Mi van velem? (lent)

Volt egy katasztrófavédelmi verseny kedden ahol másodikok lettünk a csapatommal. Kb. fél évig készültünk a versenyre, jártunk a tűzoltóságra, mentőkhöz stb. Volt egy férfi aki tanított minket, nevet inkább nem mondanék legyen annyi h X.

Mindig nagyon jól teltek a felkészülések. Sokat nevettünk a tűzoltókkal , X-szel is nagyon jóba voltunk. Mivel hogy másodikok lettünk így nem jutottunk tovább az országosra szóval a tűzoltókhoz se megyünk többé. X is nagyon szerette volna h elsők legyünk, mindig mondta. Engem igazából nem is zavarna h másodikok lettünk mivel első versenyünk volt és mondták h ritka h elsőnek dobogósok. Na és az a gondom hogy a verseny óta nagyon rosszul vagyok. Annyira hiányzik X meg persze a tűzoltók is mint még soha senki. Nem szívesen mondom de esküszöm Papám nem hiányzott ennyire mikor elhunyt. De főleg X-szel vagyok így :S Mindig eszembe jut az arca, ahogy átkarolt a versenyen vigasztalásképp, ahogy rám kacsintott. Sokszor rám jön a sírhatnék :S Normális dolog ez? Vagy miért van ez? 2 hét múlva lesz egy ilyen tűzoltónap itt a városban, és félek h elsírom magam ha meglátom őket.. mit tegyek?