Nem itt kéne megkérdeznem, de ismerősöknek nem mondom el, nehogy kitudódjon. Szóval a szituáció ez volt: várom békésen egy parkolóban, (sötétben) a tó mellett egyik haverom. Egyszer hallom, hogy a mellettem levő játszótéren valami hülye beleüt vagy rúg egy kukába vagy valamibe (nem volt világítás, nem láttam). Utána becsapja a kaput és elindul felém, én meg régi motoros révén tudtam hogy tuti betalál engem, így is lett. Odajön hozzám és lök rajtam egyet egy ilyen nagy inteligenciára valló szöveg kíséretében: Mit néze' he? Majd rögtön bevertem neki egy olyat hogy elájult. Először megnéztem a pofáját, "gringó" volt (fene hitte volna). Kipakoltam a zsebeit hogy megtaláljam az iratait, meg is lett, nevét és címét tudom. Nem akarom feljelenteni, csak azért néztem meg hogy ki mert egyszerűen tudni akartam. Semmit nem loptam el tőle. Mivel így is van egy bírósági ügyem nem hívtam se rendőrt, se mentőt. Az ujjlenyomataim letöröltem mindenhonnan (mert a rend szorgos "őrei"nek sajnos megvan), majd beültem a kocsiba és eljöttem onnan. Elég sötét volt, nem tudom látott-e valaki. Kb mi lehet belőle ha kiderül?
Ez szimpla rablás, amiből soha a büdös életben nem magyarázod ki magad, már csak azért nem mert csendesen leléptél, ahelyett hogy rendőrt hivtál volna. 2-töl 8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó (vagy 4-tól 8-ig?).
Mondanám én... de nem mondom, mert a sztorid akkora blődség ami csak ilyen tinielme szokott a képzelt világában kiagyalni hogy hogyan is lesz majd az mikor ő szuperhős lesz.
2014. febr. 5. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
2/4 A kérdező kommentje:
1. Kösz a választ, az eleje hasznos.
2. Nem vagyok tini.
3. Ez megtörtént. Ha nem hiszed fordulj fel, nem érdekel.
4. Bocs de ez a ''hős akarsz lenni'' duma kicsit gáz, még gázabb lenne ha igazad lenne, de nincs.
2014. febr. 5. 20:47
3/4 anonim válasza:
Ha ez egy felnőtt ember agyszüleménye az még rosszabb, akkor egyenesen rémisztő.
Ültél a sötétben békésen, odajött egy sötét ember, csak úgy nekedtámadt, te egy ütésböl leteritetted úgy hogy elájult, kizsebelted de csak azért hogy megnézd hol lakik, az ujjlenyomatokat letörölted mindenhonnan, majd autóval (amin egyébként rendszám van) leléptél.
Ezt a hülyeséget ember, kinek képzeled ilyenkor magad, James Bond vagy a Batman?
2014. febr. 6. 06:05
Hasznos számodra ez a válasz?
4/4 anonim válasza:
Semmi bajod nem lehet ebből:D mit mond a rendőröknek? Jaj valaki megvert de nem tudom ki az es hogy néz ki, semmit nem tudok rola :D barátom, ezt nevezik ismeretlen tettes elleni.nyomozasnak, ami egyenlő a nullával:)
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!