A lélek hova tünik ha meghalunk?

Az életedben tett cselekedeteid után kapod majd a következő testet és vele együtt, hogy mi lesz a sorsod.ezt nevezik karmának.

durva példa: ha meghal egy csecsemő, akkor(az előző életében tett cselekedetei után) ő azt érdemelte, hogy meghaljon, a szülei meg azt, hogy meghaljon a gyerekük és így tovább...

Kedves kérdező. A válasz a kérdésre azért egyszerűbb.

Nos a Bibliából határozottan kiderül, hogy mi az igazság ezzel kapcsolatban. Nos először is a lélek nem halhatatlan, meghalhat Ezékiel 18: 4

Valamint 3 dologra vonatkozhat, de sosem egy tőlünk különálló valamilyen halhatatlan és misztikus dologra

A „LÉLEK” SZÓ HASZNÁLATA A BIBLIÁBAN

Először beszéljünk a lélekről. Biztosan emlékszel rá, hogy a Bibliát eredetileg főként héberül és görögül írták. Amikor a bibliaírók a lélekről írtak, a héber ne′fes vagy a görög pszü‧khé′ szót használták. Ez a két szó jóval több mint 800-szor fordul elő a Szentírásban, és az Új világ fordítás következetesen a „lélek” szóval adja vissza őket. Ha megvizsgálod, hogyan használják a Bibliában a „lélek” szót, világossá válik, hogy alapjában véve 1. emberekre, 2. állatokra vagy 3. egy ember, illetve egy állat életére utal. Vegyünk szemügyre néhány írásszöveget, mely ezt a három különböző jelentést mutatja be.

Emberek. „Noé napjaiban . . . kevés ember, azaz nyolc lélek vitetett át biztonságban a vízen” (1Péter 3:20). Itt a „lélek” szó egyértelműen emberekre utal, mégpedig Noéra, a feleségére, három fiukra és azok feleségeire. A 2Mózes 16:16-ban egy olyan utasításról olvashatunk, amelyet az izraeliták a manna összegyűjtésére vonatkozóan kaptak: „Szedjetek belőle . . . a sátratokban lakók lélekszáma szerint!” A mannát tehát a családtagok száma alapján gyűjtötték össze. És íme néhány további példa arra, hogy a Bibliában a „lélek” szót emberekre alkalmazzák: 1Mózes 46:18; Józsué 11:11; Cselekedetek 27:37 és Róma 13:1.

Állatok. A bibliai teremtési beszámolóban ezt olvassuk: „ezt mondta Isten: »Pezsdüljenek a vizek az élő lelkek sokaságától, és repdeső teremtmények repüljenek a föld felett az égbolt színén!« Majd ezt mondta Isten: »Hozzon elő a föld élő lelkeket a nemük szerint: háziállatokat, csúszó és mászó állatokat és a föld vadállatait a maguk neme szerint!« És ez így is lett” (1Mózes 1:20, 24). Ezekben a versekben a halakra, háziállatokra és vadállatokra egyaránt a „lelkek” szóval utalnak. Ugyancsak lelkeknek nevezik az állatokat az 1Mózes 9:10-ben, a 3Mózes 11:46-ban és a 4Mózes 31:28-ban.

Valakinek az élete. A „lélek” szó némelykor valakinek az életét jelenti. Jehova ezt mondta Mózesnek: „már mindenki meghalt, aki a lelkedre vadászott” (2Mózes 4:19). Mire vadásztak Mózes ellenségei? Ki akarták oltani az életét. Korábban, amikor Ráhel világra hozta a fiát, Benjámint, „már-már kiment belőle a lélek (mert haldoklott)” (1Mózes 35:16–19). Ráhel akkor elveszítette az életét. Figyeljük meg Jézus szavait is: „Én vagyok a jó pásztor; a jó pásztor a lelkét adja a juhokért” (János 10:11). Jézus az emberiségért adta a lelkét, azaz életét. Ezekben a bibliai részletekben a „lélek” szó félreérthetetlenül valakinek az életére utal. Ilyen értelemben fordul elő a „lélek” szó az 1Királyok 17:17–23-ban, a Máté 10:39-ben, a János 15:13-ban és a Cselekedetek 20:10-ben is.

Isten Szavának tanulmányozását folytatva látni fogod, hogy a Bibliában sehol sem fordul elő a „lélek” szóval együtt a „halhatatlan” vagy az „örökkévaló” kifejezés. Sőt, a Szentírás leszögezi, hogy a lélek halandó, tehát meghalhat (Ezékiel 18:4, 20). A Biblia ezért egyszerűen ’halott léleknek’ nevezi azt, aki meghalt (3Mózes 21:11).

Tehát ha meghalsz, meghal a lelked is, mivel te magad vagy a lélek. Hisz a lélek szót lehet úgy is fordítani, hogy teremtmény.

Nem csoda, hogy a The Encyclopedia Americana ezt mondja a Héber Iratokban levő lélekről: „ Az Ótestamentum úgy írja le az embert, mint ami a lélek és a test egysége, nem pedig egyesülése.” Majd hozzáteszi: „ A nephes . . . sohasem a testtől külön működő valamiként van megfogalmazva.”

A zsidók nem a Bibliából vették ezt az elgondolást, hanem a görögöktől. Úgy tűnik, hogy ez a fogalom i. e. a hetedik és ötödik század között a titokzatos görög vallási kultusztól a görög filozófiáig tört magának utat. Az az elképzelés, hogy a gonosz lelkek a túlvilágon fájdalmas büntetést kapnak, régen különös vonzerővel bírt, a gondolat pedig formát öltött és elterjedt. A filozófusok végtelen vitákat folytattak a lélek pontos természetét illetően. Homérosz azt állította, hogy a lélek a halál alkalmával egy hallhatóan zümmögő, ciripelő vagy zizegő hangot adva száll el. Epikurosz azt mondta, hogy a léleknek ténylegesen van súlya, és ezért egy parányi test.

A lélek halhatatlanságának talán legnagyobb védelmezője azonban a görög filozófus, Platón volt, i. e. a negyedik században. Tanítójának, Szókratésznek a haláláról szóló írása sokak meggyőződését tárja fel, mint például az évszázadokkal későbbi Masszadában levő zelótákét is. Mint tudós, Oscar Cullmann ezt mondja: „Platón megmutatja nekünk azt, hogy Szókratész hogyan megy a halálba teljes békével és nyugalommal. Szókratész halála gyönyörű halál. Itt semmilyen halálfélelem nem látszik. Szókratész nem félhet a haláltól, mivel valójában az szabadít meg minket a testtől . . . A halál a lélek nagyszerű barátja. Így tanítja ő; s ezért csodálatos tanításával összhangban hal meg.”

Nyilvánvaló volt, hogy a zsidók a makkabeusi időszak folyamán, Krisztus előtt a második században kezdték átvenni a görögöktől ezt a tanítást. Josephus i. sz. az első században elmondja nekünk, hogy a farizeusok és esszénusok — erőteljes zsidó vallási csoportok — támogatták ezt a tantételt. Néhány költemény, melyet talán abban a korban szereztek, ugyanezt a hitet tükrözi.