Szárhegy becsületét egy kis vessző tartja. Miért?

És még egy, amit nem lehet elfelejteni: a vasutashumort. Nem arra gondolok, hogy a kalauz áll a vonat utolsó lépcsőjén, és barátságosan visszainteget a lemaradt utasoknak, hanem olyanokra, mint a verebi állomáskezelő ügye.

Vereb tikkasztó forgalmú csomópont, van olyan nap, hogy három vonatpár is végigdöcög a romló síneken, elég egy alak ide, délben az is hazamegy ebédelni. Arrafelé jártamban vele is beszélgettem.

– Bátyám, itt valami baj van.

– Már hogy mivel?

Felmutattam az állomás betűire.

– Rossz a felirat. Annak, hogy Vereb, nincs semmi értelme, nyilvánvalóan Veréb a helyes, de hová lett a vessző?

– Milyen okos ember maga, hogy így észrevette – dicsért meg az állomáskezelő –, mert volt ezen vessző, csak az a baj, hogy a szél átfújta Szárra!

(Moldova)