Tudtátok, hogy az idő nem létezik?
A múlt már nincs.
A jövő még nincs.
A múlt és a jelen között pedig nincs hely, mivel a múlt és a jövő összeér.
Most az az okos, összefüggéstelen és/vagy egymásnak ellentmondó mondatokat ír olyan szavakkal, amiknek a jelentését nem ismerjük pontosan? Mert akkor az én első válaszomat a cihátáról kár volt töröltetni.
Alapból így kezdődik az egész:
Valami nincs.
Más valami sincs.
Ez a két dolog, ami nincs „összeér”, tehát egy harmadik dolog sincs.
És ebből kell következzen az, hogy az idő nem létezik.
Aztán miért kéne az időnek három dimenziónak lennie? Ennyi erővel a tér az nem más, mint hét dimenzió? Előttem, mögöttem, felettem, alattam, jobbra tőlem, balra tőlem és bennem. Ráadásul ami bennem meg mögöttem van, azt nem látom, mert hogy lássam, ki kell szednem magamból vagy meg kell fordulnom és előttem lesz. Tehát nem is biztos, hogy ez a két térdimenzió létezik, így lehet, hogy a terünk sem teljes. Egy féltérben élünk.
> „Ha a jelen végtelenül osztható, akkor a múlt és a jelen nem kapcsolódhat, mivel közte végtelen időfolyam van.
Érthető, vagy tovább ragozzam?”
Érthető, de a következtetés így önmagában még nem helyes. Attól még, hogy az egyenesen egy szakasz két pontja között végtelen sok pont van, az a szakasz lehet összefüggő és folytonos. Tehát a végtelen időfolyamból miért következne, hogy az állítás?
De az alap problémám még mindig él: ahhoz, hogy az idő létezéséről beszélhessünk, meg kell mondanunk mi az.
Ha egy fizikai paraméter, amit a céziumatom adott periodikus rezgésével mérünk, és aminek függvényében le tudjuk írni a tárgyak helyzetét, akkor ez a dolog nagyon is létezik, különben nem tudnánk számolni vele, és te se tudnád a számítógépedről lassan és érthetően pötyögni a bölcsességet az internetre, mert az okos mérnökök nem tudtak volna neked számítógépet és internetet csinálni.
Amíg egy homályos fogalom, hogy valami múlt-jelen-jövő-összeérés-dimenzió-jövőmúlt-jelenszétszakadás, akkor persze, hogy bizonyos szempontból ellentmondásosnak és nem létezőnek fogjátok gondolni. Ez logikus, mert ez a meghatározás (amit most ideírtam) már önmagával ellentmond, viszont egészében totálisan semmitmondó.
Hát… Ezzel most előrébb vagyunk.
Egy fogalom például az, hogy „szerszám”. A szerszám segítségével manipulálni tudjuk az anyagot, ezáltal a teret is. A szerszám tehát idő. Szerszám létezik, tehát az idő is létezik.
Szerintem a továbbiakban ráállok én is, hogy valami oldalról jól hangzó bölcseleteket másolok be ide mindenféle eredetiség nélkül, és akkor jól elleszünk…
#42 nem vagy vele egyedül. Sok olyan önjelölt fizikamágus félretardált megállapításait olvasgattam már itt a GYK-n, akik mind meg voltak győződve róla, hogy ők ismerik egyedül a tutit, és mindenki más meg helikopter. A te filozófiád semmiben sem tűnik ki közülük.
Se értelmes, eddig megcáfolatlan érvet, se semmi újdonságot nem sikerült felmutatnod eddig.
A #40-es hozzászólásoddal kapcsolatban meg olvasd el ezt:
Nem az idővel manipuláljuk a teret és az anyagot, hanem az időben. (ami persze nem létezik)
Persze a tér és az anyag létezése is kérdéses, de ez már egy másik terület.
Ez egyre jobb :D Tehát most ott tartunk, hogy egy nem létező valamiben, egy nem létező valamivel manipuláljuk a teret és az anyagot, amelyek lehet, hogy nem is léteznek?
Szerintem igyál még vagy két felest, és közben csiszolj még kicsit ezen az egészen :D
Nem is új dologról van szó.
Szerintem erről már a görögöknek is megvolt a véleményük.
Én csak felmelegítettem egy témát, amit ha nem veszünk komolyan, hamarosan komoly hanyatt esést okozhat a tudomány jó néhány területén.
Nem értem ez eddig ez miért nem ment a humorba. A kérdező láthatóan egy dinnye. :DD
"Szerintem, az idő csak egy segédfogalom, hogy manipulálni tudjuk a teret és az anyagot."
A segédfogalom még rendben is lenne, de hogy manipuláljuk a teret és az anyagot, nem értem hogy jön ide? A manipuláció nem egy helyes kifejezés, sokkal inkább a mérés és viszonyítás valamihez képest. Ha nem lenne előzmény se következmény, vagyis: Múlt és jövő, a jelen egy állandó valami lenne semmilyen mozgolódás. Ez olyan, mintha a DVD lejátszón "PAUSE"-t nyomnál. :D
"A múlt és a jelen között pedig nincs hely, mivel a múlt és a jövő összeér."
Ezt hogy kell érteni? :DDD
A múlt és a jövő összeér, mivel csak múlt azonosítható és csak a jövő tervezhető.
A múlt igazolható.
A jelen megfoghatatlan.
A jövő meg ábránd.
"A múlt igazolható. "
Igazolható, ez azt jelenti, hogy bizonyíthatóan létezik? Mert az igazolás kábé ezt jelenti, viszont akkor saját magadnak mondasz ellent.
"A jelen megfoghatatlan.
A jövő meg ábránd."
Ez meg csak maszatolás, misztifikálás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!