Kamu-e az amerikaiak holdraszállása?
Figyelt kérdés
Most nem a lengedező zászlóról van szó. Nekem feltűnt, hogy egy részt gondosan átugrik minden beszámoló, ez pedig a holdkomp startolása a Holdról és összekapcsolódása a keringőegységgel. Amikor a Földről indul egy űrhajó, ahhoz több ezer ember munkája, rengeteg számítógép, egyéb technika, kilövőállomás, rengeteg üzemanyag, iszonyatos méretű rakéta, stb kell. Ráadásul ilyenkor nem kell "eltalálni" semmit, csak a pályára kell emelni az űrhajót. Viszont a Holdról való felszálláskor el kell "találni" a keringő egységet, majd azt meg kell közelíteni, aztán dokkolni rajta. 1980-ban világszenzációként mutatták be a közös orosz-amerikai űrdokkolást, amikor két egység összekapcsolódott az űrben. Ezt akkor világszenzációnak kiáltották ki. De a Hold utazásnál ugyanezt a manővert az amcsik úgy kirázták a kisujjukból, hogy csak nem is voltak büszkék rá? Ha a Holdkomp lábai csak 1 cm-rel eltértek a vízszintestől, vagy ferdén landolt a komp az egyenetlen talajon, akkor ez 1000km magasan már 100 km eltérést adott. Ráadásul tudjuk, hogy az akkor használt eszközök összes számítási kapacitása kevesebb volt, mint egy mai tudományos számológépé. Ráadásul a holdkomp magával vitte a leszállási fékezéshez szükséges üzemanyagot, a szabadesés fékezéséhez szükséges üzemanyagot, az újbóli felszálláshoz és a keringő egység sebességének eléréséhez valót, meg a megközelítési manőverek üzemanyagát is? Szerintem ez nem megvalósítható, azóta sem történt ilyen, s akkor sem. Az egész egy nagy amerikai kacsa, hogy legyőzzék az oroszokat. Szerintetek?2014. nov. 1. 22:16
1/3 anonim válasza:
Nagyon valószínűnek tartom, hogy nem kamu a Holdraszállás, véleményem szerint az amcsi-orosz dokkolás, már csak nemzetközi jópofizásból is "érdekesebbnek" bizonyult, mint az, hogy a holdkomp visszajusson az "űrhajóra". A másik meg, hogy a Holdon 6-od akkor gravitáció van, ezért sem kellett annyi üzemanyag, nem volt olyan magas orbitális pályán az űrhajó és nem voltak bénák, hogy elpazarolják az üzemanyagot :D Összegezve, nem kamu a Holdraszállás :)
2/3 anonim válasza:
Nézd meg ezt: [link]
De már hamarabb meg történt de utána megrendezték mert UFO......
3/3 anonim válasza:
Dehogy rendezték, egyértelmű hogy valóban megtörtént. A cikkben leírtak mind a személyes kétely nevű érvelési hibán alapszanak. [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!