és azért nem szeretnék 40 lenni mire gyerekeim lesznek.. a max az a 35. Valóra válhat az álmom? Lehetek valaha híres színésznő?😔😔
Nekem is ez a célom, csak én színész szeretnék lenni. :D
Ha komolyan gondolod, és nem hirtelen fellángolás, akkor vegyük fel a kapcsolatot. Nagyon hosszú út áll előttünk. Gondolom jó, hogyha pár azonos korú fiatal támogatják és motiválják egymást.
2017. júl. 19. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
2/6 anonim válasza:
Sziasztok!Én is hasonló helyzetben vagyok. Esetleg csatlakozhatnék hozzátok?
2017. júl. 19. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
3/6 anonim válasza:
Írj nyugodtan. :D
2017. júl. 19. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
4/6 anonim válasza:
Mármint privátot nekem. (Az első vagyok)
2017. júl. 19. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
5/6 anonim válasza:
Oké, ez ijesztő. Velem is ugyan ez van, úgy érzem előttem az élet, hihetetlenül szeretnék filmszínésznő lenni, de ez itt Magyarországon lehetetlen. Amerikába kijutast pedig fogalmam sincs hogyan kéne elkezdeni, amellett, hogy tudok angolul, ill. jó jegyeim vannak itt Mo. -n :P
Marie Avgeropoulos pedig...😵❤
A világ legcsodásabb színésznője, a világ legcsodásabb sorozatából. Hihtetlen humora van, kedves a rajongóival, és óriasi respect neki az indiai útja miatt. Love her <3
2017. júl. 24. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
6/6 anonim válasza:
Lehet, hogy én kértem olyan dolgot, ami túl megy egy határon.. De senki sem írt eddig. Vagyis egy valaki igen, de utána nem írt vissza.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!