Ki írta ezt a verset és mi a címe?

Mesél a csend. Szinte ordít az

éjszakába. Gondolataid fájnak, de

nem tudsz tőlük szabadulni.

Elmerülnél a képzelet tengerében,

de szakadatlanul forog a valóság-

kerék. Magasra felcsap a

gondolat-hullám, majd visszahúz

a mélybe.

Futnál, menekülnél, de nincs

hova. Egyedül vagy. Felejtenél, de

képtelen vagy. Fogva tart egy

szó, egy álom. Próbálod magadba

szívni e szót, átélni, átérezni,

mélységében. Csak egy elképzelt

álom? Sejtjeid dübörögve

zakatolnak, nem, nem, nem.

Valóság. Igen, az. Tükör, amibe

belenézhetsz. Láttad már magadat

benne. De most fénytelen. A sűrű

homályban látsz valamit.

Villámlik. A villám, érted

született. Nem társad, csak utad

ezen pillanatában melléd

szegődött. De hatalmát kimutatva

eltűnik. Csak egy perc volt. Vagy

még annyi sem. Egyedül vagy.

Kimondott szavak, talán már csak

vergődnek. Céltalanul koppannak,

mint ahogy az eső kopog az

ablakon. Fekszel az ágyon. Fázol.

Jégbe fagyva remegsz, érzed,

ahogy ereidben lüktet a véred,

legalább az melegít. Már csak a

Hold ezüstös fénye vigyáz Rád.

Kinyújtod kezed felé, de csak a

semmit markolod. Egyedül vagy.

Kiáltanál a végtelenbe, de nem

tudsz megszólalni, valami a

torkodban. Folynak könnyeid.

Nézheted a sötétbe borult eget,

de még a csillagok is elbújtak.

Nincs kihez szólnod. Fejed

magasra emeled, talán, hátha

legalább egy csillag ragyogna

fényesen,de nem. Sós íz a

szádban, könnyed íze, mi

megállíthatatlanul folyik. Mintha

lehúzná a tehetetlenség súlya a

földre. Onnan indultál, oda

tartasz. Egyedül vagy. Fájdalom-

kövek hevernek mindenhol.

Beléjük botlasz, most is. Talán

csak homokszemek, talán

kavicsok vagy nagyobb kövek,

kinek melyik. Neked sziklák.

Hangtalan próbálod áttörni a

sziklafalat, lehet mögötte vár az

Éden. Lassan már képtelen leszel

áthatolni rajta. Emlékezz, volt,

hogy sikerült. De már fogy az

erőd. Meddig bírod még, Egyedül

vagy. Fáj minden. Talán egy

ölelés enyhíthetné fájdalmad. De

csak a falak néznek Rád. Mintha

a sötét sarkok bólogatnának,

igen, lásd be, nincs kit ölelned.

Álmodban volt. Oh, az álmaid.

Végignézed, ahogy minden

szertefoszlik. Valahol a távolban

talán Valaki még gondol Rád.

Egyedül vagy. Még mindig

egyedül. DE MÁR ÉBREN! Közben

pedig rájössz ez nem álom volt ,

hanem valóság.