Sehol nem fogadnak el, mindenhol én vagyok a vicc, akin nevetni lehet. Mit tudnék tenni ez ellen?

21 éves lány vagyok. Édesapám francia, édesanyám magyar, miután elváltak kiskoromban,édesapámnál éltem. Sajnos édesapám 14 éves koromban elment közülünk, ezért magyarországra kellett jönnöm anyukámhoz. Mivel anyukámmal nem volt akkoriban felhőtlen a viszonyom, mellé úgy éreztem az egész világ ellenem fordult, édesapám nincs többé, kiszakítottak a saját kis megszokott közegemből, a barátaimtól,teljesen magamba fordultam. Amikor kezdődött az iskola, még tartott ez állapot, és nem nagyon barátkoztam. Az idő múlásával anyám és köztem is azért feloldódott a hangulat, és édesapám elvesztését is kezdtem kiheverni. Ezután jött suliban, hogy cikizni kezdtek az akcentusom miatt(ami nagyjából azóta is megvan.) Egy barátnőm volt az iskolai évek alatt, semmi több. Bármilyen helyre megyek azóta, hogy végeztem a sulival, a volt osztálytársak mindig megtalálnak, és tovább hallgatom a cikizést,a beszólásokat, hogy húzzak vissza csigafalvára, hülye csigaevő,jobb lenne ha leugranék az Eiffel toronyról és a többit.Nem veszem magamra ezeket, de valahol mélyen azért nagyon rosszul esik, hogy nagyjából ismeretlenül is ennyire utálnak. Azóta már sok barátra szert tettem, akik szerencsére mindig mellettem állnak. Dolgozom, bulizok, de akkor is nagyon zavar, hogy nagyon sokan még mindig gúnyolnak. Nem tudom, mit tehetnék ez ellen? Vissza szeretnék menni franciaországba, de egyelőre egyedül nem merek. Előre is köszönöm a válaszokat!