Folytassam a programozást (és helyezkedjek el programozóként) vagy hagyjam az egészet? (bővebben lent)
Most végeztem az egyetemen, de elbizonytalanodtam, hogy egyáltalán: programozók közt van-e a helyem?
Soha nem voltam egy átlagos programozó. Nem kiskoromban kezdett el érdekelni a programozás, hanem a gimi utolsó egy-két évében. Emellett már a kezdetekben igaz volt rám, hogy nem bújom a programozást órákon át, napi szinten.
Aztán eljött az egyetem időszaka. Felvettek egy vidéki egyetemre. Nem vettem részt opensource programok fejlesztésében már akkoriban se.
Viszont az egyik tanárom szerint van tehetségem a programozáshoz.
Szakmai gyakorlati helyet nem találtam könnyedén. Volt, hogy azért utasítottak el, mert olyant akartak felvenni aki hobbi projekteket tud felmutatni, de én akkora "méretű" projekteket nem csináltam.
De végül volt egy hely, ahova mehettem. A szakmai gyakos ember szerint a programozási tudásommal nincs baj.
Én meg persze nem így gondolom. Amikor nézegetem az álláshirdetéseket, nem sok reményt látok arra, hogy programozóként kellek valahova.
Olyan követelményeket fogalmaznak meg, amiket én nem teljesítek. Emellett ott van az angol nyelvtudás, ami informatika világában alap. Nekem viszont már általános koromban se ment annyira. És úgy érzem, nem is tudnám úgy megtanulni, hogy minden probléma nélkül tudjak beszélgetni angolul, más külföldi emberekkel, úgy, hogy megértsék és én is megértsem őket. És zavar, hogy nem tudok elég jól angolul, pedig ez "alap".
Hiába van kedvem a programozáshoz, könnyűszerrel elmehet tőle a kedvem, hogy ha olyan hibába botlok, amit nem tudok megoldani még néhány-több kereséssel sem. A programkódokat, amiket írok, nem szívesen mutogatnám másoknak. És ha mégis, akkor az esetleges interjúkon szóba se hoznám az ilyen hobbi projektjeimet valószínűleg, mert nem egyedül csináltam, nem én kerestem a megoldást, a programsorokat, amiket be lehet illeszteni.
A szakdolgozatomat se tartom valami nagy dolognak. Igaz, nekem az volt, azonban más talán egy hét alatt lazán megcsinálja. (Szakdolgozat témáját ne kérdezzétek, nem szeretném ország-világ előtt hangoztatni, hogy mi volt a téma, mert könnyedén beazonosítanának, az meg nem kell nekem.)
És emellett az is probléma, hogy vidéki személy vagyok és ugye Bp-n van rengeteg lehetőség. Én meg fővárosba nem szeretnék költözni, túlságosan messze van és nem biztos, hogy kedvem van az ide-oda vonatozáshoz, amikor interjú vagy albérletnézés van. (Ide-oda utazgatásból "végtelen" sok van, de a pénzem nem végtelen. )
Van ismerősöm, aki néha elmondja, hogy milyen projekteket csinál. Ő nem tartja őket nagy dolognak,mert pár nap alatt megcsinálja (lehet, hogy egy óra alatt), én meg felnézek rá emiatt, mert én teljesítménynek tartom azt, amit ő csinált. És úgy gondolom, hogy én azokat a dolgokat nem tudnám megalkotni vagy csak hosszas idő alatt.
Tehát röviden:
- érdekel a programozás, de
- nem érzem magam elég jónak
- és úgy gondolom, hogy nem is tudok elég jó lenni (angol és programozás egyaránt)
- de néhányan azt mondják, hogy van eszem a programozáshoz.
Itt nem a programozással van baj, hanem a személyiségeddel. Lássuk csak:
1. Önbizalomhiány (á, én úgyse)
2. Némi paranoia (könnyen beazonoítanak)
3. Némi lustaság (nem vettél részt projektben, nem vonatozol)
4. És persze határozatlanság
A válasz: ha nem akarsz programozó lenni, ne legyél, nem kötelez senki. Mi a "B" terved?
Hat ize.... en is tanultam programozni, mar kozepsuliban is, aztan fosuli, de rajottem hogy nem erdekelt, nem ereztem magam eleg jonak (foleg a tobbiekhez kepest) szakot valtottam. Maradtam informatikan belul, de nem programozokent.
Amugy ez szerintem normalis, hogy kicsit bizonytalan vagy, nem mered megmutatni akodot stb, mert azt hiszed mas jobban csinalj.
Hat en egyetem utan mar 6eve a szakmamban dolgozok -nem mellesleg a legjobb lettem a sajat terultemen/csapatomban, egy multinal - , vannak programozok is a cegnel, akik asznak hiszik magukat. Hat megsugom nem azok...ok is lopkodjak a netrol az alap kodokat, es azokat ganyoljak szanaszet. Csak valoszinuleg Te ezt meg nem latod, mert csak a sajat kornyezetedhez mered magad.
Nyugodtan keresgelj csak allast, es probalkozz, akkor majd rajossz mennyit er a tudasod a piacon.
Köszi nektek. :)
Első:
mi a B terv? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ha bemegyek egy gyárba dolgozni,váltóműszakban, minimálbéért, akkor az egész programozós szak felesleges volt.
Kettes:
jelenlegi helyzet alapján, nekem nem átképzés következik, hanem a munka. Akár gyártósoron, akár egy gép előtt ülve.
Mennyit ér a tudásom? Semmit. :D
Hat ugy latom nem nagyon jott at amit mondani akartam...
Programozokent nem csak programozo cegekhez mehetsz el dolgozni, rengeteg mas ceg is van magyarorszagon, ahol egyeb informatikai szakemberek is dolgoznak es nem feltetlenul 1 teruletre tevodik s hangsuly. Megmondom en netwokoskent vegeztem (de akkor mar boven az IT-n dolgoztam, igen diploma nelkul kaptam ITs allast), de mas poziban dolgozom, tehat pont nem azt csinalom amit tanultam...egyik esetben sem, viszont mind a programozas mind a networkos tudas nagy hasznomra van abban amit csinalok. Kezdokent kereshetsz akar app admin pozikat is, ahol kisebb programozasi feladatok vannak, meg tobb alkalmazas tamogatas, javitgatas stb vevoi igenyek szerint. Nem kell rogton full komplex rendszerek megirasaban gondolkodni.
De tolem nyugodtan sajnatathatod is magad tovabb!
A te dontesed, hogy mit kezdesz magaddal.
A tanacsot meg meg szoktak koszonni...legalabb ertekelhetned, hogy a masik vette a faradtsagot hogy segiten neked. Vagy mit vartal, hogy majd itt meggyozunk, hogy biztos jo programozo vagy, vagy kapsz allasajanlatot? Hat ilyen mentalitassal nem. Igaza volt az elsonek!
Ajanlom ha ffi vagy menj es keresd meg gyorsan a tokeidet!
Vagy tudod mit, hagyd a p**aba, igy nem lesz beloled nem hogy jo programozo, de jo alkalmazott sem. Barmit dolgozol, ott teljesiteni kell, es kokemenyen odatenni magad, ha jutni akarsz valamerre, kulonben mehetsz tenyleg muszakolni a gyartosorra. Bar a 12 oras muszakhoz is kell azert nemi kitartas...
2-es voltam
"Köszi nektek. :) "
Én így köszöntem meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!