Nem tudom mit tegyek. Bántanak és kiközösítenek. Valaki valami ötlet?
18 éves lány vagyok, teljesen jó családi körülmények között élek. Viszont az iskolába sehogy sem tudok beilleszkedni.Most vagyok harmadikos (középiskola) Valószínűleg az én hibám is, mert tudnom kellene kezelni a problémákat, de sajnos nem megy... 2014 októberében váltottam iskolát, gimiből szakközépbe.( Kicsit erős volt az előző iskola) A váltás nem volt ismeretlen számomra, mert általános óta ez az 5.iskolám. Valahogy nem találom a helyem az emberek között. Nagyon visszahúzódó vagyok, de emiatt voltam már pszichológusnál is. Felírtak gyógyszereket a szorongásom ellen, de végül arra jutottunk itthon, hogy ennyi idősen nem kellene gyógyszeren élnem. Az új iskolába a beilleszkedés eleinte könnyen ment, mert elhatároztam, hogy közvetlenebb leszek mindenkivel. Próbáltam nem az a "nagyképű gimis" lenni, mert tudtam, hogy a gimisektől kicsit óvakodnak és kerülik, vagy valami hasonló. Szóval eleinte minden jól ment. Bár azt tudni kell, hogy az osztály nagyon erősen két részre van szakadva. Vannak az ún. "menők", akiknek az IQ-ja nem túl magas és szeretnek mindenkinek beszólni. És van a másik réteg, akik azért kicsit jobbak. Soha nem beszéltem ki senkit senkinek. Az a baj, hogy nem is nagyon beszélgettem velük, csak a sulis dolgokról. Ami viszont bökte a csőrüket, hogy 1-2 tanár segített a lemaradásokat pótolni, azokból a tantárgyakból, amikből elmaradásaim voltak. Két ilyen eset volt: Nem kellett megírnom egy német szódogát és egy matekot újra írhattam. Úgy gondolom ennyi minden kezdőnek kijár. Töriből és matekból álltam nagyon rosszul. Töriből két 1-st vittem át magammal. Elkezdtem javítani és bár nem vagyok jó töriből, de összeszedtem egy kettest meg egy hármast, így 1.75 lett az átlagom. Ez félévzárás előtt volt egy nappal. Utána belázasodtam és lebetegedtem. Amíg itthon voltam írt az egyik ismerősöm és ő mondta szóljak a többieknek, hogy holnap ne vigyenek gyakorlatra cuccot. Ez lett az eredménye:
Sziasztok Gabi üzeni, hogy holnap gyakszira nem kell cuccot vinni.
Tetszik Hozzászólok Mindenki látta
X osztálytárs: mert ? semmi ruhát ?
Tetszik január 19.
Én: Gabit kérdezd, ne engem aki 1 hete nincs suliban xd Tetszik · Továbbiak... · január 19.
X osztálytárs: ja bocsánat.
Tetszik · 1 · Továbbiak... · január 19.
Y osztálytárs: ne haragudj Zsófi.. de kurvàra elegem van.. meg ebből a stílusodból is! Szerintem nem kell bunkónak lenni.. ja egy hete nem vagy suliba?! ne haragudj.. de csütörtök óta nem vagy.. Ja ès ez ilyen vicces? Akkor kva beteg lehetsz
Tetszik · Továbbiak... · január 20.
