Telekom telefonos adategyeztetéshez szükséges a bankkártya számának megadása?
Tegnap interneten adategyezertettem a telefonszámomat, kiírta, hogy rendben, pár nap múlva sms-ben kapok értesítést. Ma egy pasas felhívott, azt mondta a telekomtól, hogy adategyeztetés miatt szükséges lenne az adataimra, mondtam neki, hogy én már tegnap megcsináltam online, erre ő mondta, hogy ő úgy látja, hogy nem. Erre kérdezgette az adataimat, majd megkért, hogy a bankkártyámon szereplő számot adjam meg. Mondtam neki, hogy mivel azzal vásárolni lehet, így nem adom meg, erre erősködött, én meg nem adtam meg, mivel szerintem a telekomnak semmi köze az én bankkártyámhoz. Azt mondta, még később visszahív ez ügyben. Én úgy vagyok vele, hogy nem fogom kiadni a bankkártyám számát.
Most valóban kell a bankkártya száma vagy pedig ez valami csalás?
Legyél már ennél magabiztosabb. Telefonon sem, meg személyesen sem adom meg a bankkártya-adataimat.
Még csak ki sem adom a kezemből, mert képtelenség visszaszerezni a pénzt, amit így le tudnak gombolni.
A hitelkártya már más téma.
Jól tetted, hogy nem adtad meg. Legközelebb üvöltsd le a fejét, ha telefonban ilyet kér bárki.
"Ma egy pasas felhívott, azt mondta a telekomtól"
Miért nem mondtad neki, hogy te is a Telekomtól vagy és szükséged van az adataira? Telefonban bárki azt hazudik amit akar.
Hívd fel a Telekomot és meséld el nekik a történetet, hogy hivatalos közleményt adjanak az ilyen és hasonló esetekkel kapcsolatban, hogy csalás.
Így talán a hiszékeny ügyfelekhez is eljut az infó. Egyébként a Telekom az ilyen esetekben, ha csalás áldozata lett az ügyfél, csak együttérez, pénzt nem térít vissza, tóbb okból:
- nem tehet arról, hogy csalók visszaélnek a Telekom nevével
- arról sem tehet, hogy az ügyfél bedől a csalásnak, nem tartozik felelősséggel az ember döntései iránt
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!