Miért nem fogadta el Jenő az orosz kinevezést? (Kőszívű ember fiai kérdése)

Várj, kikerestem azt a részt:

- A kimenetel nem kétséges, bizonyos - folytatá Jenő anyja, látnoki tekintettel bámulva a

gyertya világába.

- Mi el fogunk veszni. De te megmaradsz.

Két hatalom ellen meg nem

állhatunk. Ha mind vasból volnánk is, eltemetne bennünket a ránk ömlő láva. Bátyáid majd

elesnek itt-amott. A halál olcsó. Te boldog ember leendsz, és új családot alapítasz. Te

maradsz a Baradlay családfő. Szép nő irigyelt férje leendsz. Felejthetlen szolgálatokért fényes

kitüntetésekkel jutalmazva. Magas, előkelő férfi. Az új korszak leendő büszkesége.

Jenő megannyi nehéz követ érzett fejére hullani e keserű dicsőítés szavaiban.

- Hozzád jönnek majd könyörögni sokan az alacsony emberek közül, kiknek olya

n porban

mászó panaszaik vannak. Sok jót fogsz tehetni. Tenni is fogsz, tudom; mert jó, kegyelmes

szíved van. Azok között, kik hozzád mint nagy, hatalmas úrhoz folyamodni jönnek majd,

fiam, el ne felejtkezzél az én kérésemről. Lásd, én siettem hozzád a legels

ő folyamodással.

Ó, mennyire megalázva érezte magát az ifjú. Hiszen ha gúny volna az, amit anyja mond neki;

de való!

- Nem magamért, nem testvéreidért könyörgöm hozzád. Minket a mi végzetünk majd utol

ér. S ha utol nem érne, hidd el, szemközt megyünk rá. Richárd bátyád nőtlen, nem

marad utána

senki. De Ödön bátyádnak két szép fia van. Az egyik csak most egy hónapj

a született. Bizonyos az, hogy nagy szolgálataidért fényesen lész megjutalma

zva. Bátyáid vagyonát majd el

fogja kobozni a hatalom. És azt akkor majd mind te nyered meg.

Jenő rémülten szökött fel helyéből, mint Saul, mikor a próféta lelkét eléje idézte az endori

bűvésznő.

Anyja folytatá:

- És majd akkor, midőn gazdag és hatalmas fogsz lenni, midőn egyedül

fogod bírni mindazt,

amit most együtt bírunk veled; midőn boldogságod fényében úszni fogsz, f

iam, emlékezzél ez

órára, anyád könyörgő szavára; fiam, bátyád gyermekeit koldulni ne engedd!

- Anyám! - kiálta fel magánkívül, keservtől agyonkínozva a legkisebb testvér, s odarohant

íróasztalához, kirántotta fiókjából kinevezési oklevelét, s darabokra sz

aggatva szórta azt el maga körül.

S aztán sírva borult anyja ölébe.

- Én nem indulok el azon az úton.

Ó, az leírhatatlan öröm volt, amivel e szavakban anyját megajándékozá. Hogy ölelte, hogy

csókolta gyermekét, ezt az utolsót, ezt a legjobban szeretettet.

Nem félt neki megmondani, hogy ő a legkedvesebb gyermeke mind a három között.

- Ugye, velem jössz, fiam?

- Anyám, veled megyek.

- Téged nem bocsátlak harcolni; te velünk maradsz. Vigasztalónk leszesz. Én azt akarom,hogy te élj; én azt akarom, hogy te boldog ember légy. Ugye, meg

engeded nekem, hogy én azt remélhessem, hogy te boldog ember fogsz lenni?

Jenő nagyot sóhajtott. Eszébe jutott valami, aminek most már vége. Még átlátszó a víz,

amelybe elmerül az; de már halva van. Az álmodott boldogság képe.

Nem felelt semmit, csak megcsókolta anyját. A kínált áron nem akart boldoggá lenni. Más

áron pedig a boldogság nem kínáltatott.

- Siessünk innen, mentül elébb!