Kinek mi a véleménye Jézusról?

A minap hallottam egy „példabeszédet”, ami szerint Jézus egy ízben tanitványai előtt valami ilyesfélet jelentett ki: Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le azt a kezet! Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le azt a lábat! Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki azt a szemet!

A példabeszéd előadója eme meglehetősen bizarr példabeszédre vonatkoztatva azt állította, hogy nem ért arámiul, vagyis nem tudja, az eredeti, arámi nyelvű Szentírás inkriminált szövege mit is tartalmaz pontosan, de az angol és német Biblia-fordításokban hasonló kitételeket talált. Továbbá azt is állította a példabeszéd mondó, hogy a Biblia szerint Jézus anank idején nem kommentálta azonnal az általam ide idézett, őrületes baromságokat, de az valószínű, hogy amennyiben a tanítványok valamelyike annak idején kérdőre vonta Jézust, akkor ő „felvilágosította” arról, mit is akart jelenteni az, amit mondott... Én ezt követően szóvá tettem, hogy van itt egy probléma, nevezetesen az, hogy NEM a kéz, vagy a láb, avagy esetleg a szem az, amit „büntetni” illik, ha „helyén nem valót” tesz, illetve lát, hanem az AGY az igazi „bűnös” (ha és amennyiben). Továbbá azt is tudomására hoztam, hogy ha valakitől ilyen eszement „kinyilatkoztatást” hallok, és az illető nem magyarázza meg AZONNAL, hogyan is kell érteni valójában a „metaforáit”, akkor én azt az illetőt ŐRÜLTNEK kell, hogy tekintsem!

Jézus Bibliai „cselekdetei” és „kinyilatkoztatásai” általában is végletes ellentmondásokkal terheltek! (Van, hogy egyetlen Biblia oldalon 3 — egymásnak szögesen ellentmondó — kitételek találhatóak tőle!...) A véleményem tehát az, hogy a Jézus-misztérium nem más, mint a történelem talán legkarizmatikusabb s egyben legszerencsétlenebb lúzerének lenyűgözően elképesztő – egyrészt teljességgel valószerűtlen, másrészt futóbolondokon is túltevően provokatív, ráadásul még homoszexuális attitűdöktől sem mentes, végeredményben tehát törvényszerűen személyes katasztrófába torkolló – megnyilvánulásait, cselekedeteit és minden bizonnyal konfabulált „csodatételeit”, majd drámai bukását egy grandiózusan hihetetlen történetbe foglaló glorifikálás.

Először is kell kiábrándítanom azokat, akik itt „jó” és/vagy „rossz” pontokat várnak tőlem… Én itt senkit sem fogok, sem fel-, sem lepontozni! Engem ez a része a dolognak hidegen hagy! Engem csak a válaszok érdekelnek, minden egyéb — gyakorikérdéses — „sajátosság” a számomra érdektelen!

Nos, tehát.

Az persze, lehet, hogy az ókor embere (ahogyan a 3-as válaszoló utal rá) tudományos szinten még nem volt tisztában azzal, hogy az elme — a tudatos ész — az agykoponyában „lakik”, azonban az „elme” kifejezés — és nagyrészt mindaz, amit ez a kifejezés A MAI ÉRTELMÉBEN IS magában foglal — már ölég rég óta (sztem, legalább 5-6 ezer éve) ismert a kultúrnépek körében. Így ismert volt már az ó-egyiptomiaknál, óperzsáknál, ógörögöknél, a zsidóknál és a rómaiaknál, sőt, az ó-indeknél (a mai hinduk őseinél, például a bráhmaná [a hindu papság] szanszkrit nyelvű szóhasználatában), és az ős-kínaiak filozófusai előtt is. Azt akarom ezzel mondani, hogy az ókor embere széles általánosságban IGENIS TUDATÁBAN VOLT annak, hogy az agy (másként az elme) a „diktátor” a kezünk, lábunk, vagy akár a szemünk fölött!... (Legfeljebb nem tudta, csak sejtette, hogy hol „lakik”, és még hozzá képzelte, hogy az elmét egy felettes „istenség” — vagy épp’ egy démon — is irányíthatja…) Erről ennyit.

Másfelől — és itt már áttérek a 4-es válaszolóra —, jellegzetes hitvédői logika, hogy azért tartják kizártnak, hogy Jézus őrült lett volna, mert a mintegy 3 éves prófétai „működésében” bizonyos következetesen tudatos jellembéli és szellemi irányultság figyelhető meg.

Nagyon gyönge érv...

