Tudnatoo velemenyt mondani errol a kis (nem is tudom minek nevezzem) vers, vagy novella szeru kis tortenetrol?

Emlekek erdeje

Egy nap kulonos helyen ebredtem, nem ott, ahol alomba merultem. Megtoroltem szemeim, s nem lattam mar a szineket, nem ereztem az izeket, a madarak sem daloltak tobbe. Hol vagyok hat? Illuzio ez, vagy a valosag? Utnak eredtem a suru rengetegben, keresve a kiutat, itt csak magany vesz korul es szurkeseg. Erzekeim kodbe burkoloztak, nem segitettek tobbe. Bolyongtam, s kozben falevelekre irt emlekek hulltak ram, voltak koztuk boldogak es volt, amelyik fajt. Ketsegbeesetten kialltottam: Hol vagytok szinek? Merre jartok izek? Madarak! Ti miert nem enekeltek? Csak a csend valaszolt, igy mentem tovabb. Nem ereztem a jelent, a jovot sem lattam mar, az emlekek pedig egyre csak hulltak ram, majd le a foldre. Vetkoznek a fak, fogynak a levelek, s a rajtuk irodott emlekek. Probalnak emlekeztetni ki voltam egykor, de az ido veges, nem var ram. Sietek, keresgelek, de talan nem csak az ido, hanem semmi nem var mar. Elfaradtam, teszek egy utolso lepest egy kis sziklahoz es leulok. Egy utolso lelegzet, egy utolso pillantas, az osszes fa kopaszon all, s eddigi eletem a foldon hever mar. Nem kelletek mar szinek es ratok sincs szuksegem izek, madarak dala sem kell tobbe, elbucsuzom toletek. Masik vandor, ha te is erre jarsz, legy gyorsabb, mielott minden level ala hull, kulonben az emlekek erdeje orokre bezarul. Bezar, s tobbe nincs kiut.