No, itt egy másik vers a tegnapi után. Örülsz neki? :D (muszáj volt valami kérdést írni bele, ezért kérdeztem:D) Szabad versnek indult, de aztán jöttek a rímek is szerencsére.

Lelkem mélyén kavarog egy új, s furcsa érzés

Mely oly sokszor előtör, s megnyújtja szívem

Nem tudom idővel elmúlik e majd

Mert így egyre jobban a bánatba hajt

Kérded tán, miért vésem e sorokat papírra?

Könnyebb így a szívnek, ez a gyógyírja

Mert bizony ha az álom, nem válhat valóra

Kár bizakodni, s álmodni halomra

Ha nem ez van megírva, nincs mit tenni

Csak sóhajtani, s tovább lépni

Hajjj! hogyha az olyan egyszerű volna

Szívem, lelkem néked nem siránkozna

Felhők közt járnék, ha nem volna ily nehéz

S nem érdekelne már rég ez az egész

Odakinn a fényes nap sugara simogat

Idebenn a sötétség, egyre csak hívogat

„Jöjj és felejts el mindent örökre

Hidd el jobb ez így, mintsem a börtönbe”

A szerelem ejtett rabul, mely kitart makacsul

Nem engedi szívemet újra szabadjára

Hogy visszatérhessen régi önmagába

Így viszont nem tudom, meddig bírom még

Meddig bírom eltusolni, mely kínoz oly rég

Meddig kell dulakodjak a belső énemmel

Szembefordulni a sújtó tényekkel?

Miért kell, hogy legbelül sokáig nyomasszon

S legfőképp miért kell, hogy mindig lelohasszon?

Miért nem tud csak úgy tova illanni

S engem, mint régen, nyugalomban hagyni?

Vagy legalább ne volna, ily zavaros, bonyolult

Melytől szívem ege, oly nagyon beborult

Hányszor de hányszor gondoltam arra,

hogy bárcsak az álom valóra válna

De zavarodott vagyok, mert nem tudom, hogy állok

Szívében helyet, valaha találok!?

Ő sem az a fajta, ki a szavak embere

Ha egyikünk sem lép, hát megeszi a fene

Persze a valóságban ez nem ilyen egyszerű

Ha így lenne, na az volna nagyszerű!

De nem így működik a világnak rendje

Tovább tart feledni,van egy menetrendje

Nem lehet csak úgy a közepébe vágni

Bizonyos pontokon, meg-meg kell állni

Megállni, s végiggondolni

Tényleg megéri, mindent eldobni?

Átgondolni az egészet, elejétől fogva

Gondolni a jóra, nem csak a rosszra

Hogyha gondolataid itt végződnek újra

Akkor megérte hallgatnod a belső szóra

De mit hordok én itt össze?

Hisz még csak nem is jöttünk össze!

Mert gyáva voltam bármit is tenni

De most már késő keseregni!

Előre kell tekintenem, újult erővel

Tovább kell lépnem, sok új reménnyel

Nem gondolni arra, mi e vershez vezetett

Feledni azt, hogy a szívem vezeklett

Érezni újra a virágok illatát

Újra látni egy lány mosolyát

Egy lányét, ki szívem majd újra lángra gyújtja

S a hamut mi ott ragadt, messzire szórja

Nem akarok én már, semmi mást kérni

De szeretnék, valamit itt helybe ígérni

Ha elfelejtem a lányt, ki szívem csömörli

Nem biztos, hogy tudok majd, annak én örülni

Mert papoltam én itt a felejtésről

De elfelejdkezdtem, egy kérdésről

Arról, hogy miért vagyok én ilyen gyáva?

Miért vagyok szerelmes, ebbe a lányba?

Félek a kudarctól, pedig nincs mit vesszek

Tetszik nekem, még sincs merszem

Nem beszéltem még erről, se vele, se mással

Hogyan lehetne összehozni a dolgot egymással

Ez az mi kínoz, és a mélybe taszít

A lelkemben egy nagy lyukat hasít

De nem kérdőjelezem meg ama Urunk szavát

Egy valakit hibáztathat az ember, magát

Elismerem én, hogy rosszul döntöttem

Amit kellett, azt soha nem tettem

Mindig csak álmodtam, sosem cselekedtem

S csodálkoztam, hogy eme állapotba estem

De most, hogy elhagyják tollamat e szavak

Nem teszek olyat, amit nem szabad!

Előre nézek, s nem hátra

Most nem gondolhatok másra

A szerelem ott van, rád is várva

Ha hiszel benne, hidd el eljön majd a hála!