Ha írhatnál maximum 10 mondatot, amit vissza lehetne küldeni 1000 évvel ezelőttre, akkor mit írnál, hogy az alapján gyorsabban tudjanak fejlődni, mint mi?
A tudomány – illetve nem csak a tudomány, hanem minden írásba foglalható tudás – fejlődését alapvetően határozta meg a könyvnyomtatás, tehát valószínű lenne egy ilyen mondat benne, hogy „Egy betűképet tartalmazó domború felületet – amit akár betűnként össze lehet szerkeszteni – festékkel bevonva, majd azt papírra nyomva gyorsan, egyszerűen, hibák nélkül lehet nagy mennyiségű írást sokszorozni. ”
Newton felfedezéseit is előre lehetne hozni. Lehetne ilyen mondat: „A testek sebességének fenntartásához nem szükséges (erő)hatás, az erőhatások a testek sebességének megváltozásával állnak egyenes arányosságban, a sebesség egységnyi idő alatt történő változása a tömeg és az erő nagyságának a szorzata.”
Aztán kozmológiai tudást is lehetne adni, ezzel is rengeteg idő ment el: „A Föld ugyanolyan bolygó, mint a Mars, vagy a Vénusz, és minden bolygó a Nap körül kering egy olyan ellipszispályán, aminek az egyik gyújtópontjában a Nap áll.”, illetve „A Nap egy csillag, és az égen látható csillagokkal egy nagyobb rendszer, egy több száz milliárd csillagból álló úgynevezett galaxis részét képezik, amilyen galaxisból pár száz milliárd található a világegyetemben.”, vagy „A világegyetem véges ideje létezik, és folyamatosan tágul.”
Lehetne a termodinamika alapjait is átküldeni: „Minden zárt rendszer belső energiájának változása a vele közölt hő és a rajta végzett munka összege.”
Aztán lehetne kémiai ismeretet átadni: „A világban pár száz különböző atom található, minden anyag ezekből, illetve ezek kombinációjából (molekulákból), illetve ezek összevegyítéséből áll.”
Lehetne mérnöki tudást átadni: „A víz felforralásából keletkező gőz nyomását kihasználva lehetséges azt munkavégzésre használni, többek között embereket szállító eszközök készítésére, munkát végző gépek (malom, vagy bármilyen mozgást végző berendezés) meghajtására, amivel bármilyen emberi, vagy állati erő könnyen helyettesíthető.”
Ezekkel jó pár száz évnyi keresgélést meg lehetne spórolni. Mondjuk nem biztos, hogy jót tenne nekünk, ha a fejlődés felgyorsulna, lehet, hogy gyorsan a vesztünket okozná, tehát én ezerszer megfontolnám, hogy visszaküldjem-e a múltba ezeket az információkat.
#3 nagyon jól leírta...
én még annyit tennék hozzá, hogy elküldeném a kutatási módszereket (mert nagyon sokáig ezek vallási alapúak és esetlegesek voltak), és a tudósok megbecsülését.
Ami pedig azt illeti, hogy veszélyes lenne-e a gyors fejlődés: valószínűleg nem.
Az ember lelkivilága ma is pont olyan, mint 10000 évvel ezelőtt az őseinké volt.
Esetleg lehetne küldeni néhány olyan nevelési tanácsot is, amelytől békésebb lesz az emberiség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!