Véletlen vagyunk jók?

Viselkedésünk, attitüdünk, bizonyos személyiségjegyeink nagyban függenek az otthonrol hozott "mintáktól". A viselkedéskutatás korai szakaszban is felismeri már a sémák kiamalkedő szerepét. Később ezek a sémák játszanak szerepet a baráti kör megválasztásában, no és persze a kötelező szocializáció folyamatában is formálódunk.

Némej viselkedésjegy genetikai oldalát is kimutatták már, így nehéz pontosítani, mely tulajdonságunk mennyire is véletlen.

Azt hiszem, maga a kedvesség, a jóság egy alapvetően belülről fakadó dolog, amelyeket az előbb megfogalmazottak mind-mind meghatározhatnak.

Érdekes megjegyzés lehet, hogy kimutatták a viselkedéskutatók némely emocionális reakció biokémiai előzményeit és hatásait is. Például a düh és a harag átmeneti intelligencia csökkenést okoz, a kedvesség, az önzetlenség pedig tudattalanul is segíti saját önértékelésünket is, ha másként nem, hát a visszajelzések miatt is.

Nem véletlenül vagyunk jók, vagy kedvesek. Az előző válaszok is jók voltak, de talán máshogy is meg lehet ezt közelíteni.

Azért alakult ki maga a kedvesség és önzetlenség, mert adott körülmények között HASZNOS.

Különösen hasznos egy csoportban élő lénynek, ahol maga a lény a csoporthoz képest jelentéktelen. A célja pedig az, hogy ne kelljen minden egyes esetben hatalmi harccal eldönteni, hogy ki az erősebb - hanem rögtön élvezhessék az együttműködés előnyeit.