Valaki le tudná írni röviden a Légy jó mindhalálig tartalmát?
A regény főhőse egy 12-13 éves, második gimnazista kisdiák, Nyilas Misi.
A Debreceni Református Gimnázium tanulója, szegény, sokgyerekes falusi családból származik.
1892. őszén a kollégium bentlakásos diákja lesz, amikor a városba kijárva felnőttekkel is kapcsolatba kerül.
Felolvas egy idős, vak úrnak, tanítani jár egy osztálytársát, mindkettő pénzkereseti lehetőség is számára.
A bajok akkor kezdődnek, amikor a vak úr kérésére reskontót, lottószelvényt kell kitöltenie, de azt elveszíti.
Barátai segítségével keresni kezdi, de nem akadnak a nyomára, időközben azonban a számokat kihúzzák, a nyereményt pedig felveszi valaki.
A tettel Nyilas Misit gyanúsítják, de más, igaztalan vádakkal is szembesülnie kell, emiatt tanári, fegyelmi bizottság elé kerül.
Nem hisznek neki, ő pedig nem képes bizonyítani ártatlanságát.
Géza nagybátyja megérkezik Debrecenbe és tisztázza a gyereket a vádak alól, így Misit felmentik.
Ő azonban már nem akar többé debreceni diák lenni.
Édesanyja szavait, intelmét, "légy jó, légy jó mindhalálig" mindvégig betartva becsületesen élt, tanult, végzete feladatait.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!