Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Lehetséges valakit tévesen...

Mumtaz kérdése:

Lehetséges valakit tévesen azonosítani ATM videofelvételen?

Figyelt kérdés

Történt ugyanis, hogy a páromat pár napja otthonról bevitte a rendőrség és meggyanúsították azzal, hogy egy ellopott/elvesztett bankkártyával annak tulajdonosának tudta és beleegyezése nélkül több alkalommal pénzt vett fel.

A megalapozott gyanú egyetlen bizonyítéka ATM automata videofelvétele. Azt nem közölték, hogy ez egy, vagy több ATM felvétel, de azt igen, hogy a pénzfelvétel mindig a XI. kerületben történt.

Itt több dolog is sántít:

- Természetesen a párom ilyet soha nem csinált.

- A XI. kerületben nem is járt, még csak nem is Budapesten élt.

- A kártya birtokosa 2013 novemberében bejelentette a bankjánál a kártya elvesztését, ennek ellenére azzal a kártyával még 2014 januárjában is vettek fel pénzt két alkalommal.

- Állítólagosan már 2014 óta a páromat körözték és szerintük ismeretlen helyen tartózkodott, holott az adatbázisban benne kell lennie, hogy ugyan az állandó lakcíme Dunaharasztiban van, de állandó tartózkodási helyként 2014 óta az a cím van a játékkártyáján is, ahol jelenleg is lakik. Mégis cca 3 évbe telt, mire megtalálták.

Ez alatt a három év alatt több alkalommal intézte hivatalos ügyeit, még bíróságon is indított polgári pert egyéb ügyben (gyerektartás), és egy munkahelyéhez még erkölcsi bizonyítványt is kért, holott állítólag 2014 óta körözés alatt állt.



2017. márc. 27. 14:05
 1/1 A kérdező kommentje:
Bocsánat. Automata hibajavító kijavított egy szót. Szóval a "játékkártya" valójában lakcímkártya.
2017. márc. 27. 18:01

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!