Ismerős neked ez az érzés?

hát én amikor Ausztriában kirándulok napokat, az eszem legkisebb ágában nincs hazajönni, még a gondolattól is írtózom. Komolyan. Sztem a feltevésed csak részben igaz.

Igen, éreztem már ilyet... nálam ez olyankor van, mikor nem találom a helyem a világban! Főleg akkor, amikor hosszú ideig nem látom Őt! Ő az osztálytársam, nem járunk, de azt hiszem szeretem... Persze utálom is, mert csak ritkán vesz észre! De olyankor nagyon boldog vagyok...

en pont most jartam igy. beteg vagyok, es nem mehetek ki setalni se es iskolaba se. megorulok itthon es minden vagyam hogy kimehessek, es hogy suliba menyjek, de ha suliba vagyok akkor haza akarok jonni. meg ha ki mehetnek, es kihivnak, akkor nincs kedvem, es nem megyek. szoval igen, ismeros :)