Én: Kedves Kati! Úgy gondolom a leírtakban semmi negatív nem volt. Főleg nem olyan dolog ami számodra vagy más számára sértő lett volna. Ha megbántottam valakit az nem volt szándékos
Tetszik · Továbbiak... · január 20
Szerintem nem voltam sértő... Nem bántottam meg senkit, akarattal nem. Csütörtökön mikor mentem iskolába egyszerűen nem mertem hozzájuk odamenni. Félek tőlük. Megkaptam a bizonyítványt és töriből meg matekból meghúztak... Matekból még megértem, de a töri... Mint kiderült az osztály javasolta, hogy húzzanak meg. Német órán a tanárnak feltűnt, hogy mennyire egyedül vagyok. Nem mondott semmit, nem beszéltünk. De elkezdte szívatni az osztályt. Akik előrehozott érettségire készülnek nem adta ki nekik a tételeket, nem támogatta őket a felkészülésben... Úgy gondoltam ez azért kicsit durva, ezért beszéltem a tanárnővel az egyik szünetben. Ő azt mondta, hogy azért haragszik az osztályra, mert nekik rengetek dologban segített és mégis hálátlanok vele szemben. Zavarja hogy engem, mint újat nem hagynak beilleszkedni és böki a csőrüket, ha segítséget kapok... Az osztálytársaimnak a következőkben segített : 3 lánynak az előrehozott érettségi írásbeli részét engedte kijavítani, hogy meglegyen a jobb jegyük és többeket mindig átengedett a pocsék jegyek ellenére is. Megértem a tanárnőt, hogy ideges. Aztán elkezdtek cikizni az osztálytársak. Órán nyíltan, célozgattak másik tanárok előtt. "tanárnő itt van valaki, akivel mindenki kivételezik..." és ezt kellett hallgatnom hetekig. Folyamatosan gyógyszereket szedek be, mert fáj a fejem tőlük. Nem tudok enni, 1 hete szinte semmi nem megy le. Folyamatosan sírok, minden órán és szünetben. Hétfőn mentem be tesire, tanár sehol, ők meg bent kosaraztak. Jön ki az egyik, hogy menjek be, mert a tanár mondta. Nagyon nem volt kedvem közéjük menni, ezért maradtam a székben. Megint kijött és mondta, hogy menjek be. Belőlem meg kitört, hogy " hagyjál békén, leszarlak!" Nem tudom ez mennyit rontott a helyzeten, de nem bírtam tovább elviselni. Bejött a tanár, látta hogy szarul vagyok és hazaküldött. Kedden (tegnap) gyomorgörccsel mentem iskolába. Fájt a fejem, a hasam... Törin késett a tanár 20 percet. Mikor beért megkérték, hogy ne kelljen tanulni. Felhozták a témát, hogy nem kapták meg az érettségi tételeket. A töri tanár azt mondta azt nekik kell kidolgozni...erre elkezdték, hogy ők azért nem kapták meg, mert az osztályban valakivel kivételeznek... Megint ment a szidás. 10 percig hallgattam, amikor végre megszólalt a tanár, hogy szerintük ez hogy eshet, annak akiről így beszélnek (nem tudta, h én vagyok az). Mondta az egyik, hogy megmondja ki az. A tanár mondta, h nem akarja tudni. Erre mondta a csaj, hogy akkor mindenki álljon fel és üljön el annak az embernek a közeléből, akit utál. Aki körülöttem ült felálltak és elültek. Ott ültem egyedül a sarokban, közel távol emberek nélkül. Elkezdtem sírni. De talán nem látták. Az egész osztály rajtam röhögött. Kicsengettek és indultam tesire. Már annyira bőgtem, hogy reszkettem. Nem bírtam ott maradni, ezért hazajöttem lázra hivatkozva. Azóta itthon vagyok és nem merek elmenni. Itthon nem mondhatom el, mert a szüleim boldogok, hogy megtaláltam a helyem végre, és jól érzem magam. Nem akarom tönkretenni a boldogságukat. A bizonyítványt nem mertem elmondani, de várják, azt mondtam csütörtökön kapjuk meg. Konkrétan élni sincs kedvem. Teljesen egyedül vagyok az iskolában. Keresztbe tesznek nekem, ahol tudnak. Egyszerűen meg akarok halni, mert így nincs értelme élnem.
próbálkozhatsz, de talán jobb lenne neked is ha ilyenekkel nem barátkoznál...ez amúgy úgy megy, hogy 1-2 hülye a társaságban elkezdi és a többi folytatja, mert félnek, hogy ők is ki lesznek rekesztve...
ebben az állapotban nem könnyű, de tanulnod kellene...felhozni a legjobbra az átlagod...igaz aztán irigyek lesznek rád, de legalább van mire...mert most hülyeség miatt szekálnak...velük még 1.5 évet kell együtt töltened (ha maradsz itt), de a tudást a jövőben magaddal viszed! ezektől meg a legjobb esetben megszabadulsz...
