Melyik az a vallási csoport, ahol a tagok a fizetésük 20%-át fizetik be "egyházadóként"?
Régebben ez az összeg a fizetés 10%-a volt. Elutasítják az édesanyjukat, mint Édesanya, és csak egy eszköznek tekintik, aki a világra hozta őket. Sajnos ismerek ilyen srácot. :(
Köszi a válaszokat!
A hitgyülisek fizettek 10%-t, nem volt kötelező de egy hívőt könnyű meggyőzni. Egy 3 éves cikk:
"volt Hit Gyülekezete tag: – A fizetés 10 százalékát le kell adni. Mivel egyrészt a “nagykenetű testvér” mondta, a másik ok pedig, hogy az Ószövetségben meg van említve a tized. Ennek a mintájára. Ezen kívül állandóan hangsúlyozzák azt a gondolatot, hogy aki ad Isten munkájára, az gazdag lesz, aki nem ad, az szegénységben fog tengődni. Úgyhogy a hívők minden fizetés után beleteszik egy borítékba a fizetésük egy tizedét, és ráírnak a borítékra egy “T” betűt, ami a tized megfelelője. Azért jelölik meg, mert a tizeden kívül adományokat is illik adni a gyülekezet számára. Az adományt tartalmazó borítékot nem kell megjelölni, csak bedobnia ládába. Sokat emlegetett szabály az is, hogy ha két összeg van nálad, akkor a nagyobbikat kell adományoznod, mert az van az Úrtól. Szóval, ha egyik zsebedben van egy ötszázas, a másikban pedig egy ezres, akkor az ezrest adományozod, mert az van az Úrtól."
Köszönöm szépen a válaszodat.
További szép napot kívánok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!