Szerintetek ez a nő komplett?
Ötödikes vagyok és egy katolikus iskolába járok. Szeretem a sulit de van benne egy matek és hittan tanár, aki állandóan az állítólagos Istennel és sátánnal való látomásairól beszél és azokkal rémisztgeti a diákokat. Van egy román barátnője, bizonyos Kristina, akit minden félévben elhív a suliba (az igazgató tudta nélkül) hogy tarson órát. Múlt félévben nekünk is tartott és tényleg nagyon ijesztő volt. Olyan dolgokat mesélt hogy minden pénteken kifekszik a lépcsőházba és sikítva, rángatózva átéli Krisztus szenvedését, meg hogy esténként Jézus hús-vér emberként jelenik meg az ágya mellett, meg hogy az emberekben meglátja a sátánt meg a démonokat, hogy személyes kapcsolata van az angyalokkal, hogy Szent Józseffel jegyesek, stb... Meg ugyebár rán és elvileg úgy tanult meg anyanyelvként magyarul, angolul, és olaszul hogy Isten megsúgta neki a szavakat... (persze amikor megkérdezték tőle, hogy hogy néz ki egy démon, azt mondta: "oh ne akarjátok tudni...") Na most az a kérdésem, hogy normális e ez a nő. Mert semmi nem igazolja azt hogy igazat mond-e. Csak mert nemsokára jön mégegyszer a suliba, és anyukám azt mondta, nyugodtan kérdezősködjek tőle, hogy tudja-e ezeket bizonyítani.
Mi a véleményetek róla? Mert szerintem nem normális hogy félelmet kelt a gyerekekben...
12/L
Mar hogy lenne mar normalis?
En a helyetekben szolnek az igazgatonak es a szuleiteknek. Oke hogy katolikus iskola es mar alapjaraton is hulyitenek, de azert nem kell tulzasba vinni.
Vidiripi
"...meg hogy esténként Jézus hús-vér emberként jelenik meg az ágya mellett..."
A Biblia valóban beszél Jézus visszatéréséről de azt írja hogy azt mindenki látni fogja.
Szóval ez a Biblia fényében nem lehet igaz.
"...meg hogy az emberekben meglátja a sátánt meg a démonokat, hogy személyes kapcsolata van az angyalokkal..."
Ha így van akkor miért nem űzi ki azokat a démonokat az emberekből? Mert ugye Jézus tanítványai hatalmat kaptak arra hogy kiűzzék a démonokat. Ő miért nem teszi meg?
"...kapcsolata van az angyalokkal, hogy Szent Józseffel jegyesek..."
Lukács 20:35 de akik méltónak ítéltetnek arra, hogy eljussanak abba a világba és a halálból való feltámadásra, nem házasodnak, és férjhez sem mennek,
36 sőt meg sem halhatnak többé, mert hasonlók az angyalokhoz, és az Isten fiai, mivel a feltámadás fiai.
Az hogy lehetséges? Kérdezd meg tőle! Mert Isten szava mást ír! Ez is egy hazugság!
"Mert semmi nem igazolja azt hogy igazat mond-e."
De a Biblia igazolja azt hogy nem mond igazat!
"Mert szerintem nem normális hogy félelmet kelt a gyerekekben..."
Szerintem se normális hogy félelmet kelt!
Máté 19:13 Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük, a tanítványok azonban megdorgálták őket.
14 Jézus pedig így szólt: Engedjétek hozzám ezeket a kisgyermekeket, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.
Érdekes Jézus nem keltett félelmet a gyerekekben. Sőt azok inkább odamentek hozzá!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!