Szjg melyik konyv es hanyadik oldalon van ez a resz? (Lent)

Andris és Robi pedig visszaértek, és

konkrétan hörögtek. Esélyem sem volt arra, hogy Orwellt olvassak, úgyhogy meg sem kíséreltem

elővenni a könyvem, ehelyett inkább a próbát néztem, és megpróbáltam nem zavarba jönni attól,

hogy Gomba tíz másodpercenként felém lövell egy egészen szép mosolyt.

– Menj arrébb – huppant le mellém Cortez hirtelen, amin egy kicsit meglepődtem, és arrébb

szenvedtem magam, hogy ne érjünk teljesen össze. Cortez megtámasztotta a lábát a rozoga asztalon,

és rágózva figyelte a próbát.

Zavartan morzsoltam az ujjaimat, és kezdtem durván kellemetlenül érezni magam.

– Cortez, gyere már, ezek szétvernek! – kiáltotta Viki, eltolva magát a csocsóasztaltól. Vele

szemben Zsolti és Dave büszkén villogtak, Kinga pedig, aki Viki csapatában volt, dühösen ordított

velük.

– Fél kézzel játszom, nem baj? Ésszel, ne erővel!

Cortez hátrahajtotta a fejét, és oldalra nézett.

– Most nem – mondta. Viki összeráncolta a szemöldökét, aztán mérgesen átnyúlt az asztal felett, és

elkapta Dave öltönyének a gallérját. Jól elvoltak.

Csendben ültem, és a számnak nevezett dühöngést hallgattam, amikor Cortez totál hirtelen és

teljesen váratlanul rácsapott egyet a karomra.

– Tetszik? – kérdezte. Azt hiszem, a zenére gondolt. Biztosan a zenére gondolt.

Felszaladt a szemöldököm, és értetlenül néztem rá.

– Nem rossz – feleltem, miközben visszaadtam a gesztust, és rávertem egyet. Merthogy engem ne

ütögessen! Hú, lehet, hogy tényleg sokat voltam Kingával. Cortez vette az adást, és meglökte a

vállam, amire kezdtem ideges lenni. Mégis hány évesek vagyunk?

– Mi bajod van? – Visszanyertem az egyensúlyom, és feltettem a lábam az asztalra, lelökve az övét.

Cortez mosolyogva újra a cipőtalpával taposta az asztal szélét, aztán felém nézett. Mindenre fel

voltam készülve, csak arra nem, hogy a mutatóujjával belebök az oldalamba. Azt hiszem, az egyik

bordámat érte a találat, amitől összerándultam, és olyan hangosat sikoltottam, majd röhögtem fel,

hogy a csocsósok abbahagyták a játékot, és felénk néztek, a zenekar elvesztette az ütemet, Macu és

Dina pedig odakapták a fejüket.

– Minden oké – közölte Cortez, és én szerettem volna tiltakozni, de éppen a nyakamnál fogva

magához ölelt, és miközben beszívtam a pulcsija illatát, lehetetlenség volt reagálnom, mert éppen

megfulladtam.

– Oké, oké! Elengedhetsz – adtam meg magam, bár kissé tompán hallottam a saját hangom így,

hogy magához szorított.

Mikor elengedett, kócosan és vörös fejjel ültem fel, és még mindig nevettem. A zene újraindult, bár

Ricsi rázkódó vállal gitározott, és láthatóan jól szórakozott rajtunk. Megigazítottam a hajam, és úgy

tűnt, vége a hülyülésnek, legalábbis Cortez simán bevette. De hirtelen odakaptam, gondolván, hogy

most jól meglepem. Reflexből elkapta a csuklóm, mire megint felröhögtem, és a másik kezemmel

püfölni kezdtem, hogy engedjen el. Ekkor Cortez elkapta a másik karom is. Ez nem ér! Erős!

– Jó, tényleg abbahagytam. Engedj el, és elülök. Ígérem – próbálkoztam, és bár most komolyan is

gondoltam, nem engedett el.

Kiszabadítottam a fél karomat, és hátradőltem, miközben Cortez továbbra is fogta a bal csuklómat.

Így ültünk egymás mellett. Klassz volt. Virág huppant le mellém mosolyogva.

– Mi újság? – kérdezte csillogó szemekkel.

– Szeretnék elülni innen – vágtam rá gondolkodás nélkül.

– Menj – felelte Cortez.

– Elengedsz?

– Nem – mondta mosolyogva.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem vert ezerrel a szívem és nem öntött el minden pillanatban a

boldogság. Miközben Cortez százszázalékosan velem foglalkozott, állnom kellett néhány gyilkos

pillantást: Dináét, aki bár Macuval jár (a jelek szerint legalábbis), mégis mindig felénk nézett. Vikiét,

aki a csocsóasztal oldalát rugdosta térddel, és folyamatosan káromkodott. Kingáét, aki minden

pillantásával azt üzente nekem, hogy „ne szórakozzak Cortezzel, mert nem vagyok holmi

haverlány…”. Gombáét, aki a dobok mögül csodálkozva bámult minket. És a maradék három a-s

lányét, akik képtelenek voltak felfogni, hogy Cortez miért foglalkozik velem. A többiek mosolyogva

figyeltek. Ők voltak a drukkerek. ☺

– Csokiii! – kiáltotta hirtelen Zsolti, én meg az ajtó felé kaptam a fejem. Négy végzős lépett be a

garázsba nagy röhögéssel, két fiú, az egyiknek a barátnője és Móni. A fenébe. 

– Mi a pálya? – kérdezte Móni lazán, és felmérte a terepet. Azonnal megakadt a szeme rajtunk, és

rögtön odajött. – Mi van, Cortez? – kérdezte, és már le is dobta magát a fotelbe.

– Nem sok – felelte kurtán, miközben jobban megszorította a csuklóm, amit ismét rángatni

kezdtem. Móni felvont szemöldökkel nézett minket, aztán elkezdett magyarázni arról, hogy csak