A következő a helyzet: attól, mert egy személy látszólag következetes és tudatos, vagyis képes következetesen gondolkodni, és tudatosan cselekedni, attól még lehet őrült! Mindjárt itt van plédul Megalosz Alexandrosz (másként: makedóniai Nagy Sándor) esete. Ő Jézus idejénél jó 300 évvel korábban élt. Bizonyára igen sokan megbotránkoznának az állításomon, de Ő IS őrült volt! Az kellett, hogy legyen, ha úgy gondolta, 46 ezer emberrel képes lehet meghódítani a perzsa birodalmat, vagy akár csak egyetlen, komolyabb ütközetben is megverni III. Dareiosz seregét! És lám, mi történt? Az irányítása alatt küzdő görög-makedón seregnek olyan jelentőségű csatákban — Isszosz, Gaugaméla — sikerült elsöprő erejű győzelmeket aratnia a mindkét csatatéren min. 80 ezer főnyi élőerőt felvonultató perzsák felett, amilyen méretű és amekkora embertömeget mozgató csatákra még további 900 évig nem került sor az emberi történelemben! Márpedig EGSZERŰEN LEHETETLEN VOLT, HOGY AKÁR CSAK EGYSZER IS GYŐZHESSEN! Neki azonban mégis tucatnyiszor sikerült! Nagy Sándor mégis egyértelműen őrült volt – de legalább is őrülten vakmerő…

Kérdés: képes volt-e Nagy Sándor következetesen gondolkodni és tudatosan cselekedni? A válasz: igen, képes volt. Hiszen csak egy következetes és tudatos elméjű ember képes egy egész hadjáratot megszervezni és levezényelni. De őrült volt mégis? Erre is igen a válasz, amit néhány mondattal előbb igazoltam is. Hiszen, ha hétköznapi értelemben normális lett volna, ESZE ÁGÁBAN SEM LETT VOLNA MEGGYŐZNI A GÖRÖGÖKET A PERZSA BIRODALOM LEGYŐZHETŐSÉGÉRŐL, MAJD MINDÖSSZE 46 EZRES SEREGET TOBOROZTATNI ÁLTALUK, AZTÁN A HELLÉSZPONTOSZON ÁTKELNI VELÜK ÁZSIÁBA, MAJD A GRANIKOSZ FOLYÓN ÁTKELNI, HOGY A TÚLOLDALON — MINDJÁRT A HADJÁRAT LEGELEJÉN — A BESSZOSZ VEZETTE, NEM CSEKÉLY LÉTSZÁMÚ PERZSA SEREGBE ÜTKÖZZÖN, AMELY SEREG PILLANATOKON BELÜL HAZAVÁGHATTA VOLNA — KÉPLETESEN ÉS VALÓSÁGOSAN IS!

Aztán ott van Gauthama Sziddhártha Buddha, aki még Nagy Sándornál is jó 200 évvel korábban élt. Mi, ha nem őrült ember, aki hercegként — szó szerint hercegként — él maharadzsa apja udvarában, és élvezi az uralkodói ház minden kellemetes örömét — az udvari szakács mesterműveitől a mérhetetlen gazdgság és cselekvésszabadság minden elképzelhető lehetőségein keresztül a háremhölgyek kegyeinek élvezetéig bezárólag —, szóval élhetne, mint Marci Hevesen, aztán egy napon leslattyog a palotából az alanti városba, ahol szembesül a felfoghatatlan nyomorral és szenvedések garmadájával, és akkor — egyik pillanatról a másikra — valami megmozdul a lelkében és elméjében, és hirtelen felindulásból úgy dönt: MINDEZT FELADJA! Feladja, vagyis leveti méregdrága öltözékét (csak az ágyékkötőjét tartja meg), és elvonul a dzsungel szélére, hogy a továbbiakban ott elmélkedjen — szinte étlen-szomjan — a világról, emberről, életről, és mindezek összefüggéseiről!...

Egy a lényeg: Jézus is őrült volt! Hiszen csak egy őrült képes minden előzetes vacakolás nélkül oda lépni egy tó (a Genezáreti tó) partján sürgölődő — éppen halászni készülő — emberekhez, és flegmán odaszólni egyikükhöz, hogy asszongya: Te velem jössz, és mostantól az lesz a dolgod, hogy emberhalász légy.

Ha manapság tenne valaki ilyesmit (sztem akkoriban is így történt…), hát úgy elküldenék a búsba, hogy még a nyelvét is lenyelné! (De lagalább is lebu.iznák…)

Jézus nem volt tehát hazug, mindössze MINDEN KÉPZELETET FELÜLMÚLÓAN KÖZVETLEN SZEMÉLYISÉGŰ — már az őrültségig menően közvetlen stílusú — FILANTRÓP (emberbarát) VOLT! És őrültségig menően MÁNIÁKUS KÉPZELGŐ is volt! Az ilyen emberek többnyire képesek összeszedett, logikus gondolkodásra és cselekvésre, azonban akkor lepleződnek le, amikor — amint azt a kérdésem magyarázataként le is írtam — váratlanul valami olyasmit mondanak, vagy tesznek, ami egyértelműen ésszerűtlen és habókos… (Pláne, ha nem is adnak rá azonnali magyarázatot, amint arra is utaltam itt.)