Szia!
Velem ugyanez volt a helyzet, csak 0. évfolyamban (nyelvi előkészítő) .. :S Sajnos más megoldás már nem volt, csak az iskola váltás, de az nekem teljes mértékben bejött :) Viszont! Én azt ajánlom, hogy állj ki az osztály elé és kérdezd meg tőlük, nyíltan, hogy mi a franc bajuk van veled, amikor Te senkinek sem ártottál! Mert tényleg nem :) Ahogy én sem, mégis így viselkedtek velem.. Csak egyszerűen irigyek, amiért Neked segítenek egy kicsit, nekik meg nem :) Remélem jobbra fordul majd a helyzet, ne gondolkozz az öngyilkosságon, ez nem megoldás, csak menekülés! Gondolj a szüleidre! <3 Jobbulást :)
Ha bármiben a segítségedre lehetek, csak küldj egy üzenetet <3
16/L
Ki ne állj eléjük ezen cirkuszolni, mert pofán fognak röhögni, és még jobban ba...gatni fognak. Az egyébként nem tudom megfordult-e a fejedben hogy minden alkalommal amikor emiatt iskolát váltasz magad alatt vágod a fát, mert amint az osztályban elterjed hogy hány iskolád volt eddig, annál nehezebben fognak befogadni. A "problémás gyerek" mindig eleve hendikeppel indul bármilyen közösségben. Eszedbe ne jusson még egyszer iskolát váltani. Egyébként van különbség a "gyógyszeren élés" és aközött hogy valaki egy ideig szed valamit mert szüksége van rá. Ennek ellenére tényleg ENNEK nem ez a módja. Keress olyan elfoglaltságot ami leköt, amit szeretsz csinálni, és keress hozzá célközösséget, ott könnyebben elfogadnak, és teljesen mindegy hova jársz. Mi iránt érdeklődsz? Egyébként sz osztály "menő" (értsd: csőalkoholista, céltalan, leendő családbántalmazó) felével én sem voltam sosem jóban, cikiztek is a hátam mögött meg szemtől szembe eleget, de nem vettem fel, röhögtem rajta. Ennek ellenére ők most vagy angliában/hollandiában mosogatnak éhbérért (amire azt hiszik hogy tejben-vajban fürdenek) nekem pedig normális lehetőségeim és végzettségem van. Tényleg próbáld őket ignorálni őket, és nem menekülni a konfliktusból. Az ilyen kiborulásokat, meg ordítozást pedig mellőzd, mert annál jobban röhögnek rajtad.
23/F
Elég szomorú, hogy a tanárok, az osztályfőnök hagyja, hogy idáig fajuljanak a dolgok.... Ha van iskolapszichológus, iskolai szociális munkás, tőle kérhetsz segítséget.
Amúgy a hosszú leírásod alapján tutira van olyan közösség, aki megszeretne Téged, hiszen értelmes, széleslátókörű lánynak tűnsz a leírás alapján. Próbálj keresni egy hobbit, egy olyan közösséget, ahol nincs ismerős. (Sport, szakkör, tánccsoport, vallási közösség stb., bármit, ami közel áll hozzád).
Ha beszélnél szóban is a gondjaidról, hívd fel az Ifjúsági Lelki Elsősegélyt a 137-00 ingyenes számon. Eléred hétfőtől szombatig 9-21 óra között vezetékes, T-mobile,Vodafone számokról, utcai fülkéből is.
Én is ezt csináltam. Zenét hallgattam, max hangerőn és egy jó kis könyvvel kikapcsolódtam ^^ Ne hallgass rájuk, biztosan nincs veled semmi probléma <3
Ha gondolod írj pü-t egy face linkkel, szívesen feldoblak napközben is az unalmas töri órákon :D
3+8. voltam, bocsi, még annyit, hogy utálók mindig vannak, mindig voltak és sajnos egész életünkben lesznek, ezen nem tudsz változtatni. Nem felelhetsz meg nekik, soha. :) Próbáltam. Kár volt! Bár ne próbáltam volna úgy ugrálni, ahogy ők fütyültek.. :/ Te se csináld. :)
/Rocker lány, 16/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!