Mi a kedvenc versetek és kitől:]?

Várnai Zseni: Néma bánat

Néma bánat.... Én úgy igyekszem megnyugodni: már a szívem sem mer dobogni, lélegzetem,is visszafojtom, és ami fáj:én ki nem mondom, csitítom magam,hogy ne sírjak, hogy semmi szomorút ne írjak: maradjon meg a néma bánat ott bent a szívben önmagának! Kinek beszéljek,tán a szélnek? Vagy fönt a ködös,szürke égnek, esőnek,hónak,zivatarnak, panaszkodjam a hideg falaknak? Papírra róni is hiába, belesikoltani a világba nem érdemes:a néma bánat maradjon meg csak önmagának! Ha olykor érzem:tűrhetetlen! És nem bírom már türelemmel, hogy így maradtam,így kifosztva, kedveseimtől elrabolva, hogy mérhetetlen messze élnek... kinek zokogjam,tán a szélnek? Szívemben elbődül a bánat, de csak befelé önmagának! És,hogy a hangját én se halljam, összeharapom lázas ajkam, a jajkiáltás föl ne törjön, inkább a lelkem összetörjön! Minek a szív,minek a lélek?! Már nem tudom,miért is élek, mért húzom,húzom,mint az állat e sorsot,amely csupa bánat. Csak nézek,nézek esdekelve, egy villanásnyi fényt keresve... s szemembe bús szemek merednek, és könnyek,könnyek permeteznek! Ki tette ezt,mi történt itten? Nem tudja más csak,csak fönt az Isten, de hangtalan sírjon a bánat, csak bent a szívben önmagának! Csitulj szívem,ne merj dobogni, csak hagyd a lángot ellobogni, már ami fáj,ki nem sikoltom, lélegzetem is visszafojtom, a néma fájdalom beszéljen, helyettünk a nagy ég ítéljen... s maradjon csak a mély búbánat ott bent a szívben...önmagának!

Petri György: [Az utolsó napokból]

"Uram, hadd éljek egy kicsit még,

mielőtt végleg elpihennék."

"Ilyen finoman, csendesen?

Beszartál, édes öregem?"

"Be én."

- Ady Endre -

Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,

De elkisérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:

„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,

Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:

Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:

Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:

Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:

Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:

Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,

Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:

A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,

Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,

Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:

„Bűn és szenny az élet,

Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”