Viharsziget c. filmek lényege? Jöhetnek a válaszok, magyarázattal.

elirtam: nem filmek--> filmnek

A második bekezdésben taglalt végső fordulat pedig a logikátlanság mintapéldája. A teljességgel üres világítótoronyba csak azért cipeltek fel egy irodányi felszerelést, hogy Danielst szembesítsék az igazsággal? (Arról nem is beszélve, hogy azon a csigalépcsőn lehetetlen felvinni akár csak egyetlen íróasztalt is.) Tényleg azért játszott több napon keresztül komikus szerepjátékot az egész intézet, hogy egyetlen páciens gondjára gyógyírt találjanak? Daniels ugyanis, az 1987-es Alan Parker-féle neo-noir, az Angyalszív katarzisához hasonlatosan az egész filmben maga után nyomozott. Ő már két éve az intézmény tévképzetektől gyötört lakója, méghozzá az egyik legveszélyesebb, társa pedig valójában a kezelőorvosa, aki közvetlen közelről felügyelte a folyamatot. Scorsese a Viharsziget zárványában egy hihetetlenül szájbarágós flashback-szcénát is beiktat, ami leginkább Cameron Crowe Vanília égboltjának hasonlóan redundáns lezárását juttatta eszembe. Ebben mindenki számára kiderül, hogy Daniels elméje a valódi traumát (felesége vízbe fojtotta három gyermeküket, a férfi erre lelőtte a nőt, és azóta is magát hibáztatja a gyerekek haláláért) több személyre és eseményre bontotta, hogy így tudja elfojtani a saját felelőssége miatt érzett borzalmas bűntudatot. A direktor itt sem bíz semmit a véletlenre (vagy netán az amerikai közönség „józan” eszére), a legapróbb részletig megmagyaráz mindent. Valójában megrágja nekünk a keserű igazságot tartalmazó pirulát, ami így inkább émelyítő lesz, de mindenképpen rossz szájízt hagy maga után.

ok, akkor magamnak is megválaszoltam a kérdést